Sárosdi Lilla megnevezte a zaklatóját

Sárosdi Lilla megnevezte a zaklatóját

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A színésznő azt is elmondja ebben a videóban, hogy a korábbi elhatározásával ellentétben miért döntött így.

Sárosdi Lilla színésznő újabb bátor tettet vitt véghez csütörtök reggel: egy, a Facebookra kitett szelfivideóban elmondta, ki volt az a rendező, aki egy korábbi állítása szerint szexuálisan zaklatta őt húsz évvel ezelőtt.

Bár korábban azt mondta, nem hajlandó a nyilvánosság elé tárni a zaklatója nevét (mert nincs rá bizonyítéka), most meggondolta magát, miután rengeteg hozzá hasonló történet jutott el hozzá. Ezt mondja a színésznő egész pontosan a videóban:

„Azért állok most a nyilvánosság elé, mert egyre nagyobb a nyomás azzal kapcsolatban, hogy ki ez az illető. Az utóbbi időben nagyon sok ember állt ki mellettem, adott erőt és mesélte el hasonlóan szörnyű történetét. Úgy érzem, tartozom nekik azzal, hogy fölvállalom és kimondom ezt a nevet. Az illető Marton László, a Vígszínház egykori igazgatója, rendező és egyetemi tanár.

Én nem bosszút akarok és nem akarom lejáratni a szakmámat. Büszke vagyok a szakmámra. De nagyon sok színésznő él hasonlóan nehéz történetekkel, súlyos titkokkal, amiket nem mernek elmondani, mert félnek. Félnek attól, hogy kiközösítik őket, hogy nem kapnak munkát, hogy nem veszik őket komolyan, hogy nincs hova fordulniuk. És nem csak a film és a színház területén, hanem mindenhol. Mindenhol jelen van ez a probléma. És nemcsak a nők, hanem a férfiak esetében is.

Most láthatjuk, hogy mekkora ez a probléma. Vegyük komolyan, segítsünk mindenkinek. Ne hagyjatok magunkra. Köszönöm.

Sárosdi Lilla a hétvégén állt elő a történetével a Weinstein-ügy hatására; ekkor elmesélte, hogy fiatal lányként egy rendező és annak egy barátja meginvitálták, hogy nézzen meg egy próbát, majd útközben egy fehér BMW-ben ülve a rendező letolt sliccel közölte vele, hogy „puszild meg!”. Itt olvashatjátok a teljes történetet a színésznő szavaival.

Update: az érintett rendező „rágalomnak” nevezte Sárosdi állítását és közölte, hogy jogi útra tereli az ügyet.


Kattints erre a galériára is és győződj meg róla, hogy a kihívó öltözködés soha nem magyarázat az erőszakra!

Nézd meg a galériánkat>10 kép
Még hogy miniszoknya... Egy fotográfus megörökítette, milyen ruhákat viseltek ezek a nők, amikor szexuálisan bántalmazták őket
Tovább olvasok
Kép
Lehet, hogy Covidos vagy? Így készülj fel a PCR-tesztre testileg és lelkileg

Mutasson valaki olyan embert, aki könnyedén beül a fogorvosi székbe vagy egyszerűen túllendül a másnap esedékes nőgyógyászati rákszűrés gondolatán? Ezeknél a beavatkozásoknál legalább tudjuk mire számíthatunk, mert már korábban átéltünk ilyen procedúrát. Ellenben a Covid-teszt egy merőben új tapasztalás. Viszont tehetsz néhány lépést annak irányába, hogy testben és lélekben felkészülten érkezz meg a PCR-tesztre.

Kép
Mennyit igyon egy iskolás korú gyerek?

Legyen szó bármilyen évszakról, mindig oda kell figyelni a gyermekek folyadékbevitelére. A hidratációnak nem csak sport vagy mozgás közben, de a számítógépek előtt ülve is fontos szerepe van. Nagy-Parádi Tímeát, az Absolute Live táplálkozási szakértőjét kérdeztük.

Kép
Pokorny Lia: „Valódivá kezdhetnénk válni, valódi örömökkel és valódi célokkal”

Mintha barátnők lennénk, olyan közvetlenül és őszintén mesél magáról és a világról. Egy másfajta boldogságról, amelynek a küszöbén állunk. Arról, hogyan tesz rendet a járvány hatására az életében. A színésznő, aki 2020. november 24-én az online Éva Psziché Est vendége lesz, beavat a félelem és a nyugalom, az egyedüllét és a kiteljesedés titkaiba.

Kép
A karácsony nem marad el, jöhet a dekor!

Ünnepi dekorációk a minimalistától a romantikusig, amik csak rád várnak. Meghitt és csodákban gazdag készülődést kívánunk!

Kép
Napi horoszkóp november 23.: a Skorpiók sodródnak az árral, a Nyilasok szeretik betartani az ígéretüket

A hét első napján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, hisz ismét izgalmas üzeneteket tartogatnak az egyes csillagjegyek!

Kép
Mire jó a rágózás? Meglepő érdekességek, amiket nem sokan tudnak

A rágógumi cukormentes változata több szempontból is jó hatással lehet a szervezetedre; persze csak ha ésszel fogyasztod. Ha viszont rendszeres gyomorbántalmaid vannak, nem árt az óvatosság.

Kép
Ne utáld annyira! 5 ok, amiért időnként érdemes kelbimbót enned!

Nagyon sokan az elég erőteljes íze miatt teszik tiltólistára a kelbimbót, pedig jól elkészítve és a megfelelő dolgokkal kombinálva csodás kiegészítője lehet az egészséges étkezésnek.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem