
„Eddig sem szőrtelenítettem, és nem most fogom elkezdeni” – írja az egyetemista lány
„Nem szőrtelenítek és nem is fogok” – ez volt a címe egy egyetemi dolgozatnak, amelyetYasmin Gasimova, a Liverpool University 19 éves hallgatója írt. Yasmin esszéjében elmeséli, hogy 10 éves korában elkezdett ugyan borotválkozni, amikor a fiúk a játszótéren elkezdték csúfolni a bajusza miatt, de 11 évesen abba is hagyta. A török származású lány ugyanis azt tapasztalta: olyan gyorsan nő a testén a szőr, hogy túl sok idő és fáradság attól megszabadulni.

„a sűrű szőrzet, ami mindenütt nőtt a testemen, azt jelentette, hogy minden nap egy órát kellene eltöltenem csak azért, hogy viszkető pöttyök maradjanak a lábamon, amik egy hét alatt úgyis visszanőnek... Sosem éreztem magam kényelmesebben a szőrtelenítéstől, rengeteg volt a benőtt szőrszál és ha a lábam szőrtelen volt is, még mindig ott volt a testem többi része. Szóval miért strapálnám magam?”
Yasmin elismeri azért, hogy a szemöldökét és a szeméremszőrzetét trimmelni szokta praktikus okokból, és nagyon-nagyon ritkán borotválkozik is.
„Ha a tengerpartra megyek nyaralni, ha úszóleckét veszek vagy ha egyéjszakás kalandra készülök, akkor előveszem a borotvát. Sajnos még mindig inkább alávetem magam a szőrtelenítés kényelmetlen procedúrájának, mint hogy elviseljem a barátságtalan tekinteteket és a visszautasítást.”
Yasmin persze kapott hideget-meleget, és volt, hogy a fiúk nem találták szexinek a szőrt a testén, és a barátnői is beszólogattak neki.
„...de idővel elfogadóbbak és megértőbbek lettek, és bár valószínűleg soha nem fognak hasonló döntést hozni, most már tudják, milyen nevetségesen igazságtalan dolog az ítélkezés.”
A dolgozat felhívja a figyelmet a kettős mércére is, amely a nőkön visszatetszőnek tartja ugyanazt, amit a férfiakon normálisnak.
„A legtöbb lány jobban érzi magát szőrtelenül – de teljesen természetes számukra, ha a barátjuk testszőrzete hozzájuk dörgölőzik. Ugyanígy ismerek feltűnően szőrös férfiakat, akiket kiráz a hideg a gondolattól, hogy egy nő szőrös lehet. Arról álmodom, hogy egyszer rövidnadrágban sétálhatok végig az utcán, és nem kell tartanom mások ítéletétől.
Az esszé szerzője„tapasztalatból állítja”, hogy vannak férfiak, akik vonzónak találják a szőrzetet a nőkön.

Neked mi a véleményed? Írd meg emailben vagy kommentben!
via refinery29.com