Steiner Kristóf: Most még jobban odavagyok Madonnáért

madonna,steiner kristóf Forrás: Twitter
Rólam rendszerint három dolog jut az emberek eszébe – a homoszexualitás, a veganizmus és Madonna: amióta kirakatba kerültem, nem titkoltam el, milyen nagyszerű művésznek tartom, az utóbbi években pedig többezerfős M-mulatságokat rendezünk szerelmemmel, Nimrod Dagannal.
Sajnáljuk, de a tartalmat időközben eltávolították az Instagram-ról.

Madonna tizenegyedszerre megy világgá – arénák és sportcsarnokok, parkok és fesztiválok helyett ezúttal kőszínházakban mutatja be Madame X című új albumát. Instagramja és a borsos jegyárak hónapok óta gondoskodnak a hírverésről, ám miután a lemez 61 országban kapaszkodott fel az iTunes letöltési lista csúcsára, a világ ismét úgy várta az első show-t, „mint egy szűz” az első éjszakát szerelmével. Rám lehet nyomni a pecsétet, hogy megveszekedett rajongó vagyok, de bevallom, nem tudom Madonna születési dátumát fejből, nem tudom felsorolni az összes testvére nevét, és még autogramért sem álltam sorba soha, sőt, Ebayről sem rendeltem olyat.

Viszont az élet bármely random helyzetében simán tudok hivatkozni egy Madonna-idézetre; ha egy klubban unalmas zene szól, lazán rá tudok énekelni magamban egy Madonna-dalt és máris elviselhetővé válik; valamint minden eddigi pasimat legfeljebb egy hónap leforgása alatt Madonna-fanná változtattam – nem szándékosan, egyszerűen éleslátó és érzékeny srácokkal randiztam –, valamint a környezetemben lévő, zenei ízlésüket éppen polírozgató tizenévesek esetében egyenesen köteleségemnek érzem, hogy ne hagyjam őket Madonna nélkül felnőni. Hogy a nyers erő és tettvágy, a perfekcionizmus és a gyűlölködők szidalmait lepergető vastag bőr vagy egyszerűen csak a tárdadalmi érzékenységem az oka – mely szerint mindig amellé állok, akit a legtöbben piszkálnak igazságtalanul és durván –, nem tudom. Azt tudom, hogy büszke vagyok rá, hogy 1995 óta, mikor először „akadt be” nálam This Used To Be My Playground c. dalával, nem fordítottam hátat neki.

madonna,madame x
Forrás: Getty Images

Viareggio városka tengerpartján heverünk a homokban, mellettünk egy jéggel teli vödörben egy üveg rozé pezsgő – Madonna kedvenc nedűje –, körülöttünk néhány elhivatott barát, aki megértette, hogy a következő másfél órában legfeljebb „wow”-kban és „nem hiszem el”-ekben, esetleg spontán sírvafakadással, és persze gyakori táncraperdüléssel kommunikálunk. Aki most itt van, nem hagyhatja el a kört, aki nem volt itt, amikor letelepedtünk, nem tudja megtapasztalni, amit mi. Nem, nem varázsgombázni készülünk – a Pop Királynőjének legújabb albumát hallgatjuk meg első taktustól az utolsóig, életünkben először.

A néhány esztendeje fia focikarrierrje kedvéért Portugáliába emigrált énekesnő fogta magát, és azt mondta: „Több, mint harminc év után a szakmában pontosan azt fogom átadni, amihez kedvem van.” A lemezen ott van a kicsiny lisszaboni bárok örömzenélése, a kétségbeesés és magány, ami egy hatgyerekes, egyedülálló anya életét időről időre megkörnyékezik, az ellentmondást nem tűrő politikai aktivista és emberjogi harcos attitűd, és persze a populista slágerkultúra is. Mindezek a stílusjegyek a legkiszámíthatatlanabb arányokban és a legváratlanabb pillanatokban váltják egymást. Személyes kedvencem a Killers Who Are Partying, melyben M azt énekli:

Én vagyok az iszlám, ha az gyűlölve van, én vagyok Izrael, ha azt szabadságát veszíti, meleg vagyok, ha üldözik őket, nő vagyok, ha megerőszakolták és összetört a szíve.

A Madame X címet viselő lemezről Madonna már hónapokkal ezelőtt elkezdte csepegtetni a dalokat, és amikor az első kislemez, a kolumbiai csődörrel, Malumával közösen elkövetett Medellín megérkezett, épp Lisszabonban tavaszoltunk. Épp egy múzeumból léptünk ki, és a fülünkre tapasztva hallgattuk a „cha-cha-cha”-t. Mire a klippremiert is megérte a dal, Londonban voltunk, hogy az MTV Camden Town Studiójában harminc újságíró és rajongó körében személyesen Madonnával nézzük végig a kisfilmet, első alkalommal. Azóta megszületett a húszéves rapperrel, Swae Lee-vel közös Crave...

..., a Szent Johanna boszorkányégetését LMBTQ kontextusba helyező Dark Ballet és az USA kontollálatlan fegyverviselési törvényeit véres diszkódrámával lefestő God Control klip is. Madonna nem sajnálta a pénzt és energiát, hogy megmutassa, miről szól most, hatvan felett.

Ez pedig szembetűnően még kevesebb kompromisszumot jelent, mint amennyinek korábban meg kívánt felelni – még akkor is, ha Madonna esetében ez szinte elképzelhetetlen. Ő volt az, aki nem engedett sem az emberi szexualitás tabutémából művészi inspirációvá és természetes csevellyé emeléséből, ahogyan az egyház, a vallásos szélsőségek, vagy a militáns államigazgatás nyilvános bírálatából sem; ő volt az aki felrúgra a szabályokat, amelyek szerint

– egy showgirl maradjon a pódiumnál,

– akinek nincs nyolcoktávos énekhangja, ne merjen dalra fakadni

– aki alacsony, ne álmodjon a kifutóról

– aki elmúlt negyven, takarja el a dekoltázsát

– ötven felett pedig kezdhet készülődni az idősek otthonába, hiszen „ideje átadni a terepet a fiataloknak”, és „méltósággal öregedni”.

Madonna egyetlen ígérete, hogy Madonna marad, és ezt éráról érára kevesebb elvárással, és több szabadsággal és szabadossággal teszi.

A Madame X Tour, Madonna tizenegyedik világkörüli turnéja a napokban vette kezdetét New Yorkban, januárban pedig Európába érkezik – természetesen már megvan a jegyünk a londoni show-ra, és igen, komoly befektetés volt: a legolcsóbb jegyek is közel 150 000 forintba kerülnek, lévén, hogy arénák helyett operaházak színpadát hódítja meg, ám az, hogy megvásároltam őket nem azt jelenti, hogy millárdos volnék, vagy hogy szórom a pénzt. Azt jelenti, hogy keresve sem találtam volna szebb ajándékot a szerelmem szülinapjára – ő ugyanis még sosem élhetett át egy Madonna show-t közvetlen közelből. Én a millenium óta mindegy egyes turné valamely állomásán megjelentem, és kivártam a háromórás sorbanállást a beengedőkapunál, majd az átlagosan két óra csúszást is könnyedén elviseltem, mert tudom, hogy ezek a megaszínházi, lélekmozdító, gondolatprovokáló parádék a virtuóz táncosokkal, a világklasszis zenészekkel és a világ egyetlen Madonnájával semmihez sem fogható élmények.

Befektetés, amelyből éveken át profitálok – kretivitást, ön- és céltudatosságot. Hajrá, Madonna, mazal tov, Madame X. Hódítsd meg a világot, valósítsd meg önmagad, és érints meg minket újra, és újra, és újra.

Steiner Kristóf az Instagramon: @kristofsteiner