Kicsit félve lépek be az orvosi váróba. Az elmúlt másfél évben igyekeztem kerülni ezt a helyet, és amúgy is azt mondták, hogy jobb az egyszerű náthákat meg csipp-csupp betegségeket otthon kezelni.

Na, én köszönöm megoldottam otthon mindent, eddig pedig szerencsésen elkerült a hónapok óta tartó vírus. Erős az immunrendszerem vagy egyszerűen csak szerencsés vagyok, nem tudom. Most viszont okkal érkeztem. Ma megkapom az első oltásomat. Az érzések vegyesek bennem, s bár tisztában vagyok vele, hogy ez fontos, mégis akadnak bennem kételyek, mert annyi mindent hallani és az ember még ha jól utána is olvas a dolgoknak nem minidig tudja eldönteni, hogy mit gondoljon. Azt persze nem hiszem, hogy chipet ültetnek belém, de a várható mellékhatásoktól félek. De csoda, hogy egyáltalán bejutottam.

Az orvosi rendelőben fertőtlenítő szag terjeng, most az egyszer patyolat minden. Leülök a kijelölt helyre és csendben várakozok. Mellettem pár székkel – szigorúan a másfél métert betartva - fiatal férfi várakozik egy könyvet olvasott éppen, amikor bel épek, de most kíváncsian tekint fel rám. A maszk miatt alig látok valamit az arcából, meg a félhosszú hajának egy-két tincse is az arcába lóg. Mielőtt felkelthetné még jobban a figyelmemet, a velem szembe ülő középkorú nők egyre hangosodó beszélgetésére leszek figyelmes.

- Én azt biztos nem adatom be magamnak!

- De a Doktor Úr jót akar, ez most fontos, véget kell vetnünk ennek a világjárványnak!

A szokásos marakodás, érvek és ellenérvek egyre erősödő hangjai. Legalább azt megtanulhattuk volna mi emberek az elmúlt időszakban, hogy örüljünk annak, amink van, hogy itt vagyunk és másokkal ellentétben nekünk még lesz lehetőségünk a tavaszi levegőt szívni.

Apropó tavasz, alig várom, hogy végre kint lehessek és a napfény megint süsse az arcomat. Minél hamarabb túl akarok esni ezen.

A nők hangja egyre mérgesebb lesz, egyre erőteljesebben akarják meggyőzni egymást, és még az sem érdekli őket, hogy rajtuk kívül még más is tartózkodik a váróban.

A mellettem ülő férfi is fel-felpillant a könyvéből és őket szemléli.

A nők hadakozásának az asszisztens vet véget, aki két különböző vizsgálóba szólítja a nőket.

- Na jöjjenek! Aztán ha megkapták az oltást, lesz miről újra veszekedni!

Mintha csak rossz gyerekek lennének. Kicsit mosolygok is magamban ezen.

Utánuk nézek, mikor bemennek, azt találgatva, engem melyik szobába szólítanak majd, mikor összeakad a tekintetem a férfiéval a szomszédos széken. Nem kell, hogy lássam a teljes arcát ahhoz, hogy kitaláljam Ő is jól mulat a helyzeten, mert zöld szeme vidáman csillog.

Még szerencse, hogy az én arcomat is maszk takarja, mert talán a homlokom nem lehet annyira paradicsom színű, mint amilyenben most a fejem lángol.

- Nem, nem dehogy! Igen, az első lesz…az oltás! – válaszolom zavarban, Ő pedig tovább mosolyog…a szemével.

- Helló, Richárd vagyok.

- Én Júlia.

- Valójában romantikus is lehetne ez a pillanat. Mind a kettőnknek az első!

A majdnem romantikus pillanatot az asszisztens szakítja félbe, aki éppen terelgeti ki az ajtón a két hölgyet, akik a karjukat fogva most már nagy egyetértésben ülnek vissza a helyükre és beszélik meg, hogy nem is volt olyan elviselhetetlen.

- Nagy Júlia!

- Felnémeti Richárd!

Egymásra nézünk, Richárd rám kacsint és mielőtt bemennénk a szobákba még annyit súg nekem a maszkja mögött:

- Csak egy pillanatig fog fájni! Megvárlak majd idekint!

Felnevetek és izgalomba jövök. Folytatni akarja a beszélgetésünket? Az oltás tűszúrását már alig érzem és inkább amiatt izgulok, hogy mi vár rám odakint. Mire kilépek az ajtón, Ő valóban ott ül és a karját fogja.

- Persze! - mondom, és azt gondolom, hogy persze ebből sem lesz semmi. Számot cserélünk és mivel egyikünk sem szeretne túl sokáig a váróban maradni, elköszönünk egymástól. Kicsit olyan félszegen és bénán, mert hogyan flörtöl az ember egy jóképű idegennel az orvosi rendelőben?

Mosolygok a nyíltságán és attól, hogy a fejében járok teljesen izgalomba jövök. Van benne valami, ami nagyon megfogott. És nem csak a hihetetetlen zöld szeme. Azonnal válaszolok neki, hogy benne vagyok a kérdezz-felelekben.

Az smsezéseink innentől számtalan témát érintenek, vannak vicces, megható, pajzán vagy éppen őrülten vicces kérdéseink és válaszaink is egymásnak. Nagyon élvezem a beszélgetéseinket és alig várom, hogy megbeszéljük az első találkozást.

Telefonon sosem beszélünk azalatt a két hét alatt, mire megérkeznek a kártyáink, mintha azzal elrontanánk a játékot.

Az első randit pedig egy közeli bisztróba beszéljük meg. Nem akarunk túl hivatalosan étterembe menni.

Ő áll ott mosolyogva, maszk nélkül és nem is kell mondania semmit, amikor egy pillantást váltva egymással egymásnak esünk ott a küszöbön.

Szeretnél még többet megtudni a Covid oltásokról? Akkor nézd meg galériánkat!