Simonfi Ágnes: „Miért nem becsülöd meg a tested?”

Borítókép: Simonfi Ágnes: „Miért nem becsülöd meg a tested?” Forrás: Női Váltó
A testünk egy elképesztő szerkezet, ami sokáig tolerál, hiszen hihetetlen mennyiségű csapást tűr el tőlünk. Éheztetjük, szomjaztatjuk, és sokszor nem adjuk meg neki azt a tiszteletet sem, amit megérdemelne. De gondoljunk bele: mi történne akkor, ha egy barátunkkal viselkednénk ugyanígy? Vajon ő meddig tartana ki mellettünk? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Simonfi Ágnes pilates edzővel, aki szerint oda kell figyelnünk, hogy meghalljuk, ha a testünk kiabálni kezd.

Ismeritek az érzést, amikor úgy beszélgettek valakivel, hogy közben azt érzitek: „ez igen, ez a nő tudja a tutit!”? Na, én pont ezt gondoltam, amikor Simonfi Ágnes pilates edzővel készítettem az interjút, aki elsőre egy magabiztos, kiegyensúlyozott, háromgyermekes édesanya benyomását keltette bennem. Szóvá is tettem mindezt, mire Ági nevetve annyit válaszolt: „Ma már valóban rendben vagyok magammal, de ebben rengeteg munka van.”

Közgazdászból pilates edző

Ági számára a sport sosem volt ismeretlen terep, hiszen hosszú évekig versenyszerűen kézilabdázott. Mondhatni: a lételeme volt a mozgás. Amikor azonban felhagyott az aktív sporttal, az ülőmunka okozta nehézségekkel kellett megbirkóznia. A teste pedig pár év után változásért esedezett.

– Marketingesként dolgoztam, amikor súlyos gerincbetegséget diagnosztizált nálam az orvosom. Tudtam, hogy itt az ideje felülbírálni az élethelyzetemet, és elkezdtem olyan lehetőséget keresni, ami megoldást jelenthet a problémámra. Így ismerkedtem meg a pilatessel, ami annyira beszippantott, hogy 2004 óta már tanítom is: mesteredző és nemzetközi mentor lettem. Két évvel később pedig megalapítottam az Ágipilatest, ahol nemcsak a testünket formáljuk, hanem a gondolkodásunkat is. A kettő ugyanis egyszerre működik. Ahogy egy jó szobrász dolgozik, úgy faragtam ki magam én is lépésről lépésre.

Forrás: Női Váltó
Simonfi Ági pilates edző szerint jobban kellene bánnunk a testünkkel. A sport segíthet ebben.

Ára van, ha nem foglalkozunk a testünkkel

– Egyfajta válaszként tekintek a sportra, amit azért hívtam be az életembe, mert változásra volt szükségem. Ahhoz viszont, hogy a célig eljussak, előbb meg kellett határozni az ide vezető okokat. Mikor szembenéztem a „miértekkel”, akkor jöttem rá, hogy hibát követtem el.

Velem is megtörtént már az, ami a feleségekkel, édesanyákkal, nőkkel… Miközben tapostam a hétköznapok mókuskerekét, elfeledkeztem a saját jóllétemről. A megelőzés és változtatás kulcsa, hogy priorizáljunk, vagyis fontossági sorrendet állítsunk fel.

Amikor elnyomjuk a szükségleteinket, és háttérbe kényszerülünk a napi teendők miatt, annak meglesz az ára. Az, hogy „túl elfoglaltak vagyunk”, valójában csak egy kifogás, hiszen ilyenkor már megbillen a magunkra fordított idő. Rossz a sorrend. Ez egy üzenet tőlünk, magunknak, hogy kevésbé tartjuk fontosnak a saját igényeinket.

Ági nem a levegőbe beszél, hiszen saját bőrén tapasztalta meg, amikor az élet benyújtja a számlát a hanyagságért.

A cikk itt még nem ér véget.

A folytatásért kattints ide!

Cambridge hercegnéje is az elfoglalt nők életét éli.

Ha teheti sportol, nem is akármiket szeret űzni, nézd csak: