Így védekezz kívül-belül az UV sugarak ellen! - Gyakorlati tippek a szakembertől

Borítókép: Így védekezz kívül-belül az UV sugarak ellen! - Gyakorlati tippek a szakembertől Forrás: Getty Images
Az egészséges táplálkozással is sokat javíthatunk bőrünk természetes védekezőképességén, ugyanakkor a drasztikus környezeti változások miatt már a hétköznapokban is szükség van fényvédők használatára. Dr. Gyovai Viola, okleveles biológus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa arról beszélt, az erős UV-sugarak hatására gyorsabban beindul a bőröregedési folyamat, az ásványi pigmenttel készült fényvédők viszont úgy védik a bőrünket, mint egy „folyékony tükör”.

Bőrünk napfényhez való alkalmazkodását jól mutatja, hogy a különböző földrészeken más és más az emberek bőrtípusa. Az a hajlam, hogy a szervezet gyorsan védőpigmenteket, színes melanint állítson elő, Afrikában, Dél-Amerikában és Ázsia bizonyos területein, ahol erős a napsugaraknak való kitettség, jóval erősebb, miközben a skandináv országokban élő emberek bőre nehezebben alkalmazkodik a megemelkedett UV-sugárzáshoz.

Dr. Gyovai Viola elmondta, az A-, C- és E-vitaminban gazdag táplálkozás is rengeteget segíthet bőrünk egészségének fenntartásában, de az ózonlyukkal kapcsolatos problémák, a globális felmelegedés és az egyéb környezeti károk egyaránt negatívan hatnak ránk, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a védelemre. Ennek legegyszerűbb formája a fizikai fényvédelem, ide tartozik a kalaptól kezdve a napernyőn át a hosszú ujjú vékony ingig és pólóig minden, de sok olyan helyzet adódik az életben, amikor ezeket az eszközöket nem vethetjük be.

„Ilyenkor jönnek képbe azok az évszázadok óta jótékony hatásaikról ismert gyógynövények, melyek kivonata különböző kozmetikumok összetevőjeként segíthetnek számunkra a védekezésben. Ilyen az argánolaj, ami például Marokkóban általános szépítőszer, vagy az afrikai eredetű baobab olaja. Ezek a bio, dermatológiailag tesztelt, gyógynövény-kivonatos termékek nem terhelik meg vegyi fényvédőkkel a bőr anyagcseréjét, így óvják azt a napfény károsító hatásaitól."

A Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa szerint a fényvédelem nagyágyúi napjainkban a 20-as faktorszám feletti, ásványi pigmentes kozmetikumok, hiszen azok nem terhelik a bőr normál anyagcseréjét és tükörként verik vissza a káros napsugarakat.

Megjegyezte, sokan azért nem kedvelik ezeket a termékeket, mert kissé púderes látszatot kölcsönöz a bőrnek, de céklalével, fekete gyökér levével színezve, gyógynövényekkel társítva már kaphatóak olyan fényvédők is, melyek egyeznek a bőrszínünkkel, miközben még el is fedik az esetleges bőrhibákat is.

Megjegyezte, ahogy közeleg a nyár, a kisbabák bőrét is fokozottan kell óvni magasabb faktorszámú, lehetőleg dermatológiailag tesztelt, bio fényvédőkkel, de ugyanez igaz a fehérebb bőrű felnőttekre is. Az okleveles biológus szerint már tavasszal aktívan kell védekezni a napsugarakkal szemben. Hangsúlyozta: az ásványi pigmentes fényvédők használata mellett is lehet barnulni, napozni is, csak az óvatosság és fokozatosság elvét itt is be kell tartani!

„Ha valaki leégett, vagyis már megtörtént a baj, a bőrt nem elég hidratálni, a gyulladást is kezelni kell, a hólyagok kialakulásának esélyét is mérsékelni érdemes. Erre a célra kitűnő választás lehet a ganoderma gomba vagy a zöldtea kivonatát tartalmazó, flavonoidokban gazdag, esetleg valamilyen hatásos gyógynövény-kivonattal készült krém is” – magyarázta, hozzáfűzve, 20-25 perces napfürdőnél soha ne vállalkozzunk többre, órákig a vízparton napozni hosszútávon nem kifizetődő a bőrünk számára.

Ha a lenti 12 tünetet tapasztalod magadon, valószínűleg D-vitamin hiányod van, és ideje egy kis napfürdőt venned. De csak óvatosan!