Segítség! Utálom a gyerekem barátait!

Borítókép: Segítség! Utálom a gyerekem barátait! Forrás: Gettyimages/ Catherine Falls Commercial
„Verekedős. Hazudozós. Kihasználja a gyerekemet. Beleviszi a rosszba. Rossz példát mutat. Rossz hatással van a gyerekemre.” – rengeteg szülőtársamat hallottam már panaszkodni kisebb-nagyobb csemetéje barátaira. Sőt, bevallom, egy-kettő a felsorolt jelzők közül lehet, hogy már az én számat is elhagyta, hasonló helyzetben. De beleszólhatok én, mint szülő abba, hogy kivel barátkozik a gyerekem? Mikor? Hogyan? Meddig? És mikor van szükség szakember bevonására? Bojti Andrea gyermekpszichológust kérdeztem.

Pár perc alatt köttettem legjobb barátságokat a játszótéren, a strandon gyerekként, de az óvodában, aztán az iskolában is mindig voltak barátaim, legjobb barátnőim. Igaz, a személyük pár hónap, jobb esetben év után rendre változott, de sose voltam barátok nélkül. Volt, akit kedvelt anyukám és volt, akit nem. Utólag persze mindig igaza volt, hogy kivel kellene barátkoznom és kivel nem, de ott, abban a helyzetben sose értettem, mi baja azzal a barátnőmmel, aki miatt kiküldtek az óráról. Vagy aki miatt fogadó órára hívta az ostályfőnök.

És akkor ugrunk egy nagyot az időben. Itt vagyok, magam is édesanyaként, akinek olykor kikerekedik a szeme a gyerekei barátain, a történeteken, amiket hallok róluk, a dolgokon, amiket tesznek velük, amire bíztatják őket, amikkel hatással vannak rájuk.

Utálhatom a gyerekeim barátait? Persze. De ezt meg is mondhatom a fiamnak, a lányaimnak? Beleszólhatok abba, kivel barátkozzanak? Akkor sem, ha szemlátomást nagyon rossz hatással van valaki rájuk? Egy szakértőhöz fordultam, aki a praxisa során is tapasztalt már ilyen dolog miatt problémákat.

„Nehéz kérdés...” – kezdte Bojti Andrea, gyermekpszichológus. „Amíg csak úgy neked nem szimpatikus, addig szerintem nem lehet beleszólni, hogy kivel barátkozik. Ez az ő döntése. És ő biztos mást lát, mint te. Általában ez is szokott lenni a gond, hogy mi kívülről, felnőttként jobban látjuk, hogy az a gyerek bizony kihasználja az enyémet, mint ahogy az én gyerekem megéli. De ilyenkor fontos, hogy ha a gyerekemet ez nem zavarja, el van vele, és közben nincs rá nagyon rossz hatással az a bizonyos barát, akkor inkább hagyni kell.”

Na igen, de mi a helyzet, ha rossz hatással van rá a barát? „Akkor az már neccesebb... megtalálni azt a pontot, amikor azt mondod, hogy eltiltod tőle. Ez egyébként többnyire olyan családoknál szokott előfordulni, ahol a szülők sincsenek jóban egymással.” – mondta a szakember.

Kisebb gyereknél ezt (talán) könnyebb betartatni, de mi a helyzet kiskamaszoknál? „Kiskamaszkor körül megint van egy váltás. Amikor a tiltásra az a válasz, hogy nem szólhatsz bele az életébe. Nehéz ügy ez, de mint többnyire mindig, ennél is azt javaslom, hogy üljünk le és beszéljünk a gyerekkel. Beszéljünk az összetettebb érzelmekről. Hogy mit jelent az, amikor kihasználnak, ha rossz példát mutat valaki. Hogy mit jelent a barátság, hogy a barátok számíthatnak egymásra. Hozzunk fel érhető és az ő helyzetébe behelyettesíthető példákat. Meséljük el, hogy nekünk milyen a viszonyunk a barátainkkal, hogy nem bántjuk egymást, szeretjük és tiszteljük a másikat, hogy mindig számíthatunk a barátainkra.

Kicsi gyereknél javasoljuk, hogy próbálja ki milyen, ha pár napig mással játszik.

Fontos viszont, hogy soha ne a másik gyerek ellen beszéljünk, hanem a sajátunk védelmében. Ha panaszkodik valamire, akkor adjunk ötletet a lehetséges megoldásra.”

Mire kell pici, óvodás, esetleg kisiskolás korú gyereknél figyelni? „El tud fajulni egy ilyen helyzet, pláne, ha a másik gyerek szülője nem partner.” – mondta a gyermekpszichológus. „Sok ilyennel találkozom. Ráadásul az óvodás korú gyereket össze is zavarhatja. Egyik nap még Anya azt mondta, hogy buta az a gyerek, két nap múlva meg újra jóban vannak. Ő meg visszamondja, amit otthon anyától hallott. Ezért először hagyjuk, hogy a gyerekek oldják meg. Ha nekik nem sikerül, kérjük az óvónő, tanárnő segítségét. De ahogy idősödik a gyerek, úgy kell szép lassan, fokozatosan kivonulni ebből. Mert egyrészt minél nagyobbak, annál cikibb, ha otthon árulkodik a gyerek. Aztán ciki az is, ha beleszól a szülő. Felső tagozatos gyereknél már szerintem kifejezetten nem kell beleszólni, csak ha nagyon gáz a helyzet. Rendezzék a gyerekek maguk között. Mint sok minden másból is, ebből is ki kell szállnunk.” – zárta Bojti Andrea.

Kikkel barátkozz a csillagjegyed szerint? Mutatjuk!