Steiner Kristóf: Egy becsúszott gyerek vallomásai

steiner kristóf,család
Forrás: Családi archívum

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

H

Ha te véletlenül csúsztál be, akkor te nem vagy szerelemgyerek – mondta egy osztálytársam, én meg nyolcévesen más véleményem voltam a szülő–gyerek viszonyról.

Ez a cikk az Éva egy korábbi számában jelent meg.

Családi fotókat nézegetek. A Mama és én krémescsatát vívunk, és mindkettőnk orcáján ott figyel egy tálca sütemény. A Papa tetőtől talpig tibeti szerzetesruhában áll a sztúpa, a buddhista szentély mellett, amit ők építtettek, és amit a dalai láma avatott fel. Napozgatunk a csillaghegyi kisházunk teraszán, és szinte hallom, ahogyan a háttérből a kazettás magnó nyekergi a Bizottság együttes dalát: „Ó-ó-ó, a Milarepaverzió!” Mi tagadás, nem egy hagyományos családi album.

Én szerelemgyerek vagyok!

– hencegett nekem egy osztálytársam, Zsanett, akivel alsó tagozatos korunkban egy padon osztoztunk. – Ha te véletlenül csúsztál be, akkor te nem vagy szerelemgyerek” – folytatta, én pedig kikerekedett szemmel figyeltem: még csak nyolcéves voltam, de a szülő-gyerek viszonyról már akkoriban messzemenően más véleményen voltam, mint a többiek. „Miért ne lennék szerelemgyerek? Attól még, hogy a Mama meg a Papa nem terveztek be, még ugyanúgy szerethetnek – egymást is, meg engem is.” Zsanett elgondolkozott egy percre, majd a tábla felé fordult, mintha csak hirtelen a világ legfontosabb kinyilatkoztatását készülne lediktálni a tanító néninknek, és csak ennyit súgott a fülembe, határozottan: „Nem. Csak az szerelemgyerek, akit akartak a szülei.” Amikor hazaértem, lehuppantam a tibeti meditációs párnákra, amelyek fotelek helyett funkcionáltak a „puja szobánkban” (az imatermet a szüleim alakították ki a házunkban, igaz, nappalink például nem volt): „Papa, engem nem akartatok?” Édesapám nagy levegőt vett, és így szólt:

Nem akarhattunk, mert még nem ismertünk. De ahogy megismertünk, azonnal tudtuk, hogy mennyire akartunk – még ha nem tudtunk is róla.

Ember tervez – kivéve persze az én szüleim

Számomra tökéletes megnyugvást jelentett a sallangok nélküli valóság: nem vágytam rá, hogy a szüleim körbeajnározzanak, azt sugallva, hogy a gyerek az élet értelme, arra pedig végképp nem, hogy füllentsenek nekem: már a gyerekszoba is ki volt festve, mire Mama teherbe esett. Dolgoztak kocsmárosként, készítettek füstölőpálcikát, batikoltak ruhákat, szereltek matchbox autókat, lőttek patentokat ingekre, öntöttek szobrokat, majd szállítottak be egzotikus ajándéktárgyakat Indiából – mindezt a nyolcvanas évektől kezdve, amikor még a magyarok java gyári vagy irodai munkás volt, és a „magánvállalkozó” szó épphogy csak kezdett beivódni a köztudatba. Volt, hogy leemelhettünk félmillió forintot a konyhakredenc rejtett kis pereméről, ahol a spórolt pénzt tartottuk, és nekivághattunk kocsival Olaszországnak – máskor hiába vágytam annyira a mekis kosztra, csak fehér kenyeret és májkrémet vacsoráztunk, mert épp arra volt keret. Egyik végletet sem éltem meg úgy, hogy a pénz befolyásolja az életminőségünket vagy a boldogságszintünket. Valahogy megnyugtató volt tudni, hogy a szüleim is épp olyan emberek, mint én – sosem voltam az a fajta, aki tervrajzot készít az életéről, sokkal inkább az, aki minden adódó lehetőségben felfedezi: a sors jobban tudja, mint az én kis szerény, logikával és elvárásokkal operáló elmém, hogy hol a helyem az életben. Az én szüleim sosem mondták nekem, hogy „feküdj le korán”, legfeljebb ha reggel kínkeservesen keltem, megjegyezték: „Néha azért aludni is kell ám.”

steiner kristóf,család
forrás: Családi archívum

Szabálytalanul

Sosem mondták, hogy „tanulj ki egy szakmát, majd utána kreatívkodj” – inkább azt: „abba fektess energiát, amit igazán szeretsz, minden másba pedig éppen annyit, amennyit muszáj”, így aztán ha matekból hármast kaptam, vagy épp csak megúsztam a bukást kémiából, ők azzal dicsekedtek, milyen büszke rám a drámatanárom, és dagadt a mellük, hogy aranyplecsnivel tértem haza a körzeti vers- és prózamondó versenyekről.

Tizenöt voltam, amikor kitaláltam magamnak: saját „lakásba” költözöm, és saját kezűleg mázoltam ki a családi házunk szuterénrészét. Tizenhat, mikor először kaptam filmszerepet (Szabó István A napfény íze című filmjében), majd jött Sas Tamás Rosszfiúk-ja, Molnár György Egyszer élünk-je, és mire Árpa Attila Argó-ja mozikba került, már színpadon játszottam Selmeczi Roland, Básti Juli és Kállai Feri bácsi oldalán a budapesti Játékszínben, kisvártatva pedig megkaptam a melót a zenetévénél, és azóta – hogy dióhéjba szorítsak másfél évtizedet – egyre több lasztival zsonglőrködöm, legyen szó színházról, filmről, tévézésről, újságírásról vagy vegán aktivizmusról. Soha, egyetlenegyszer sem hallottam „több lovat egy hátsóval” aggályokat a szülőktől, akármibe fogtam, szeretetteljes támogatás vett körül, és ahogy felnőttem, egyszerre tanultuk meg „elengedni” egymás kezét, tudván, hogy a szívünkben-szellemünkben sosem kell elbúcsúznunk. „Minden mulandó” – ezt a mondatot többször hallottam, kiskoromtól fogva, mint mondjuk azt, hogy „vedd le a kabátodat, rád melegszik”.

Olvasd el ezt is!

Minden mulandó – kivéve a változást

Ezért amikor éppen egy élő gálaműsort vezettem, és megcsörrent a telefonom, majd édesanyám egy barátja remegő hangon tálalta a tényeket: a Mama agyvérzést kapott és kómába zuhant, valahogy pánikhangulat helyett ösztönös életigenlés volt a reakcióm. Minden munkámat lemondtam, leültem a Mama mellé a kórházban, megfogtam a kezét, és három napon át érleltem magamban a nagy feladatot. Nem csapkodtam és hibáztattam Istent, Buddhát, a kormányt, a társadalmat és saját magamat sem: szomorúan ugyan, de békében vártam, hogy a Mama eldöntse, merre indul. Ő elrepült, én maradtam – egyelőre. Találkozunk mi még. Addig pedig éljenek az élők, hiszen nem hagyhatjuk, hogy személyes tragédiák árnyai megakadályozzák, hogy globális jót teremtsünk önmagunk és mindenki más számára. Félreértés ne essék, természetesen millió darabra hullottam, amikor Mama meghalt, de azt is tudom, hogy ha másképp történik, talán sosem hagyom el Magyarországot, hogy kövessem a szívemet és a hatalmasnál is nagyobb álmaimat.

Amikor huszonöt évesen felcuccoltam és nekiindultam Tel-Avivnak, tudtam: bár őt legalább láthatom időről időre, fizikai értelemben a Papától is messzire szakadok. Lehetett volna pokolian nehéz is – de az én édesapám soha, egyetlen szóval sem kérlelt, hogy maradjak, sosem mondta, hogy ne költözzem külföldre, vagy hogy nekem itt a helyem. Feltette azt a néhány fontos kérdést, amely megnyugtathatta: tudom, mit csinálok, de nem próbált beleszólni, melyik lakást béreljük ki, melyik munkát vállaljam el, melyik sráccal randizzak.

Tizenöt éves korom óta ismerte az összes pasimat, mi több, értette és értékelte, mit és miért szeretek bennük. Nem volt nagy „coming out” sztorink sem: egyszer elé álltam, elmondtam, hogy van egy tíz évvel idősebb srác, a Laci, akibe beleszerettem, és mi most egy pár vagyunk. Ő csak annyit fűzött hozzá: kívánja nekem, hogy sose kelljen diszkriminációval és igazságtalansággal szembesülnöm, majd rövidre zárta: „Oké, én sokfelé jártam a világban, sokféle emberrel találkoztam, nincs ezzel semmi gond. Annyit kérek, hogy anyádnak hadd mondjam el én.” A Mama pedig két héttel később már együtt járt „teszkózni” meg kávézgatni Lacival, és baromira örült, hogy végre van valaki, akivel titokban elszívhat néha egy szál cigit, és akinek szégyenkezés nélkül mondhatja ki: szerinte Dana International, az izraeli transz énekesnő az egyik legszebb nő az egész világon.

Ha százszor nem hallottam a barátoktól, tanároktól, mi több, a szüleim barátaitól a...

Kristóf, a te anyukád amúgy nagyon furcsa

kijelentést, akkor egyetlenegyszer sem. Amikor a gimis ofő kifejtette: az életben farkastörvények uralkodnak és egy ilyen álmodozót, mint én, azonnal eltaposnak majd, a Mama azt felelte: „mi viszont nem farkasokat nevelünk”, majd sarkon fordult, otthagyta a szülői értekezletet, hazajött és röhögve mesélte, milyen sokkhatást váltott ki a többi szülőből.

Ártó szándék nélkül élni – halni

Néha megkérdik tőlem, nem érzem-e „sérültnek” magam, amiért a szüleim meglehetősen alternatív családmodellt állítottak fel. Nem tudom, mit jelent az, hogy „sérült”, mert nem hiszek abban, hogy az életben bármi kizárólag jó vagy rossz hatással lehet a lélekre – „sérülhetnék” abban is, ha épp olyan csodás lehetőségekben van részem, mint 200 emberre főzni hatfogásos vegán menüt egy esküvőn, hiszen halálra panaszkodhatnám magam, és ellenkezőleg, építheti a jellememet minden csalódásnak vagy bosszúságnak tetsző életfeladat.

steiner kristóf,család
forrás: Családi archívum

Oké, nem volt mindig könnyű, ha a Papa kitalálta: most épp leköltözik a pincébe meditálni egy hetet, de ha meglátogattam odalenn, elővette a tibeti meséskötetet, a Kőoroszlán-t, és addig mesélt nekem, amíg el nem aludtam. Tízéves koromban nem volt egyszerű elfogadni, hogy a Mama másnaponta némasági fogadalmat tesz, és ilyenkor mindenre csak azt válaszolja, hogy „om mani padme hum”, kézzel-lábbal gesztikulálva, a hangsúlyt az adott témához igazítva, mintha azt jelentené: „ne felejtsd el lekapcsolni a lámpát, amikor aludni mész”, vagy épp „milyen volt a szombati buli”? De őszintén hiszem, hogy épp ezért nem váltunk azzá a fajta családdá, amelyben a fene nagy, szuperlátványos szeretet van kipakolva a kirakatba, a valóságban viszont szíve szerint papa-mama-gyerekek mind-mind más irányba rohannának a funkcióképtelen, ám oly csinos családi műboldogság elől.

Élünk, együtt, szeretetben, és mindig pontosan tudjuk: mindent minden szinten megbeszélhetünk. Segítjük és támogatjuk a másikat, de nem vagyunk összefonódva, mint a Laokoón-csoport, nem sértődünk meg, ha a másik nem telefonált három napig, és főként nem próbáljuk a saját értékrendünket ráerőltetni a másikra – már csak azért sem, mert mindig teljes bizodalmunk volt benne: még ha néha nincs is köztünk százszázalékos egyetértés, mélyen, az igazán fontos kérdésekben azonosan gondolkodunk. Például abban, hogy nem az időjárásról, a rizs állagáról vagy a tévés tehetségkutatók győzteseiről csevegünk, ha végre együtt vagyunk. Vagy abban, hogy igyekszünk ártalmatlanul és ártó szándék nélkül élni, és – majd egyszer, ha eljött az ideje – halni is. Talán úgy majd újra összefutunk a Mamával, talán újjászületünk, és legközelebb a Papa lesz az én kisfiam, vagy talán mind elérjük a megvilágosult Buddha-állapotot, minden lény javára.

Ki a jó szülő?

Aki a széltől is óvja a gyermekét, aki még a gondolataiban is olvas, aki napról napra számolgatja, hányas átlagot csinál majd az év végi biziben, és nyomkövető alkalmazással figyeli, merre jár? Vagy aki a gyereke születésének pillanatától tudja: bár az én vérem és a szeretetem határtalan iránta, nem birtoklom a gyereket, ahogyan ő sem birtokol engem. A találós kérdés (nekem) költői, a megfejtés (mindenkinek) szabadon választott.

Tovább olvasok
A fürdőruhád fazonján könnyebb alakítanod, mint a tesalkatodon

Testalkattól függ, ki milyen adottságát szeretné takargatni vagy kiemelni a strandon. Következzen némi fürdőruha kisokos,a legkülönbözőbb testtípusoknak fazonokat ajánlva, az Instagramról szemezgetve.

Az Interpol lecsapott az illegális vadkereskedőkre, 600 embert tartóztattak le

Tűzgolyó hadművelet… nem, most épp nem egy James Bond-filmről beszélünk, hanem az Interpol valaha volt legnagyobb összehangolt akciójáról, amely vadon élő állatok illegális kereskedelmével foglalkozó bűnözőkre irányul.

Napi horoszkóp július 17.: a Mérlegek elérik korábban kitűzött céljukat, a Skorpiók nemes jellemüket bizonyíthatják

A csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!

Szabó T. Anna: Folyton pakoló asszonyok

Diákkoromban jártam egy amerikai kisvárosban, ahol meghívott ebédre egy magyar család. A háziasszony egyfolytában tüsténkedett, és amikor a lakásukat dicsértem, felháborodva mesélte, hogy mifélék ezek a jenkik: csak akkor takarítanak, amikor kedvük tartja! Képzeljem el, mondta, miközben a rögtön elmosott-eltörölgetett tányérokat rakosgatta, egy tanárnőnél járt, aki cakpakk közölte: „There’s more to life than a clean house!”

Hogyan készítsd fel a gyomrod meg a májad egy ivós estére?

Mit egyél ivás előtt? Örökérvényű kérdés, hogy mit érdemes és mit nem érdemes fogyasztanunk, mielőtt italozásra adnánk a fejünket. Bizonyos ételekkel ugyanis megelőzhetjük az esetlegesen kialakuló későbbi problémákat és a másnaposságot. Következzenek jól bevált tippek kezdőknek és haladóknak.

8 híres ember, akik átlagemberekkel házasodtak

A sztárok élete egészen más, mint a miénk. Nem csoda, hogy a legtöbb hírességet egy másik sztárral hozza össze az élet. De akadnak azért olyan celebek is, akik egy-egy átlagemberrel estek szerelembe.

Beperelhet-e a gyereked, ha posztolsz róla a fészbukon?

Te mit osztasz meg a világgal magatokról? Hát a gyerkőcöd? A gyerekek adatvédelmi szempontból fokozottan veszélyeztetettek, és felelőtlenségük veszélyessé is teszi őket. Cikkünkben a mindennapi adatvédelem kulisszái mögé nézünk be, családi kalauzt adunk nektek, hogy pontosan annyi látszódjon az életetekből, amennyi még biztonságos – és főleg jogszerű.

Hogyan vedd rá a gyereket, hogy elmesélje a napját

Ha a címben található kérdésre rendszeresen csak egy nagy ’Semmi’ a válasz, akkor mindenképp olvasd el a tippjeinket.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem