5 szépségtrend, ami meghódítja 2025-öt - És 4, ami már cikinek számít

2025-ben a szépségápolási rutinunk is átalakul majd, az előrejelzések szerint ugyanis számos olyan beauty trend érkezik az elkövetkező hónapokban, melyeknek senki sem tud majd ellenállni. Ez pedig azt is jelenti, hogy akad majd néhány, amit érdemes magunk mögött hagyni. Lássuk, melyek ezek!
Ami menő lesz: ajakápoló olajok
Hailey Bieber ajakápolója akkora siker volt 2024-ben, hogy az új évben rengeteg márka vetette bele magát az ajakolajok és balzsamhibridek világába. Ez pedig azt jelenti, hogy az ajkaink 2025-ben biztosan nem lesznek szárazak!
Amit felejts el: erős kontúrok
A rúzsok nem mennek sehova idén, az biztos, de 2025-ben az erőteljes ajakkontúrozás háttérbe szorul majd. Sokkal menőbbnek számítanak a kevésbé feltűnő, természetes hatású ajkak.
Ami menő lesz: különleges textúrák
A sminkelés és arcápolás terén a zselé hatású textúrák meghódítják 2025-öt, de a bársony sem marad ki a palettából! A Milk Makeup neten is felkapott Cooling Water Jelly Tints terméke nagy siker volt, idén pedig még extrémebb újdonságokkal rukkolnak majd elő!
Amit felejts el: milliónyi termék
Az arcápolási rutin több lépésből áll, attól függően persze, hogy milyen a bőröd. De 2025-ben ezen a téren is nagy változás áll be, ugyanis ahelyett, hogy milliónyi terméket használnánk egyetlen rutin során, inkább a kevesebb több elvét javasolják a szakértők.
Ami menő lesz: barackos illatok
A barack meghódítja a parfümvilágot, ezt már a Rare Beauty új terméke jól bizonyítja, de Khloé Kardashian új illatában is helyet kapott ez a gyümölcs. A nyár nagy kedvence lesz, az biztos!
Amit felejts el: erős pink púder
A pirosító szuper termék, 2025-ben sem megy sehova, de az erőteljes pink színeket inkább hagyjuk 2024-ben. Ez a trend most háttérbe szorul, a természetesebb árnyalatoknak meghagyva a főszerepet.
Ami menő lesz: vékonyabb szemöldök
Emlékszel, amikor tinikorodban mindenki vékony szemöldököt viselt? Nemrég még elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez a trend visszatérjen, de úgy fest, 2025 elindult ebbe az irányba. Pamela Anderson régen is viselte (most ennél vékonyabban hordja, az még azért nem arat ekkora sikert), és egyre inkább a természetes hatású, vékonyabb szemöldök jön divatba a fiatalabbak körében is.
Amit felejts el: erősen kontúrozott szemöldök
Míg a vékonyabb szemöldök visszajön, addig a nagyon erősen kontúrozott, körberajzolt, felfelé fésült szemöldök eltűnik 2025 végére a népszerűségi listákról.
+1: Ami menő lesz: vajsárga manikűr
Elle Fanning egyik kedvenc árnyalata a 2025-ös év manikűrtrendjeit hódítja meg. Ez a szín abszolút felkapott lesz tavasztól egészen télig, úgyhogy már most érdemes eltervezned, melyik szezonban szeretnéd viselni.