A szégyen a legpuszítóbb érzelem – tudod-e mit tesz veled?

gyerek,szégyen Forrás: GettyImages
A pszichológia meglepően sokáig nem foglalkozott a szégyen érzésével. Nagyon sokáig, ahhoz képest, mennyire meghatározónak bizonyul identitásunk szempontjából. A szégyen bénító, energetikailag szinte mínuszos érzelem. Önbüntetést, szorongást, komplexusokat von maga után. Ha mindannyian törölnénk a szótárunkból a megszégyenítő kifejezéseket, ez a világ sokkal szebb hely lehetne...

Ez a cikk a Gyereklélek magazin korábbi számában jelent meg először.

Ahogyan mi szólunk most a gyerekünkhöz, úgy fog majd vele beszélni a belső hangja.
Peggy O'Mara

„Mit csinálsz? Szégyelld magad!”

– ezt mind megkaptuk gyerekkorunkban. A megszégyenítés annyira beépült az átlagszülő nevelési stratégiájába, hogy észrevehetetlen, láthatatlan érzelmi nádpálca szerepét tölti be. Az sem véletlen ám, hogy valaha a piactéren, kalodában tették „szégyenszemre” közzé a bűnösöket. Már az őseink is tudták, hogy ez az érzés mélyen belemar a legcinikusabb lélekbe is. Nemhogy még egy gyerekébe.

Elsődleges (alap-)érzelmek:

düh, félelem, öröm, szomorúság, undor, meglepetés

a születést követő néhány hónapon belül megjelennek

a fizikai túlélést segítik

Másodlagos (öntudati) érzelmek:

büszkeség, zavarba ejtettség, SZÉGYEN, bűntudat

2-3 éves korban jelennek meg, bizonyos kognitív képességekre épülnek rá (pl. az én és a másik megkülönböztetésének képessége)

a társadalmi beilleszkedésben játszanak szerepet

SZÉGYEN = annak gondolata (és érzése), hogy rossz vagyok. Méltatlan a szeretetre, elfogadásra.

Mihaszna szégyenkezés

HASZNOS: mert a pszichológusok egyetértenek abban, hogy bizonyos mennyiségű szégyenre szükségünk van ahhoz, hogy a társadalmi szabályokat elsajátítsuk. Ez a feszengő, kellemetlen érzés tart vissza minket attól, hogy társadalmilag elfogadhatatlan dolgokat tegyünk. Daniel Siegel amerikai pszichiáter úgy hívja ezt: „prefrontális kérgi kuplung”. Ez segít, hogy váltani tudjunk arról, amit akarunk (gumicukrot csórni a boltból), arra, amit még jobban akarunk (nem okozni csalódást a szüleinknek).

KÁROS: mert a probléma ott kezdődik, amikor a természetes, átmeneti szégyenreakció befészkeli magát a személyiségbe, és az identitás részévé válik. Ekkor válhat a szégyen bénító, pusztító érzéssé, pszichés problémák forrásává. Ez a patológiás (vagy krónikus), ártalmas, mérgező szégyen. És jelenleg sokkal többeket nyomorít meg, mint elsőre hinnénk.

„A megszégyenítés drámája mindig (…) az 'én' és a 'ti' határán játszódik: te nem tartozol többé hozzánk, idegen lettél számunkra (a közösség számára).”
Szilágyi Ákos: Szégyen és gyalázat

Milyen kárt okoz a szégyen?

∗ Gátol, kényszerpályákon tart. Leblokkolunk tőle. A csigaházunkba húzódunk. Teperünk, hogy megfeleljünk. Görcsölünk, hogy ne tartsanak minket idiótának.

∗ Megbetegít. Bár a klinikai pszichológia kiemelten nem foglalkozik a szégyennel, a terápiás tapasztalat azt mutatja, rengeteg elakadás, lelki probléma gyökere a szégyentől való félelem (önértékelési problémák, személyiségzavarok, pánik, kényszerbetegség, fóbiák, evészavarok, addikciók).

∗ Nehéz kivonni magunkat a hatása alól. Miért olyan erős érzelem a szégyentől való félelem? Mert oda viszi be az ütést, ahol a legérzékenyebbek vagyunk. Az ember szociális lény. Mindennél jobban vágyunk arra, hogy jónak, szeretettnek érezzük magunkat. A szégyen ennek a pozitív előjelű kapcsolódásnak az elveszítése. És pont ezért annyira hatékony, ha nevelésről van szó.

gyerek,falfirka
Forrás: GettyImages

Stafétabot

Ha a szégyen ilyen pusztítást visz végbe a gyerek lelkében, akkor jó lenne örökre kidobni a nevelési eszköztárunkból, ugye? Az a nehéz ebben, hogy a szégyenkeltés nevelési stratégiáját generációról generációra adjuk tovább. Anyánk azért szégyenített meg minket, mert őt is szégyenkeltéssel nevelték. Mivel belénk ivódott ez a megközelítés, nehezen is ismerjük fel, hol csúszik félre a dolog.

Szégyencsapdák:

∗ Hihetetlen, mennyire trehány vagy!

∗ Úgy bőgsz, mint egy csecsemő.

∗ Egyszerűen megőrjítesz.

∗ Már megint kiöntötted a tejet! Nem hiszem el!

∗ Ne izegj-mozogj, zavarod a bácsit.

∗ Hogy képzeled?! Miért nem tudsz szót fogadni?

∗ Soha többet nem jöhetsz velünk étterembe!

∗ És néha szavak sem kellenek, csak dühös fújtatás, megalázó szemforgatás a hatéves gyerek pisis ágyneműje fölött.

Más irányból közelítve

Lehetséges-e megszégyenítés nélkül együttműködésre és társadalmilag elfogadott viselkedésre tanítani a gyerekeinket? Kozma-Vizkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus tanácsait szedtük pontokba.

Ne a gyereket, hanem a tettét minősítsd

A kisgyermek még nem képes arra, hogy elkülönítse magát a tetteitől. Bűntudat és szégyen határai egybemosódnak. Ám mérsékelheted a szégyen érzését, ha már ekkor különválasztod a helytelenítendő cselekvést a személytől. Vagyis: nem te vagy rossz, hanem amit csináltál.

szégyen
Forrás: GettyImages

Énüzenetekkel kommunikálj

„Hát te teljesen megbolondultál?! Összefirkáltad a falat????? Nálad rosszabb gyereket nem hordott hátán a föld!”

HELYETT:

„Most nagyon dühös lettem. Sokat dolgoztunk anyával, hogy ez a fal fehér legyen. Nagyon bosszant, hogy festhetjük újra!”

---

„Egy hétéves már nem hisztizik így egy hülye mesefilm miatt! Mi vagy te, pisis bölcsis? Ez tűrhetetlen!”

HELYETT:

„El vagyok képedve, és aggódom is. Szeretném, ha nem a tévé lenne nekünk fontos a családban. Gyere, játsszunk/teregessünk inkább együtt.”

Kínálj feloldást

„Hogy lehetsz ennyire gonosz, hogy direkt összefirkálod a testvéred rajzát? Nem fér a fejembe!”
HELYETT:
Leültél rajzolni, oké. Aztán mi történt? Meglökött, és elrontottad? Dühös lettél? Na, értem, akkor itt ment félre a dolog. Máskor inkább szólj rá, hogy ne ugráljon körülötted. Nem érdemes dühből rosszat okozni neki, mert akkor meg ő lesz dühös, és ő csinál neked rosszat, aztán meg te vissza, és így megy egész nap. Hol a radír? Javítsuk ki a rajzokat.
---

Nem hiszem el, hogy megint elhagytad a kabátodat! Esküszöm, a fejedet is elhagynád, ha nem lenne hozzád nőve.
HELYETT:
Hol hagyhattad? Nem emlékszel? A fene vigye el. Találjunk ki valami megoldást, hogy legközelebb ne hagyd el.

Állíts határozott korlátokat – és kommunikáld őket empatikusan

„Szülőként felelősségünk korlátokat, határokat szabni a gyerekünknek – hangsúlyozza Kozma-Vizkeleti Dániel család-pszichoterapeuta. – Ez nagyon különbözik attól, amivel másfél évtizede dumáltuk tele mi, pszichológusok a szülők fejét, hogy a gyerekeket nem szabad korlátozni, mert akkor majd nem tudnak szárnyalni. Rossz tippet adtunk, bocsánat! Már látjuk, ha senki nem korlátozza a gyerekeket, attól nem lesznek boldogok. Ne féljünk hát határokat szabni és szabályokat betartatni. Ne ijedjünk meg, hogy adott esetben ennek a következménye negatív érzelem. Az optimális személyiségfejlődéshez optimális frusztrációra van szükség.” A pszichoterapeuta szerint empatikusan is meg lehet fogalmazni a szabályokat: „kell” helyett „lehet”, „nem szabad” helyett „nem érdemes” lehet a varázsszó.

„Mit képzelsz magadról?! Ha én ilyet mondtam volna gyerekkoromban a nagyanyámnak, akkora pofont kaptam volna, hogy leszakad a fejem!”
HELYETT

„Figyelj, nekem fontos, hogy ne bántsd meg a nagyit. Lehet, hogy a kelkáposztafőzeléke nem ízlik, de ne mondj neki olyat, hogy fos. Keress olyan metaforát, ami kevésbé bántó.”

---

„Hé, nem szabad a közértben rohangálni! Nyugodjál már le! Ó, ha csak egy percre nyugtom lenne tőled.”
HELYETT:

„Hé, lassabban. Nem érdemes szaladgálni, mert csak feldöntöd a konzerveket, és szedegethetjük estig. Megállhatunk hazafelé a játszón, ha szeretnél. De most maradj mellettem, légy szíves.”

(Tiltás helyett azt mondjuk, amit szeretnénk, hogy tegyen; fontos a testi kommunikáció is: lemegyünk vele egy magasságba, és testileg is csillapítjuk: átöleljük, megsimítjuk.)

Nézd meg ezt a galériát is: