12 reklámszlogen, ami akár tökjó mantra is lehetne

12 reklámszlogen, ami akár tökjó mantra is lehetne

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

„Just do it”, „A legkisebb is számít” – ezek a rövid, de velős életigazságok akár útmutatóul is szolgálhatnának a mindennapjainkban. Ha nem reklámcélra íródtak volna. Vagy...?

Egy jól eltalált idézet vagy mantra meglepően nagy hatással tud lenni az emberre, akár irányt is mutathat legalább egy-egy napra, de még gyakrabban egy pillanat alatt más megvilágításba kerül tőle valami bonyolultnak látszó probléma, amin esetleg már évek óta rágódott az ember. Ez az egyik oka, hogy például az evamagazin.hu évek óta minden nap posztol mantrákat, idézeteket a Facebookon. Miközben pontosan tudom, hogy az élet azért bonyolult, és egy-egy néhány szavas üzenet ritkán váltja meg a világot, azért nem egyszer előfordult már velem, hogy fontos szerepbe került az életemben egy mantra. Ezen az idézeten

Kép

például azóta is rengeteget gondolkodom, hogy először rábukkantam, és ha nem is mindig vagyok képes „betartani”, az mindenképp elmondható, hogy bogarat ültetett a fülembe. De az is előfordul, hogy egy egyszerű trivialitással szembesül az ember néhány sornyi idézet formájában, amire addig nem is gondolt:

Kép

Namármost egyre gyakrabban veszem észre, hogy a reklámszlogenek között is számos alapigazság szerepel; már-már kicsúszik a számon a legismertebb márkák egy-egy tagline-ja, amikor rájövök, hogy reklámszövegeket idézek. Ilyenkor persze kicsit elszégyellem magam, pedig valószínűleg nem kéne; jó néhány hangzatos szlogen közülük előbb volt, ha nem is mantra, de közmondás vagy (akár külföldön) jól ismert közhely, mint hogy a szóban forgó márka grafikusa logót vagy óriásplakátot csinált volna belőle.

Most néhány olyan reklámszlogen következik, amelyet otthon, magunk között simán megszívlelhetünk és életbölcsességként is „használhatjuk”, ha épp úgy tartja kedvünk:

Nézd meg a galériánkat> 12 kép
12 reklámszlogen, amiből akár tökjó mantra is lehetne
Tovább olvasok
Mi köze a strandnak a swinger klubhoz?

Akárhogy is: nyáron kirakatba kerülünk. És ha szabadságra megyünk, megkísért a szabadosság is.

Hizlal az alvás előtti képernyőzés. Itt a bizonyíték

Mindannyiunkkal előfordul, hogy elalszunk a tévé előtt vagy az ágyban nyomkodjuk a telefont, de aki fogyni szeretne, annak sajnos le kell szoknia róla.

Napi horoszkóp július 18.: a Bikák vitás kérdésben foglalnak állást, az Ikrek a függetlenségükért harcolnak

Mára is izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Home made zabpelyhes kencék, a száraz bőr megmentői

Igen, csupa rost, a 21. század szuperélelmiszere, minden reggelibe vagy desszertbe mehet belőle egy kicsi, de most koncentráljunk arra, hogy a száraz, viszkető bőr ellen ez az egyik legjobb nyugtató csodafegyver.

A nő, aki minden szerelméhez kaméleonként kezdett hasonlítani

Judit első ránézésre átlagos huszonéves nő: a korának megfelelő divat szerint öltözködik, és kevés pénzből is sikerül a legtöbbet kihoznia a ruhatárából, amelyet három-négy turiból szokott negyedévente feltölteni. A saját maga értékrendje szerint nem gyakran váltogatja a partnereit, de átlagosan egy pasi mellett úgy fél évet képes kibírni.

Hét híres anyuka, aki jól visszaszólt a trolloknak

Tettek már megjegyzést az utcán, amiért állítólag rosszul kötötted be a gyereket az ülésébe vagy a padon szoptattál? Akkor most képzeld el mindezt a reflektorfényben.

A fürdőruhád fazonján könnyebb alakítanod, mint a tesalkatodon

Testalkattól függ, ki milyen adottságát szeretné takargatni vagy kiemelni a strandon. Következzen némi fürdőruha kisokos,a legkülönbözőbb testtípusoknak fazonokat ajánlva, az Instagramról szemezgetve.

Az Interpol lecsapott az illegális vadkereskedőkre, 600 embert tartóztattak le

Tűzgolyó hadművelet… nem, most épp nem egy James Bond-filmről beszélünk, hanem az Interpol valaha volt legnagyobb összehangolt akciójáról, amely vadon élő állatok illegális kereskedelmével foglalkozó bűnözőkre irányul.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem