Hogyan készítsd el a tökéletes tükörtojást?

Borítókép: Hogyan készítsd el a tökéletes tükörtojást? Forrás: Dudics Emese
Nem ez az életem legfontosabb kérdése ugyan, de azért időről-időre elmerengtem rajta, miért fog ki rajtam egy egyszerű tükörtojás? Sok mindent kipróbáltam, míg végre rájöttem a tuti trükkökre.

A tükörtojásom alja folyton odaégett, és elhatároztam, hogy utánajárok, mi lehet a megoldás. Próbáltam kevés zsiradékkal, több zsiradékkal. Arra is gondoltam, talán túl nagy területen terül szét a tojás, elvékonyodik, és ezért ég oda. De nem, amikor pici, egyszemélyes serpenyőben sütöttem, akkor is barna lett az alja. Próbáltam minimális ideig sütni, hogy ne legyen ideje odakapni, akkor meg teljesen folyós maradt, és még így is barnás lett az alja.

Akkor hát én már soha nem fogok tudni olyan tükörtojást sütni, mint annak idején a nagymamám a nyári konyhában, csodálatosan tiszta fehérjével, és picit folyós sárgájával, amibe bele lehetett tunkolni a még langyos kenyeret?

De igen. A titok nyitja, barátaim, a megfelelő edény. Nemrég kaptam egy nagyon jó minőségű edénykészletet, köztük tapadásmentes, vastag talpú serpenyőt, amiben nem kozmál oda semmi. Jelentem, úgy sül benne a tükörtojás, mint az álom.

De mivel nem szoktam félmunkát végezni, ha már benne voltam a tükörtojásügyi kutatásokban, összegyűjtöttem még pár tippet, aminek segítségével egyenesen tökélyre fejleszthető a tükörtojás.

1.

Legyen jó minőségű, vastag talpú serpenyőd.

2.

Az olaj forróbbra hevíthető, mint a vaj, ezért ha ropogós tükörtojásra vágysz, süsd olajban. Viszont válaszd a vajat, ha a lágyabb állag vonz.

3.

A tojásfehérje mintegy 10-15 fokkal magasabb hőfokon szilárdul meg, mint a sárgája. Ez azt jelenti, hogy ha erős lángon sütöd, akkor a fehérje hamarabb készen lesz, miközben a sárgája túlságosan folyik majd. Ha pedig a sárgáját is szilárdabbra szeretnéd, akkor közben megég a fehérje. Ezért inkább süsd lassú vagy közepes tűzön. Profi kollégáim azt mondják, ők erős tűz felett ütik bele a tojást a serpenyőbe, és utána veszik le a lángot tízesről hetesre. Olyan is van, aki egészen végig a lehető legalacsonyabb lángra esküszik. (Erről jut eszembe, amióta nagyon alacsony lángon készítem a rántottát, azóta isteni, minden alkalommal.)

Samin Nosrat így írja le a tökéletes tükörtojás receptjét zseniális Só, zsír, sav, hő című könyvében:

„A tökéletes tükörtojáshoz nagy lángon hevíts fel egy kis serpenyőt, jobban, mint általában, kanalazz bele annyi zsiradékot, hogy bevonja az alját, majd üss bele 1 tojást.

Adj hozzá egy kevés vajat, és egyik kezeddel enyhén megbillentve a serpenyőt, a másikkal kanalazd a tojásfehérjére. Ezzel a módszerrel úgy tudod zsiradékkal locsolni a tojást, hogy a fehérje felül és alul egyformán süljön, a sárgája pedig épp csak megszilárduljon.”

4.

Kipróbálhatod azt is, hogy lefedve sütöd: így biztosítod azt, hogy a gőzben egyenletesen átsüljön a tojás. Így nem lesz nyálkás a fehérje, de még kicsit folyós maradhat a sárgája.

5.

Só, bors, pirospaprika: te is ezekkel a fűszerekkel szórod meg?

További szupertojások itt: