JoyNapok logo
Elérhető az Éva legújabb száma
most JOY-napok kuponfüzettel!
0 nap 0 óra 0 perc

Feller Adrienne 20 év után is a szépség örök érvényű definícióját kutatja

feller adrienne,aromaterápia Forrás: Sárosi Zoltán
Kozmetikusként induló szépség- és aromaterapeuta, a Panarom Aromaterapeuta Intézet vezetője, az Adrienne Feller kozmetikai márka alapítója. Termékeket fejleszt, blogot ír, képzéseket tart, tanul és tanít, minden létező fórumon nők ezreinek segít megtalálni a bennük rejlő szépséget, test és lélek harmóniáját. Megkérdeztük, hogy csinálja, hogy mindez belefér.

Mióta élsz így?

Szerintem én segítőnek születtem. Már a kislány koromra is így emlékszem vissza. Anyám nővér volt, hozzánk éjszaka, nappal, ünnepnapokon, bármikor be lehetett csengetni. Kócosan, egy szó nélkül öltözött és segített. Ebben a nem „nagy dobra verős”, segítő attitűdben nőttem fel. Természetes volt és az is maradt. Ennyi.

Honnan indul a történeted? Mióta foglalkozol a szépséggel?

20 évesen férjhez mentem, kikerültem Svédországba, elvégeztem egy szépségterapeuta-iskolát és nyitottam egy szalont. Elkezdtem dolgozni, és azt éreztem, hogy nem jók, nem igazak a termékek, amikkel dolgozom. Miközben én vagyok a kapu őre és az én felelősségem az, hogy jó anyagokkal végezzem a kezeléseket, mert a vendégek bíznak bennem. A dolog érdekessége, hogy a dédnagyanyám füvesasszony volt, és ekkortájt előkerült a receptes könyve. Elkezdtem a gyógynövényeket nagyon komolyan tanulmányozni, aromaterápiát tanulni és egyre több saját krémet, elixírt készíteni. Egyik adta a másikat és hirtelen egyértelművé vált, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom. De nem akartam brandet építeni, egyszerűen csak jól akartam végezni a munkámat. Én úgy gondolom, hogy a dédnagymamám füvesasszony lelke szárnyat kapott bennem.

feller adrienne,interjú
Olvasd tovább az interjút az Éva magazin októberi számának 118. oldalán!