Ezek a kérdések futottak végig bennem. Tény, hogy ötéves kislányom nem az a bandavezér típus. Míg mások kergetőznek a játszótéren, ő inkább egyedül homokozik. De azért van néhány gyerek, akivel jóban van. Igaz, amikor két kis ovis barátnőjével játszani kezdenek, pár percen belül valószínűleg sírásba torkollik a dolog. Átgondoltam, hogyan segíthetnék – vagy hogy hogyan segíthetsz te a gyerekednek, ha hasonló cipőben jártok.

1. Légy te proaktív!

Ha nem hívnak meg mások, hívj meg te másokat! Figyeld, kikkel áll szóba a gyerek az oviban, a játszótéren, és ha szimpatikus a család, hívd meg őket játszani. Ha közeleg a gyereked szülinapja, kérdezd meg, kiket látna szívesen, és hívd meg őket – kit érdekel, hogy ők nem hívtak meg korábban? Valahol ki kell lépni ebből az ördögi körből.

2. Keressetek különböző közösségeket!

Ha többféle körben mozogtok, nagyobb az esély a barátszerzésre. Ovi, család, játszótér, egy-két különfoglalkozás: megannyi új esély.

3. Találjátok meg a megfelelő játszótársat!

Fogadd el, hogy nem mindenkivel fog ugyanolyan jól kijönni a gyereked. Lehet, hogy az egy-két évvel idősebbekhez csapódik szívesen. Vagy éppen a néhány évvel fiatalabbakhoz. Az is lehet, hogy kettesben jól eljátszik egy kispajtással, de hármasban már nem. Figyeld meg.

4. Tanítsd meg kifejezni az érzéseit!

Nyafogós, sírós, verekedős – ragadós címkék, amiket könnyen megkap egy kisgyerek, pedig lehet, hogy csak arról van szó, hogy nem tudja megfelelően kifejezni az érzéseit. Erre megtanítani őt nagyon fontos feladat, és nemcsak a barátok miatt.

5. Ne féltsd túl!

„Ne mássz olyan magasra, ne beszélj azzal a fiúval, vigyázz, mert elesel abban a járdaszegélyben!” Akit ennyire féltenek, annak önbizalma sem lesz, és nem meri felszabadultan beleengedni magát a különféle társas helyzetekbe sem. Engedd játszani, engedd kísérletezni, engedd a határait megtapasztalni, engedd kockázatot vállalni! Te csak légy ott észrevétlenül, mint egy védőháló.

Rongyrázós sztárcsemete-zsúrok, amiknek semmi értelme, mégis vicces őket végignézni: