Eddig próbáltuk elrejteni, most meg ez az új sminkőrület!

Borítókép: Eddig próbáltuk elrejteni, most meg ez az új sminkőrület! Forrás: Unsplash/Brooke Cangle
Én magam is még mindig tökéletesítem a technikáját annak, hogyan is tűntethetném el az arcomról ezt a bizonyos dolgot. De úgy tűnik, a jövőben nem lesz rá szükség - egy darabig legalábbis -, mivel ez lett az egyik új sminktrend!

Szerintem én már születni is karikás szemekkel születtem, emlékszem, még az első osztályos képemen is hatalmas, sötét karikákkal a szemem alatt pózolok. Genetika - fogadtam el mostanra, ám azért próbálok jómagam is minden trükköt bevetni annak érdekében, hogy ha teljesen nem is, de legalább kicsit eltűntessem a hatalmas és igencsak látványos karikáimat a szemem alól.

2021 azonban egy számomra (is) nagyon kedvező sminktrenddel lepett meg, amit én személy szerint már nagyon imádok. És ez az a trend, amivel nem csak gyorsan azonosulok, de szuper gyorsan el is sajátíthatom. Ennek a sminktrendnek a lényege ugyanis az, hogy azok, akik még szépre tudják aludni magukat és a genetikájuk is jobb, karikákat rajzolnak maguknak a szemük alá.

Ha nem hiszitek, mutatom is, az Instagramon is fent van, sőt, már a TikTokon is az új őrület, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy heteken belül ellepik itthon is a divatmagazinokat és a plázákat is a fáradt szemű, de egyébként még így is gyönyörű lányok tömkelege.

Én meg csak szimplán baromi hálás vagyok, mert ezentúl nem kell majd annyival több időt töltenem a fürdőszobában, hogy elrejtsem ezeket a hatalmas táskákat. Ha pedig bárkinek nem tetszik, csak annyit mondok: azért táskás a szemem, mert ez így trendi most. :D

Hogy hányan fogják követni ezt a trendet, nem tudom. De addig is: íme pár nő, aki például annyira kényes a külsejére, hogy még szülni is csak teljes sminkben volt hajlandó: