A puzzle-t nem ma találták ki, nyilván évszázadokkal ezelőtt is adta magát, hogy szétvágjunk egy képet, amit aztán újra kirakhatunk. Mégis, pontos születési dátuma van a kirakós játéknak. John Spilsbury angol térképkészítőt tartják a játék szülőatyjának, aki 1763-ban egy Nagy-Britannia-térképet egy lapra ragasztotta, majd azt grófságok határai mentén szétvágta. A cél az volt, hogy újra egyben lássuk magát a térképet, ami remek segédanyag lett a földrajzi ismeretek elmélyítéséhez. A mai puzzle - amelyeknek már egymásba kapaszkodó fogai vannak - az 1800-as évek második felében került a játékkereskedések polcaira. Ahhoz képest, hogy a puzzle-t minden család "feltalálta" otthon - hiszen csak szét kellett vágni egy kemény papírra ragasztott nagyobb képet – mégis a második világháború után kezdődött el az igazi tömeggyártása.

Mivel sok puzzle ugyanazzal a vágó sablonnal készült, vannak olyan kreatív alkotók, akik több játékból állítanak elő egy álomszerű képet. Sőt vannak olyan kihívások, amikor is értelmezhető puzzle mixet kell előállítani, két vagy akár három különféle puzzle-ből, minden. A nehézségi fokát két dolog határozza meg. Az egyik értelemszerűen az elemek száma, itt a néhány darabtól a többtízezres szobányi méretű darabokig terjed – utóbbiakat sokszor hetekig tartó munkával rakják össze. Ugyanakkor maga a mintázat, azaz a kép is befolyásolja a kirakás gyorsaságát. Egy Jackson Pollock-féle nonfiguratív puzzle kirakása értelemszerűen nehezebb, mint egy Disney mesefilm jelenete. A puzzle nemcsak meditatív, elmélyült játék, de alkalmas arra, hogy versenyeket rendezzenek egy-egy kép minél gyorsabban történő kirakásából, de nemcsak napközis és építőtáboros versenyekre alkalmas, vannak különböző nemzetközi bajnokságok is. Akik ezt rehab gyanánt vagy afféle relaxként használják, azok tudják: egy-egy több ezer darabos puzzle-nél csak az órákat vehet igénybe, hogy képpel felfelé fordítjuk az elemeket.

A puzzle-függőknek különböző technikái vannak, ezek közül a legnépszerűbb eljárás az, hogy kiválasztunk egy jól beazonosítható motívumot, formát, ami majd a kiinduló pont lesz, és koncentrikusan építjük tovább a képet, illetve sokan az összes jellegadó motívumot kirakják, és majd együtt illesztik össze a nagy egészet. Mások kívülről indulnak befelé, azaz a szélét, a keretét rakják körül, és úgy haladnak egyre beljebb. A több ezer darabos kirakókkal csak a fanatikusok játszanak,hiszen azok több napot is igénybe vehetnek. Vannak, akik miután kirakták, bekeretezik, mintha valami oklevél lenne, de a szétszabdalt és összerakott puzzle valójában nem mutat olyan jól a falon.

Természetesen bármi lehet kirakható kép, tájak, festmények, filmjelenetek, térképek és értelemszerűen mindig vannak a kor divatjára reflektáló képek is, az utóbbi években talán Jégvarázs jeleneteiből készült a legtöbb puzzle. A kirakósokban az a jó, hogy a gyerekek fejlődése, érdeklődése is lekövethető velük, ugyebár a vukkos puzzle-től a képregényhősös kirakókon át eljutunk a New York-i városképekig. Miközben egyre bonyolultabb kirakókkal játszik a gyerek, fejlődik a stratégiai gondolkodása, a térlátása, a vizuális látásmódja és a finommotoros készségei is. De az sem utolsó szempont, hogy megtanulják tűrni a monotóniát, megtanulják a türelmet, miközben elmélyülhet egy adott univerzumban a csillagoktól a szavannák állatvilágáig. A gyártók feltüntetik, hogy hány darabos a puzzle és hogy milyen életkorú gyerekeknek ajánlják, úgyhogy a nagyon nem tudunk mellélőni. Ugyanakkor fontos, hogy mindig az adott életkornak megfelelő kirakót válasszunk, hogy sikerélménye legyen a gyerekeknek, mert valójában a készségfejlesztésen túl a cél a sikerélmény megélése.