Három különleges balatoni halfajta

Borítókép: Három különleges balatoni halfajta Forrás: Europress
...és még a húsuk is finom ezeknek a halaknak.

1. Afrikai harcsa

Forrás: Wikimedia Commons

Az afrikai harcsa magyarországi karrierje a nyolcvanas évek közepén kezdődött, ekkor kezdték el kísérletképpen tenyészteni ezt az igénytelen, nagy halsűrűséget is jól bíró fajtát. Melegvízi állat, ezért geotermikus vizekben vagy erőművek hulladékhőjére települő gazdaságokban tenyésztik: Szarvason, Tiszacsegén, Tukán, Tiszafüreden és a dunántúli hőforrások közelében is működnek afrikai harcsatenyészetek. Az afrikai harcsa húsa gusztusos rózsaszínű, teljesen szálkamentes, zsírtartalma pedig alacsony – a konyhában sokoldalúan felhasználható.

2. Garda

Forrás: Wikimedia Commons

Naná, hogy a magyar tengernek saját heringje is van! A rajokban élő garda még Tihany címerére is rákerült. Az egykor a tengerekből elvándorolt garda főleg vízbe hulló rovarokkal, planktonrákokkal és halivadékokkal táplálkozik – jellegzetesen felfelé nyíló szája a vízfelszín közelében való táplálkozáshoz alkalmazkodott. A gardahalászatnak komoly hagyományai vannak a Balatonnál, amit minden év november elején háromnapos fesztivállal éltetnek. Még Hermann Ottó is beszámolt róla, hogy Tihany magaslatairól őrszemek mutatják ősszel a mély vízben telelni gyűlő halrajokat a halászoknak – innen a garda népies „látott hal” elnevezése.

Forrás: Wikimedia Commons
Tihany címere

3. Angolna

Forrás: Wikimedia Commons

Az angolna valószínűleg nem nyerne népszerűségi versenyt: a kígyószerű hal hajlamos a frászt hozni a fürdőzőkre, amikor a Velencei-tó vagy a Balaton part menti kövei közül előtekeredik. Fogyasztása sokak számára extrémsportnak tűnik – másoknak viszont igazi gourmand fogás. Természetes körülmények között az angolna igazi világutazó: kizárólag az Észak-Atlanti-óceán közepén található Sargasso-tengerben szaporodik, innen úsznak fel az üvegszerűen áttetsző ivadékok az édesvizekbe, majd ivarérett korukban vissza a születési helyükre ívni. Ma már a mesterséges akadályok (zsilipek, duzzasztók) miatt nem tudják megtenni természetes vándorútjukat, fogságban pedig nem szaporodnak – az angolnaállományt ezért úgy tartják fenn, hogy a tengerben összefogdossák a parányi, édesvíz felé úszó üvegangolnákat, és eredeti, természetes élőhelyükön eresztik szabadon, vagy mesterséges kádakban nevelik őket tovább. Az európai angolna egykor Magyarországon is őshonos volt, mostanra csak a ’60-as évektől a ’90-es évekig tartó tömeges betelepítésekből itt maradt, viszonylag idős angolnák élnek nagy tavainkban, emellett Borsod-Abaúj-Zemplén megyében folyik – többek között – tenyésztése.

Még több érdekesség Magyarország halairól a július–augusztusi Éva magazinban – megjelenés június 22-én!