Békebeli gyümölcs: a ringló

Borítókép: Békebeli gyümölcs: a ringló
Ki ne esett volna már kísértésbe, hogy forró augusztusi délutánon egy vidéki utcán le ne szakítson pár szemet a kerítés előtt illatozó ringlófáról?

A mézédes csonthéjas nemcsak nyersen, de befőzve is igazi csemege.

A statisztikák szerint Magyarországon mindenkire legalább két szilvafa jut. Arra már csak tippelünk, hogy ebből az egyik valószínűleg ringló, hiszen a zöld, arany és lilásbordós színekben előforduló gyümölcs édes unokatestvére a kék csonthéjasnak. Először a görögök kóstolhatták, majd eljutott Franciaországba, ették a britek, onnan pedig egyenes út vezetett George Washington asztalára. Az amerikai elnök annyira kedvelte, hogy saját ültetvényén termesztette.

A gyümölcs neve középkori eredetű. Franciaországban a 16. század elején, I.Ferenc uralkodása idején neveztek el egy (egyes források szerint Olaszországból származó) szilvafajtát az uralkodó jámbor hitvese, Britanniai Claudie tiszteletére Reine Claudie-nak. Ez német közvetítéssel jutott el hozzánk, így lett belőle előbb ringlotte, majd ringló.

A ringló zamatosabb, lédúsabb, ízesebb, de leginkább édesebb, mint a hamvas lilás-kékes szilva, nem véletlenül nevezik desszertszilvának is. A piacokon sokfélét láthatunk az illatos gyümölcsből, három fő fajtája a zöld, illetve avilágoslilás ringló és az aranyszínű mirabelle, amely Magyarországon a legelterjedtebb.

A ringlót a gyümölcsözönben szinte észre sem vesszük, pedig megérdemli a figyelmet. Nyersen édes íze miatt esik jól, de magas cukortartalmáért dzsemnek is szeretjük. Különleges lekvár készülhet az aranysárga mirabelle fajtából, amihez ízlés szerint cukrot és egy rúd vaníliát adhatunk. Ínyencek keverhetnek hozzá némi nektarint is.

A nyár ízét megőrizhetjük ringlóbefőttben is. Ehhez válasszunk nem teljesen érett, keményebb gyümölcsöket. Keverjünk cukorszirupba egy kevés rumot, tegyük amegmosott, megszárított gyümölcsöket széles szájú, fertőtlenített üvegekbe és öntsük rá a cukorszirupos levet. Azüvegek tetejét kössük le dupla celofánnal, majd legalább egy hétig hagyjuk a napon érlelődni, ezután kerülhet a kamra polcára. Az is jó tartósító módszer, ha ahamvas, magvaváló gyümölcsöket napon aszaljuk.

Fogyasztása több mint jótékony hatású, hiszen a ringló sok A-, C- és B2-vitamint tartalmaz, és gazdag káliumban, kalciumban és vasban. Serkenti az anyagcserét, tisztítja a vért és védi a szemet.

Amiből lekvár, abból pálinka is, tartja amondás, és ebben az esetben igaz is, hiszen a ringlóból zamatos, prémium kategóriájú pálinka készül a lepárlókban. Házilag készítsünk inkább egy másik különlegességet: kész réteslapokat töltsünk meg 30 deka feldarabolt, gyömbérrel ízesített, apróra vágott marcipánmasszával és kevés mandulával elkevert, enyhén cukrozott ringlóval.

Különleges nyári ebéd lehet a ringlóval töltött pulykamell. Mossuk meg a húst, vágjuk fel aközepén és hajtsuk szét. Kicsit klopfoljuk ki, sóval-borssal szórjuk meg, majd rakjuk végig megmosott, félbevágott sárga ringlóval. Tekercseljük sorban lefektetett baconszalonnába és egészben süssük meg. A maradék ringlót futtassuk meg egy lábasban forró vajon, kicsit hagyjuk főni, majd ízesítsük kakukkfűvel, esetleg egy kis pálinkával. Tálaljuk a hússal együtt.

Szöveg: Vargha Zsuzsa, fotó: Red Dot, az adat forrása: Erdélyi Lajosné: Gyümölcsök, zöldségek házi tartósítása (Mezőgazda Kiadó, 2004). Ez a cikk a 2011. évi augusztusi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.