Kipróbáltam egy módszert, ami pár hét után dús ajkakat ígér: most elárulom, mi lett az eredménye

Régebben soha nem gondolkoztam azon, hogy változtatnék bármit is az arcomon, ráadásul egész korán elkezdtem elmélyülni az arcápolás rejtelmeiben. És bár mindig is arra törekedtem, hogy a megjelenésem minél természetesebb és üdébb legyen, azt is be kell vallanom, hogy mióta betöltöttem a harmincat, azóta többször vizsgálom az arcomat az öregedés nyomai után kutatva.
Természetesen ez nem jeleneti azt, hogy azonnal a kés alá feküdnék, ám hazudnék, ha még nem gondolkoztam volna el ilyen-olyan hialuronsavas feltöltéseken. A két terület, amelyeknél a leghamarabb „rábólintanék” a feltöltésre, az egyértelműen az ajkaim és a szemem alatti terület.
Az ajkaim soha nem voltak vékonyak, de az ember sokszor belegondol, hogy ha egy picit még vastagabbak lennének, esetleg más lenne a térfogatuk, dúsabbnak tűnnének, akkor a különböző rúzsok még jobban mutatnának rajtam. A szemem alatti vagy inkább melletti kis szarkalábakat pedig nagy valószínűséggel saját magamnak köszönhetem, hiszen tinikoromban mértéktelenül használtam erre a területre a púdereket (ha kellett, ha nem), ráadásul a nagyon szárító tonikokat sem vetettem meg...
És bár akármennyire is fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon mennyire lennének számomra hatásosak a különböző töltések, a tű gondolata kissé megrémiszt (bár azt mondják, hogy mindent a szépségért). Úgy tűnik azonban, hogy feltétlenül kell azonnal a tű irányába szaladnunk, ha hialuronos feltöltésre (vagy ahhoz hasonló eredményre) vágyunk, ugyanis a Fillerina (a Labo Suisse egyik első terméke a piacon) azt ígéri, hogy mindenféle tűvel történő beavatkozás nélkül is kipróbálhatjuk a hialuronos „töltés” előnyeit.
Ezt persze nekem is muszáj volt kipróbálnom, ezért beszereztem egy Fillerina 12 HA szemkörnyékápoló krémet és egy Fillerina 12 HA ajak- és szájkörnyékápoló krémet is, hogy leteszteljem a hatásukat.
A termékeket két héten keresztül használtam kúraszerűen esténként az ajkaimra és a szemkörnyékemre, miután teljesen megtisztítottam az arcomat. A krémek használata egyébként pofonegyszerű és nincs semmilyen csípős, égető érzés (viszlát, erőspaprikás szájfények!), csupán a kívánt területekre fel kell vinni egy keveset, majd masszírozó mozdulatokkal alaposan bele kell dolgozni a bőrünkbe/ajkunkba.
Két hét elteltével a szemem alatti terület láthatóan sokkal kisimultabb lett, a szarkalábak mennyisége csökkent, és a tekintetem összességében sokkal kipihentebb hatást keltett, amit még a kollégáim is megjegyeztek a szerkesztőségben! Ami pedig talán a legnagyobb változás: már nem használok (vagy csak nagyon ritkán) korrektort a szemeim alá, ami ráadásul nem tudatosan alakult ki, csupán egy idő után nem éreztem szükségét és csak később esett le, hogy ezt a Fillerina terméknek köszönhetem.
Itt szerezheted be:
Az ajkaim nem lettek olyanok, mint Angelina Jolie-nak (bár ez soha nem is volt cél), de egyértelműen élettel telibbek lettek, amelynek következtében dúsabbnak is tűnnek, és igen, a rúzsok/szájfények sokkal szebben, természetesebben mutatnak a számon, ráadásul rúzs nélkül is tetszenek az ajkaim.
Itt szerezheted be:
Összességében abszolút csak ajánlani tudom ezeket a termékeket, hiszen nem csupán a mimikai ráncokat képesek feltölteni, de képesek kiemelni az arccsontot és a megereszkedés jeleit is el tudják tüntetni.
Ha tehát egyelőre nemet mondanál a tűre, akkor mindenképpen érdemes kipróbálnod a Fillerina termékeit, amelyek segítségével az otthoni nyugalomban, fájdalom nélkül szépülhetsz! Én ezekre a termékekre 10/10-et adok!