„A szép bőr az én sminkem.” – Szépségpercek Liluval

Borítókép: „A szép bőr az én sminkem.” – Szépségpercek Liluval Forrás: Gregus Máté
Kovalcsik Ildikót, azaz Lilut legtöbben műsorvezetőként ismerjük, pedig népszerűségét nem csak tévés karrierjének köszönheti. Közismert influenszer, akit a közösségi médiában több tízezren követnek szépségápolási tanácsai, szakértőkkel készített interjúi miatt. Első könyve, a Rutin pedig éppen a napokban jelent meg, úgy gondolom, sokunk örömére.

A Rutin című könyved egy igazi hiánypótló kiadvány. Meglepő alapossággal és profizmussal, mégis közérthetően magyarázza el, miről is szól valójában a szépségápolás. Tudom, hogy hosszú évek óta gyártasz skincare témában edukációs tartalmakat online, ezért adódik a kérdés: miért könyv?

Hiszek a könyv formátumban, hiszen mindig kéznél van, előkaphatod és újra meg újra előkeresheted a számodra éppen fontos tartalmakat, akárcsak egy lexikonban. Ráadásul sokkal hitelesebb is, hiszen a Rutinban kizárólag szakértők által ellenőrzött információkat találsz, ami sok YouTube-videóról nem mondható el.

A Rutin egy útikalauz ahhoz, hogyan igazodj el az ötmillió bőrápolási termék között, és hogyan alakíthatod ki a saját rutinodat.

A könyved bevezetőjében írod, hogy az édesanyád alakította ki benned az ápoltság iránti igényt: úgy emlékszel vissza rá a gyermekkorodból és ma is úgy látod, hogy mindig ragyogó, tiszta, puha és illatos a bőre és tőle láttad, tanultad az alapokat. Az ő megjelenése alakította a szépségről alkotott képedet is?

Számomra a szépség elsősorban az ápoltságot, a tisztaságot jelenti és minden csak ezután jön. Vallom, hogy a szép bőr a legszebb smink. És valóban az édesanyámtól jönnek az első élményeim a bőrápolásról. Ha ő nem lenne ilyen, nem ezt láttam volna tőle, akkor valószínűleg nem lenne most itt ez a könyv.

Forrás: Gregus Máté

Neked milyen a viszonyod a szépséghez? Mennyire használod a szépségedet, az adottságaidat?

Az ember a saját adottságaival, akármilyenek is, együtt él. De ahogy előre halad az időben, rájön, hogy ezekből az adottságokból rengeteg dolgot kihozhat, ha megtanulja, mi az, ami jól áll neki és mi az, ami nem. Rájön, hogyan emelheti ki a szépet önmagán és hogyan rejtheti el a hiányosságokat. És ez szerintem nagyrészt önismereti kérdés. Én úgy gondolom, hogy jól élek az adottságaimmal. Örülök annak, ami szép rajtam és elfogadom azt is, ami nem.

Mit gondolsz arról, mennyire tudatosak a mai nők a szépségápolásban?

Azt gondolom, hogy végre elérkezett a valódi, tudatos bőrápolás ideje. A nők meg akarják ismerni a bőrüket, az esetleges bőrproblémáikat és azok mélyebb okait, tudni akarják, hogy milyen a bőrtípusuk és az arra való, legjobb hatóanyagokat keresik. Nem ész nélkül azt, ami drága, aminek a legszebb a csomagolása vagy amit a legtöbbször látnak a reklámokban.

Személyes indíttatásból vagy más okból indítottad el a Liluland-et és a bőrápolás témájú szakértői beszélgetések, hasznos tartalmak gyártását?

Több mint tíz éve foglalkozom bőrápolással. Leginkább azért, mert mindig is érdekelt és szerettem volna minél jobban elmélyedni a témában. Már jóval a Liluland indítása előtt is nagyon sokat foglalkoztam azzal, hogy mi, hogyan hat a bőrünkre, hogyan lehet szebb, egészségesebb. Aztán valahogy úgy alakult, hogy egyre több szakértői beszélgetést, interjút készítettem, és egyre jobban beleástam magam a témába.

Neked milyen típusú az arcbőröd és mire kell odafigyelned?

Mivel alapvetően száraz, és pigmentfoltra hajlamos a bőröm – még akkor is az, ha a gondos ápolásnak köszönhetően nem szembetűnő-, ezért azokat a hatóanyagokat használom, amelyek ezt a problémát hatékonyan kezelik. Emellett bizonyos kor után kötelezővé vált számomra is az anti-aging és smart-aging hatóanyagok használata.

Mindig el szoktam mondani azonban, hogy azok a termékek, amelyeket én használok, egyáltalán nem biztos, hogy megfelelőek mások számára is. Az első és legfontosabb teendőnk, hogy tisztában legyünk a saját bőrtípusunkkal. Ehhez hatalmas segítséget nyújt a könyv, amelyben részletesen, lépésről-lépésre le van írva, milyen szempontok alapján tudjuk megállapítani a saját bőrtípusunkat.

Nálad milyen helye van a szépészeti beavatkozásoknak, az orvoskozmetikai eljárásoknak, ne adj isten a plasztikának? Mit gondolsz ezekről?

45 éves vagyok, rengeteget foglalkozom bőrápolással, és úgy gondolom, mindennek megvan a maga helye, ideje. Szerencsére a plasztika még odébb van. Nagyon jónak tartom viszont a lézeres eljárásokat – és ki is használom az áldásos hatásait, mert ez az egyik legjobb eljárás a pigmentfoltok eltávolítására. De bármilyen életkorról is legyen szó, alapvetően a megelőzésben hiszek.

A könyvben egész komolyan foglalkozol a táplálkozás és a bőr állapotának az összefüggéseivel.

Az, hogy szoros összefüggés van aközött, hogy mit viszünk be a szervezetünkbe, és ez hogyan hat a bőrünkre, már régóta tudjuk. Azt is tudjuk, hogy mennyire fontosak az antioxidánsok, nem csak külsőleg, hanem belsőleg is. Ezeket nem lehet kikerülni, ha az ember bőrápolással foglalkozik. Ez külön terület, külön fejezet a könyvben, amivel Nagy Réka táplálkozási szakértő foglalkozik, nagyon alaposan.

Milyen szakértőket vontál be a könyv megírásába?

A könyvet Gróf Anitával együtt írtam, aki már a Liluland indulásakor is mellettem volt, de több szakértő is közreműködik a könyvben. A lektorunk és bőrápolási szakértő Boronkai Vica mesterkozmetikus, táplálkozási szakértőnk Nagy Réka, az orvos-esztétikai fejezetért pedig dr. Kriston Renáta felel.

Miről beszélnéd le a nőket, mi az, amit kerüljenek?

Ne mindig a mások által „hájpolt” termékeket vegyék meg, mindig a saját bőrükből, annak típusából és valós szükségleteiből induljanak ki. És mindig fényvédőzzenek és persze az alaposan letisztított bőr az alapja mindennek.

Azokat a termékeket, amiket a könyvben ajánlasz, személyesen is kipróbáltad?

Igen, mindegyiket. Másként nem lenne hiteles. Nagyon fontos volt az ajánlott termékek válogatásakor az is, hogy csak olyanokat emeljünk be a könyvbe, amelyek valóban elérhetők. Mert valljuk be, sok klassz külföldi könyv van, de az azokban felsorolt termékeknek csak egy töredéke szerezhető be itthon. A Rutinban csak és kizárólag olyan termékeket találhatnak az olvasók, amelyeket mi hosszú ideje használunk. Már nem kell gigapénzeket költeni arra, hogy az ember összerakjon egy jó rutint, mert jó minőségű termékeket egészen olcsón is be lehet szerezni.

Van kedvenced, nagy felfedezetted?

Sok kedvencem van, de amiért jelenleg rajongok, az a francia Gallinée márka, amely probiotikus kozmetikumokat gyárt.

Mivel fogott meg, miről szól a probiotikus bőrápolás?

A probiotikus bőrápolás fenntartja a bőr mikrobiomjának egyensúlyát és támogatja és táplálja a bőrön élő hasznos baktériumokat. Különösen az érzékeny és gyulladt és bőrűek számára jelenthet megváltást.

Van kedvenc nemzetiségű márkád? Például mi a véleményed a dél-koreai termékekről?

A dél-koreai márkák csodálatosak. Nem véletlenül Dél-Korea a kozmetikumok, az újdonságok szülőhazája. Rengeteget költenek fejlesztésekre, kutatásra. A koreai bőrápolási termékekről azt érdemes tudni, hogy nagyon magas hatóanyag tartalmúak, ezért meg kell tanulni használni őket, tudni kell pontosan, hogy melyikben, mi van. Nem lehet ész nélkül kenni magunkra. A franciáktól a már említett probiotikus bőrápolási rendszert kaptam, ők ebben nagyon kimagaslót alkottak a Gallinée-val. A kedvenc fényvédőimet pedig a németek és az angolok gyártják.

Nagyon régóta foglalkozol a bőrápolás témájával és egy interjúban olvastam, hogy szeretnéd magad ebben az irányban tovább képezni. Mi lesz a televíziózással?

Alapvetően tévés vagyok. Huszonöt éve tévézek, ez a szakmám, és ez nem is fog megváltozni. De a tévézésen kívül is rengeteg dolog érdekel, a bőrápolás pedig egy olyan szerelem, amire úgy érzem, érdemes építeni, időt és energiát fordítani. Ha Félix, a kisfiam jövőre elmegy oviba, akkor szeretném magam ezen a területen tovább képezni. Boldog és elégedett vagyok, hiszen két olyan munkám is van, amit szenvedéllyel csinálhatok és remélem, ez a jövőben is így marad.

Ha már szó esett a fantasztikus dél-koreai szépségápolási termékekről, nézd meg, mi az a 4 dolog, amiben kiemelkedők!