Az ókorban a szépség egyet jelentett a renddel és a harmóniával. A görögök az arányosságot, a szimmetriát, a test minél kidolgozottabb edzettségét tartották esztétikusnak. A női szépségideálra is jellemző volt, hogy miután a termékenységgel vonták párhuzamba, így a kerekebb formák, lágy vonások voltak dominánsnak.

Megfigyelhető, hogy a szépségideál kultúránként abszolút eltérő volt, ugyanis az ókornál maradva, Egyiptomban egészen más ideál uralkodott: a hosszú, vékony nyakat, vékony arcot, mandulavágású szemeket tartották vonzónak.

A középkorban igencsak nagy fordulatot vett a női szépségideál, amely az addigi szexualitást háttérbe szorította, és inkább a lelki tisztaság kifejezője lett. Megfigyelhető, hogy ebben a korban a testi szépségre inkább bűnként tekintettek, így egy ideális hölgy nem olyan volt, mint az ókor szépségideálja, aki tele van szexuális energiával, természetes szépséggel. Sokkal inkább egy alázatos, zárkózottabb jellemű, minél fehérebb bőrű és kerekebb idomú nő volt. Ez természetesen a kereszténység hatalmas térhódításának volt köszönhető, nem véletlen, hogy az akkori szépségideál leginkább Szűz Máriához volt hasonlítható.

Ezt a szűzies, zárkózott szépséget a reneszánsz hatása törte meg, amikor is Botticelli Vénusza újra felfedezte a női test határtalan szépségét. Megfigyelhető, hogy ez a szépségideál már egészen más, nem prűd, nem visszahúzódó, hanem kerekded, esztétikus, lenyűgöző, amely önmagában a vágyakozás tárgyát testesíti meg.

Ezt követően a 18-19. században a szépség már társadalmi státusz, ekkora már a divat és a szalonélet része lett. Megfigyelhető, hogy Marie Antoinette vagy Sissi alakja a korszak nőideálját nemcsak megjelenésben, hanem viselkedésben is képviselte, hiszen minél kifinomultabb, nemesibb viselkedést követett egy hölgy, annál jobban megfelelt az adott ideálnak.

A 20. század végül egy egészen különleges forradalmat hozott el a női szépség szempontjából: a női szépség először vált a médiában tömegek által formált, reklámozott és kereskedelmi célra használt eszménnyé. Marilyn Monroe a szexuális felszabadulás szimbólumává vált, akiért férfiak milliói rajongtak. Nem véletlen, hogy mai napig is a legszebb és egyben legszexibb nők között tartják számon Monroe-t, aki egy valódi forradalmat indított el azzal, hogy bátran merte vállalni szépségét és szexualitását is.

Végezetül a 21. század fordulóján újabb változás történt a női szépségkultuszt illetően. A Marilyn Monroe által képviselt telt, nőies idomok eltűntek, és a törékeny, magas, nagyon vékony testalkat lett a követendő példa, amelyet maga Kate Moss teljesített meg. Innentől kezdve minden kislány modell akart lenni, vagy legalábbis úgy akart kinézni, mint a kifutón vonuló hölgyek, ez természetesen rengeteg testképzavarhoz és problémához vezetett.

Mindezek fényében világosan látszik, hogy a női szépség sohasem csupán egyéni adottság, hanem kulturális konstrukció – egy tükör, amelyen keresztül az adott társadalom önmagát szemléli. Míg korábban az isteniséghez vagy hatalomhoz kötötték, ma már az önkifejezés, az egyediség és az identitás egyik legfontosabb eszköze lett.

Nézzük is, hogyan változott a női szépségideál az évszázadok során!