„Szaranya” vagyok és vállalom! Íme 12 felszabadító történet

Nálam eljött az a pont, amikor beismertem magamnak, hogy a húsz(ezer) dolog közül, amit igyekszem koordinálni a gyerekemmel kapcsolatban, egyet vagy kettőt (vagy ötöt) nem bírok kézben tartani. Elengedtem. Kész. (Az én gyerekem például vacsora előtt is ehet túró rudit. Tudom, ez hülyeség.) Remélhetőleg nem örökre mondtam le az ügyről, de per pillanat nincs rá energiám vagy idegrendszerem. És úgy döntöttem, hogy nem bántom magam emiatt többé. Tudjátok, milyen felszabadító volt ez a gondolat? Az jutott eszembe, milyen jó lenne, ha felvállalnánk egymás előtt a gyengeségeinket. Az talán mindannyiunkat felszabadítana. Íme más anyák tökéletlenségei. Új galéria (2022. 05. 23) Marcsi: &bdquo;Néha direkt elindítom a Sam, a tűzoltó mesét, és szólok a háromévesemnek, hogy ' Nézd, pont a tűzoltós mese megy!' Csak hogy legyen 10 perc nyugtom kávézni. (Van egy 7 hetes pici is.) Egyébként meg nem szeretem, ha tévézik." Bernadett: &bdquo;Nálam már általánossá vált a szaranya-érzés, amióta megszületett a kicsi. Két év van köztük, és ég és föld a két gyerek. Gyöngyi mindig is jó gyerek volt, minden házimunkát gond nélkül meg tudtam csinálni mellette, mindenre jutott időm. Dia, a kicsi viszont egy rémes gyerek, ha két percre le van rakva a járókába, már üvölt, a kendőben üvölt, a pihenőszékben üvölt. Ő egy igazi kétemberes gyerek. A lakás állandóan szalad, és én egész nap kapkodok , hogy legalább ebéd legyen. Emiatt frusztrált vagyok és kevésbé türelmes hozzájuk. Gyöngyi a dackorszakba lépett, Dia a szeparációs szorongás korszakát éli. Nem könnyű velük, és néha mondok olyat is, amit nem gondolok komolyan . De most, hogy írom a sorokat, itt alszik mindkettő mellettem, na, ilyenkor jövök rá, hogy a világ minden kincséért sem adnám őket!” Lívia: &bdquo;Nálunk ikrek születtek a majdnem hároméves mellé. A tejem nem volt elég, ezért tápszert is kapnak, de az egyik baba teljesen cumizavaros lett, és nincs időm korrigálni, inkább fejek neki – ez viszont szintén időhiány miatt kevesebb, mint amennyit a másik szopizik, ettől néha lelkibeteg vagyok. De attól is, hogy közben mennyire bele tudok törődni... A másik parám, hogy nem tudok mindent ugyanúgy megadni nekik, mint anno egy gyereknél . Tudom, hogy ez normális, de akkor is rossz. A tévé nekem is cinkosom lett: ha a nagy mesét néz, néha odateszem elé az öthósakat, ha éppen nyafognak, hogy legyen egy kis csönd.” Andi: &bdquo;Nálunk a vízivás az egyik gázos terület. A nagy már szinte csak vizet iszik. De a középsőnél valahogy elcsúszott a dolog. Ő csak szörpöt vagy gyümölcslevet hajlandó inni. Ha kicsit sikerült is rászoktatni a vízivásra, akkor tuti jött egy náthás időszak, amikor csak a mézes tea jöhetett szóba . És hát a következetesség... Például van, amikor lehet a krémtúró után túró rudit enni, máskor meg nem. Mert felszívom magam, hogy na, elég! Máskor meg nincs rá energiám.” Viki: &bdquo;Le kell mennem a pincébe begyújtani, és addig a gyerekeim felügyelet nélkül maradnak. Rettentő veszélyes, de ha nem megyek, megfagyunk (tavaly vettük a házat, egy kazáncsere már nem fért bele). A másik rossz érzés az, hogy a nagyomra nincs külön időm, ami alatt fejleszthetném, pedig most egy szuper fejlődési hullámban van (3,5 éves autista), de 2 kicsi mellett nem tudok lecsípni neki időt erre (és nincs segítségem).” Lilla: &bdquo;Hát, nálunk a táplálkozás a neuralgikus pont. Másfél éves koráig szépen evett, szinte mindent. Aztán válogatós lett, ha nem ette meg a spagettit, csináltam neki mást. Most már ott tartunk 3 éves korában, hogy van egy rövid listám arról, hogy mit eszik meg – és ebben gyümölcs és hús aligha szerepel, inkább csak szénhidrát. Egyébként normálisan hízik és az egészségével sincs gond. De ha próbálkozom normális ételekkel, mint amilyen például a sült hús, őrjöng és nem hajlandó enni. Ezt elég csúnyán elcsesztem.” Hanna: &bdquo;A mindennapi fürdés: na jó, ma elég csak csak mosakodni . A furulyagyakorlás: na jó, elég lesz holnap. A mai tornát szigorúan kell venni: na jó, ezt a gyakorlatot nem kell megcsinálni. Az esti éneklés fontos a gyereknek: ma estére csak egy Boci, boci tarka jut . Nem veszünk semmit a boltban: na jó, egy tejszelet belefér. 8-kor kötelező lefekvés! A csudába, már megint 8.45!” Klári: &bdquo;Korábban nem hittem el az olyan sztorikat, hogy piros bögrében adod az innivalót, de a gyerek nem hajlandó meginni, mert a kékből szeretné. Nos, ez nálunk is beütött. Mára már kitanultam, melyik az a 3 tányér ( Mancs őrjárat és 2 sötétkék) az a 2 pohár (verdás és pónis) és az a 2 fajta evőeszköz (baglyosak), amiből eszik, iszik. És azóta veszekedés, ordítás, hiszti nélkül eszik. Egyedül. Megpróbáltam korábban jobb belátásra bírni, volt, hogy egy napig nem evett. Ő nyert.” Rozi: &bdquo;Megengedem, hogy vacsora közben mesét nézzenek. Addigra már mindenki fáradt, és alig várják, hogy egy kicsit csak kinézzenek a fejükből . Tévét nem nézhetnek, de a YouTube-on kiválasztunk valami olyan mesét, amit mindkét nagyobb szeret, és azt nézhetik. Nem vagyok erre büszke, de nekem is olyan jólesik egy kicsit olvasni ezalatt (persze ez sem túl jó szokás evés közben, tudom).” Bea: &bdquo;Elengedtem a hétvégi nagy ebédfőzéseket , inkább kirándulunk, vagy valami programot csinálunk együtt, és ilyenkor nem főzök, hanem együtt vagyok a családdal. Aztán vagy eszünk útközben valamit, vagy rendelünk, de szerintem a közös program többet ér, mint az idegesen megfőzött ebéd, és az, hogy kimaradjak a közös programból.” Klau: &bdquo;Bizony, vannak azok a finom kis zsarolások … Amikor beígérek valami édességet, ha megcsinálnak valami olyasmit, amihez nincs kedvük… Sokszor nincs jobb eszköz a kezemben, vagy túl fáradt vagyok már a következetességhez.” Cili: &bdquo;Az alkudozás. Nagyon jól csinálja, addig mondja és mondja, míg el nem éri, hogy ne aludjon délben, 2 cukrot kapjon, aztán még egyet. Nem lenne szabad, tudom, de ellenállhatatlan. És akkor teszi fel az i-re a pontot, mikor közli velem: 'Tudtam, hogy úgyis elérem, amit akarok!'” Zárszó: köszönöm azoknak az ismerőseimnek, akik megosztották velem a történetüket. Ha engem kérdeztek, csodálatos anyák vagytok. Hadd vigasztaljam magunkat a barátnőm gondolatával: amikor egyedül vagyunk a gyerekekkel, az krízishelyzet, úgyhogy bármi megengedett, ami segít jókedvűen túlélni.