4 féle (de valójában ezerféle) tárgy, amit ha megvásárolsz, másokkal is jót teszel

Borítókép: 4 féle (de valójában ezerféle) tárgy, amit ha megvásárolsz, másokkal is jót teszel Forrás: Getty Images
Ha már vásárolsz, és gondoskodhatsz arról is, hogy a nagy nehezen megkeresett forintjaid egy része (amit amúgy is erre költenél) jótékonysági célra folyjon be, miért ne tennéd? Igazi win-win szituáció – hoztunk is rá néhány példát.

A segítő vásárlás (vagy jótékonysági vásárlás) egyre gyakrabban jelenik meg az egyes márkáknál – esetleg, mint látni fogjuk, két brand összefogása által –, és egyre népszerűbb a vásárlók körében is. A legismertebb módja, amikor a jótékonykodni kívánó a vásárlók által megvett termékek árából adományoz egy előre megjelölt célra, és abban reménykedik, hogy a lelkiismeretes vevők így majd többet és szívesebben vesznek a termékükből. De olyan konstrukciók is léteznek, amikor az adott márka eleve rászorulókkal való együttműködésre építi fel magát, és ilyenkor a fogyatékos vagy más okból hátrányos helyzetű munkavállalók közvetlen módon és rendszeresen kapnak az ellenszolgáltatásból.

Most olyan árucikkeket gyűjtöttünk össze, amelyek megvásárlásával aktuálisan segítesz is, így te is értékes dologra költöd a pénzed és a rászorulók is jól járnak – kattints a galériára:

JOY-Napok kuponfüzet a májusi Éva magazinban is! Vásárolj 10-70% százalék kedvezménnyel az ország 2000 üzletében május 10–13-án! :)