Amikor nem ízlik a bor - Mi okozza?

Borítókép: Amikor nem ízlik a bor - Mi okozza? Forrás: Dubicz Borászat és Szőlőbirtok
Ritkán ugyan, de találkozhatunk azzal az érzéssel, amikor valami miatt csalódást okoz az éppen kibontott bor, mert vagy illatában, vagy ízében, vagy pedig mindkettőben furcsa ízeket és illatokat érzünk.

Az is előfordulhat, hogy bár aromái tiszták, a bor valahogy mégis diszharmonikus, hiányos, kusza, szétesett. Ilyenkor felmerülhet a gyanú, hogy a nem megfelelő tárolás tett rosszat a tételnek, de az is előfordulhat, hogy valamilyen borhiba jelenléte miatt vagyunk elégedetlenek a palack tartalmával. A személyes ízlés természetesen nagyban meghatározza, hogy egy adott bor ízlik-e, vagy sem, de léteznek olyan egyértelmű jelek, melyek arra utalnak, hogy nem a szubjektív ízlésünk miatt érezzük a bort kellemetlennek, hanem nagy valószínűséggel valamilyen borhibával állunk szemben.

Amit rögtön érdemes ilyen esetben kizárnunk, az a gyanús illatok, ízek „eredete”. Nem minden furcsa jelről a bor vagy a dugó tehet ugyanis, időnként a poharak tisztasága, tárolási körülményei is eredményezhetnek a bele kerülő borban kellemetlen illatokat. Az sem mindegy, hogy az adott bor felbontott állapotban volt-e, és ha igen, mikor történt a bontás, hiszen az oxigénnel való találkozás egy idő után a borban oxidációt, ezzel együtt minőségromlást indít el. Ha azonban a poharaink higiéniája rendben van, és a bontás ideje sem tényező, kezdhetünk a dugóra, illetve a borra gyanakodni.

A FOLYTATÁSÉRT KATTINTS IDE!