Borítókép: Sok szülő még érettségi előtt is együtt tanul a gyerekével Forrás: Getty Images

Sok szülő még érettségi előtt is együtt tanul a gyerekével

A magyar szülők harmada még az érettségi előtt is közösen tanul a gyerekkel. Sokaknak ez az iskolai tevékenység viszi el a legtöbb idejét.

A közös tanulásra fordított idő nem feltétlen csökken az évek múlásával: a magyar szülők harmadának ez viszi el a legtöbb idejét, úgy is, hogy gyerekük már középiskolás - derült ki a MediaMarkt legfrissebb hazai kutatásából. Naponta akár 240 percet is foglalkoznak a szülők gyermekük iskolai teendőivel, de a háztartási munkával is jelentős idejük elmegy. A műszaki áruházlánc gyakorlati tippeket ad arra, hogy okostechnológiai megoldásokkal miként lehet időt spórolni az iskolai szezonban.

Itt a tanévkezdés, ezzel pedig a szülőknek is újra kell tervezniük az időbeosztásukat, ugyanis számos iskolai teendő borítja majd a nyáron megszokott rutint. A MediaMarkt műszaki áruházlánc megbízásából készült friss felmérésből kiderült, hogy az általános-, vagy középiskolás diákok szüleinek 57%-a naponta átlagosan 1-4 órát is eltölt az iskolai teendőkkel, a reggeli elindulástól, a közös tanuláson át, egészen a szülői értekezletig.

A szülők közel felének (47%-nak) a közös tanulás, illetve a házifeladatok ellenőrzése veszi el a legtöbb idejét. Érdekes módon, ez az arány a felső tagozatos gyerekek szüleinél a legmagasabb, de a középiskolások esetében is jelentős számú szülő, a megkérdezettek harmada jelölte meg ezt legidőigényesebb iskolai teendőként.

Lantos Mihály, tanulásmódszertani szakértő szerint ez könnyen lehet azzal, a szülők által gyakran alkalmazott, de hibás gyakorlattal azonos, hogy amikor segíteni szeretnének a gyereknek elakadás esetén, elvégzik helyette a feladatot: „Így...

a közös tanulás által a gyerek a megszerzett tudásnak legfeljebb a felét birtokolja, és ha másnap be kell számolnia az iskolában, akkor nem lesz túl eredményes, hiszen a tudás másik fele a szülőnél van.

– hívja fel a figyelmet a szakértő, aki az ilyen jellegű tanulás helyett azt javasolja, hogy a szülők inkább tanulási eszközöket adjanak a gyerek kezébe, és tanítsák meg azokat használni. Természetesen ez is időigényes feladat lehet elsőre, de jól alkalmazva, a későbbiekben képes csökkenteni a közös tanulással eltöltött perceket. „Mutassunk neki jegyzeteléstechnikát, tanítsuk meg az idejét jól beosztani, hogy hogyan használja a képzeletét és fantáziáját, tanítsuk meg kérdezni és segítsünk felépíteni a saját, személyre szabott tanulási stratégiáját.” – zárta gondolatait a szakértő.

Iskola letudva, de mi a helyzet a háztartással?

A kutatás arra is rámutat, hogy a háztartási teendők mennyire terhelik az időbeosztást. Az eredmények szerint a rendrakás, elpakolás és rendszerezés veszi el a legtöbb időt (megkérdezettek 56%-ánál), de szintén a szülők több mint felének jelent nagyobb időkiesést a sütés-főzés. Több mint harmaduk a főzési előkészületeket, illetve a bevásárlást tartja továbbá a legidőigényesebbnek.

A kutatásban résztvevő szülők több mint kétharmada szeretné, ha több időt tölthetne a gyermekeivel a háztartási feladatok helyett, így ennek érdekében hajlandó lenne akár több pénzt is áldozni olyan háztartási berendezésre, amellyel időt spórolhatna meg.

Technológiában a megoldás?

Szerencsére a technológia, és ma már az okostechnológia sokat tud segíteni a háztartásban is, így akár lehetőséget teremtve arra, hogy a felszabaduló időben közös tanulással, vagy más iskolai teendőkkel foglalkozzanak a szülők.

„Egyes gyártók ma már olyan okostechnológiával egészítik ki a háztartási gépeket, legyen az egy mosógép, egy sütő vagy egy hűtőszekrény- aminek segítségével akár távolról is vezérelhetjük őket egy telefonos applikációval, időzítve és ellenőrizve működésüket.” – mondta el Gremsperger Barbara, a MediaMarkt háztartási nagygép kategória menedzsere. „A legújabb mosó-és mosógatógépeknek mind van már időmenedzsment-funkciója, amivel nem csak időt, de energiafogyasztást is tudunk spórolni. A mosógépeknél az ún. késleltetett programok legújabb verziói még a mosás után is órákig frissen tudják tartani a ruhákat, amennyiben nincs idő azonnal kiteregetni, a mosó-szárítógépek pedig egy programban végzik el ezt a feladatot, így a ruhákat gyakorlatilag csak el kell pakolni” – összegezte a szakember.

Ami a konyhai teendőket illeti, a sütés-főzés előkészületeit a különböző robotgépek (aprítógép, turmixgép, vagy „smoothie maker”), az ételkészítést pedig akár időzíthető, étel-és alapanyag szerinti kész programok segíthetik. Az egyszerűbb ételek elkészítésére ma már a korszerűbb mikrohullámú sütők is alkalmasak, például akár sültkrumplit, tésztát, vagy pizzát is lehet sütni bennük, de párolni, kiolvasztani is lehet a legmodernebb készülékekkel. Egyes sütők beépített maghőmérő segítségével azt is jelzik, ha elkészült az étel, így nem kell tíz percenként ellenőrizni, amennyiben pedig elektromos főzőlap van otthon, a legmodernebbek extra gyors felfűtéssel tudják segíteni a gyors forralást, melegítést.