Az előrejelzések beigazolódtak: ez lesz 2024 őszének legnagyobb színtrendje

Borítókép: Az előrejelzések beigazolódtak: ez lesz 2024 őszének legnagyobb színtrendje Forrás: Christian Vierig/Getty Images
Az előrejelzésekből már sejteni lehetett, hogy ez a színtrend nagy sikersztorit fut majd be 2024 őszén.

A színtrendek körüli változások mindig nagyon érdekesek, hiszen nagyban múlik rajtuk egy-egy összeállítás sikere, hiszen amennyire hatnak a hangulatunkra, annyira képesek a megjelenésüket is emlékezetessé tenni. Ez pedig egy olyan csomag, amit lehetetlen lenne nem várni, na meg szeretni.

Egy ideje már sejthető volt az, hogy a Barbiecore lecsengése, a piros határozott felbukkanása után, a lassú, de biztos léptekkel közeledő bordó árnyalat is kiemelt helyet kap majd a trendek palettáján. Most pedig tényleg el is jött az ő ideje! A 2024-es tavaszi-nyári kifutókon is már jutott neki szerep, majd az őszi-téli kollekciók kapcsán még több divatház vonta be a kínálatába ezt a különleges és szép árnyalatot. Mint láthatod, ez a színtrend is hihetetlen sokoldalú!

Forrás: Ferragamo, Gucci, Victoria Beckham
A bordó szín számos káprázatos kiadásban képviselteti majd magát az elkövetkezendő hónapokban.

A kiegészítőktől kezdve, a különféle ruhadarabokig, bármi számításba jöhet ezen szín kapcsán! Az egyre inkább bővülő elérhető őszi kínálatot átfutva pedig szinte biztosak lehetünk abban, hogy ezúttal is maximum a bőség zavar fog egy kis fejfájást okozni. Hogy pontosan mivel is kombinálható ez az árnyalat? Igazából bármilyen őszi szín mellett megtalálja a helyét, így tőled függ az, hogy milyen mértékben és formában szeretnéd beépíteni majd ezt az összességében valahol őszies, a maga módján pedig kellemesen látványos árnyalatot.

Galériánkban összegyűjtöttünk pár szuper bordó darabot, amire akár már most is lecsaphatsz!

Még több stílustipp érdekel? Az Instagramon most nagyon hódít ez a három darabból álló divatformula: egy egyszerű fehér póló vagy felső, egy fehér illetve krémszínű midi vagy maxi szoknya és egy tetszőlegesen magas vagy lapos szandál, esetleg egy balerina! Galériánkra kattintva mutatjuk, hogy hol szerezheted be a hozzávalókat!