8+1 mindennap elkövetett hiba, amivel árthatsz bőröd szépségének

Borítókép: 8+1 mindennap elkövetett hiba, amivel árthatsz bőröd szépségének Forrás: GraphicaArtis/Getty Images
Itt az idő! Szembesülj a bőröd egészsége ellen elkövetett hétköznapi bűneiddel, amelyekkel súlyos bőrbetegségeket okozhatsz magadnak.

Az idő visszafordíthatatlanul múlik

Az idő múlik, még akkor is, ha erről nem akarsz tudomást venni. Azt mondják, a nőknek három korszaka van: fiatalkor, felnőttkor és a "remekül nézel ki". Ne nevess, mert egyszer te is sorra kerülsz! Ha akarod, ha nem.

Lehet hogy azt hiszed, veled ez nem fordulhat elő, hiszen mindent tudsz a bőrápolásról, ismered az örök fiatalság receptjét és finomabbnál finomabb krémek, szérumok és boosterek sorakoznak a piperepolcodon.

Ráadásul a genetikailag szerencsések közé tartozol, akinek a bőrén nem hagy nyomot sem a levegőszennyezettség, sem a kék fény, sem a cigarettafüst. Majd egy reggel felébredsz, a tükörbe nézel és azt látod, valahogyan minden megváltozott.

Ugyanis az igazság az, hogy az idő múlása és a genetika mindössze húsz százalékban tehető felelőssé a ráncok kialakulásáért.

Puffadtak, karikásak a szemeid, a kontúrok, mintha elmosódtak volna, a ráncocskák a drága csodatermékek hatására se simulnak ki többé. Esetleg egy banális hiba hatására viszkető, vörös pöttyök, aprócska pikkelyek jelennek meg a testeden, és kétségbeesetten hívod a barátnődet, akinek eddig te diagnosztizáltad bőre elváltozásait chaten keresztül, hogy vajon ez most mi? Időjárás okozta bőrszárazság, ekcéma vagy pikkelysömör?

Pszoriázis

A pszoriázis (más néven pikkelysömör) egy krónikus lefolyású, gyulladásos betegség. A bőrtünetek bárhol megjelenhetnek. A gyulladás által érintett területeken a bőr vörössé válik, megvastagszik és vaskos (ún. pikkelyes) hámlás tapasztalható. A bőrtünetek mellett pszoriázisban a körmök és az ízületek is érintettek lehetnek. A pszoriázis egyenlő arányban fordul elő nőknél és férfiaknál. A betegség általában 40 éves kor előtt kezdődik, ritkábban ezt követően. A pikkelysömör családi halmozódást mutat, azonban környezeti tényezők is szerepet játszanak a kialakulásában és befolyásolják a lefolyását.

Online Talk Show október 29-én, a Pikkelysömör Világnapján

Az online rendezvényen a Pszoriázis Centrumok szakemberei beszélnek a betegség modern kezelési lehetőségeiről és válaszolják meg a résztvevők által feltett kérdéseket.

Fordulj szakemberhez öndiagnózis helyett

Először is tudnod kell, hogy mindhárom eredményesen kezelhető, de ne akard magad megoldani, azt javasoljuk, hogy fordulj szakemberhez öndiagnózis helyett. És változtass szokásaidon. Segítségül összegyűjtöttük a leggyakoribb hibákat, amelyekkel akár súlyos bőrbetegségeket is okozhatsz magadnak.

Kattints a galériába, és szembesülj a bőröd egészsége ellen elkövetett hétköznapi bűneiddel!