10 autós funkció, ami igenis megkönnyíti egy „multitasker gyerekfuvaros” édesanya mindennapjait

Borítókép: 10 autós funkció, ami igenis megkönnyíti egy „multitasker gyerekfuvaros” édesanya mindennapjait Forrás: Getty Images
Ha új autót vásárolnék és bármit kérhetnék hozzá, ilyen fícsöröket szeretnék. Azt hiszem, most már nyugodtan elmondhatom, hogy ezek járnak nekem!

Három gyereket és egy férjet nevelek, szerintem nagyjából el tudjátok képzelni, hogy az életem kábé háromnegyede logisztikázással telik. Minden hétfőn reggel átnézem az öt főre rendszeresített családi naptárt, és megpróbálom kitalálni, hogyan jut a legkisebb haza az iskolából, a középső fogszabályozó orvoshoz (ami ráadásul a belvárosban van, vagyis rá kell számolni negyedórát a parkolásra) és mindannyian vasárnap délután vissza az anyósoméktól vidékről, hogy a legnagyobb odaérjen az osztálytársa szülinapi zsúrjába. A kocsim csomagtartójában és hátsó ülése alatt állandó jelleggel olyan felbecsülhetetlen értékű holmik hányódnak, mint öt-hat félig kiürült uzsonnás doboz, a lányom csellója, négy telefontöltő és persze egy maroknyi műanyag játékalkatrész. Hálistennek a két nagyobbnál idén már sikerrel alkalmazzuk a különóra-policyt, miszerint arra a különórára járhatnak, amelyre egyedül el tudnak tömegközlekedni, de a legkisebb még csak elsős, őt magam viszem az úszóedzésre, várom meg az előtérben vagy szaladok el közben a postára (megint: parkolóhely), majd gondoskodom arról, hogy csontszáraz hajjal lépjen ki a kapun.

Húsz éve vezetek, városban épp úgy, mint autópályán, az idegrendszerem sokszorosan tesztelve, és aki repesztett már a sztrádán három visító kölökkel a hátsó ülésen Horvátország felé, az tudja, miről beszélek. Fogalmam sincs, milyen a „tipikus női vezető”; férfiakat is láttam már bénázni a hátrafele parkolással (én persze rutinos vagyok – a legkisebbem iskolája egy 20 fokos szögben emelkedő, szűk utcában helyezkedik el), az ilyen beszólásokat leginkább elengedem a fülem mellett, kisebb gondom is nagyobb annál, mint hogy efféle csatamezőkön vonuljak fel teljes fegyverzetben. De ha lehet egyetlen kívánságom, azt mondanám a Jótündérkének, hogy nem lehetne-e ez az egy kívánság egy új kocsi, ami mérhetetlenül megkönnyítené a magam és családom életét (továbbá egy életre lenyűgözném vele a fiaimat), mivel rendelkezik néhány fontos kütyüvel és egyéb funkciókkal, úgy mint:

1. olyan funkció, amivel a csúszós utaktól sem kell tartanom. Például nemrég olvastam, hogy a Jaguar E-PACE nevű modelljébe be van építve egy úgynevezett ASPC (All Surface Progress Control, felületellenőrző rendszer), amely alkalmazkodik az útfelületekhez, így nem kell rettegnem attól, hogy a három ördögfiókával a hátam mögött kicsúszom az első hajtűkanyarból.

2. olyan fényszóró, amely alkalmazkodik a fényviszonyokhoz. LED-es adaptív fényszóróra gondolok, amivel végre nem vakítja el a járművem a szembe jövőket és mégis látok valamit a sötétben.

3. olyan tükrök és első ülések, amik megjegyzik a beállításokat. Hogy a férjemnek és nekem ne kelljen hosszú perceken át kísérleteznünk, hogy mi is volt a jó beállítás, amikor átadjuk egymásnak a kormányt.

Forrás: Getty Images

4. olyan funkció, ami segít biztonságosan elindulni akkor is, ha a fiam iskolája előtti húszfokos lejtőn parkolok bokáig érő hóban, és nem kell attól tartanom, hogy belecsúszom az öt centivel mögöttem álló autóba.

5. olyan motor, amely alacsonyabb széndioxid-kibocsátást tesz lehetővé, mint a mostani. Mert igenis nagyon fontos a környezetvédelem, és születésük óta következetesen erre nevelem a gyerekeimet is.

6. olyan funkció, ami, ha úgy állítom be, segít automatikusan tartani a sebességet. Hogy ne kelljen állandóan a traffipaxot figyelnem.

7. éberségfigyelő rendszer, amely a többórás úton figyelmeztet, ha pihennem kell. Erre mondjuk inkább a férjemnek lenne szüksége, aki képes egy háromfogásos ebéd után a volán mögé ülni, és aztán még csodálkozik, hogy elpilled egy kicsit. (Engem meg kitör a frász.)

8. olyan funkció, amely figyelmeztet, ha kisodródom a sávból. (Mondjuk szerintem erre is inkább a férjemnek van szüksége. Oké, oké, belátom, hogy én is hibázhatok.)

9. tolatást segítő monitor és parkolóradar. Nincs az a szűk belvárosi utcácska, ahová ne tudnám bepasszintani a kocsit, de azért úgy képzelem, meg tudnék szokni egy kamerát, amely figyeli, hány centire van a járdaszegély vagy mögöttem az utcatábla.

10. olyan funkció, amely felismeri és megjegyzi a sebességkorlátozást és más tiltó/figyelmeztető KRESZ-táblákat, és azokat kiírja a műszerfalra, hogy ne kelljen az agyam hátsó szegletéből előhalásznom az infót, hogy mennyivel is kell menni??

Na jó, most már rohannom kell a gyerekért az edzésre, de azért erősítsetek meg, hogy nem csak én álmodozom ilyenekről!