Szerencsére elmondja, megmutatja, de mivel nem egy reflexből gyorstüzelő a lányom, aki azonnal visszacsap a neki szándékosan ártó mondatokra –lévén, hogy nem is szeret ártani- látom, hogy űzött vadként keresi a megoldást arra, hogy megvédje magát.

A minap, egy ártatlan „ki mit csinál ma” kérdésre a lányom beírta az osztály chat folyamába, hogy ő futóversenyre megy. Az, hogy ezzel a rövid mondatba fűzött három szóval mi lehetett a baj, csak az az osztálytárs tudja, aki azonnal arrogánsan, fölényeskedve reagált, hogy őt –írd és mondd- rohadtul nem érdekli, mit csinál ma a lányom. Ez a komment behívott két másik lányt –mellyel összeállt így egy hármas fogat- akik, szítva egymást, uszító hangulatot teremtettek, amiben a trágár szavak mellett sokkal fájóbbak voltak a lekicsinylő, lenéző, önbizalmat aláásó ítélkezések, összeröhögések.

A lányom háta mögött –aki ugye versenyzett- minősítették az általuk vélt teljesítményét, biztosították online, hogy az utolsó helyre fog beérni, még mentőt is kell hozzá hívni, hisz úgy se alkalmas egy verseny teljesítésére.

Egy 11 éves lány, akiről valószínűleg a szülei nem is gondolnák, hogy van egy ilyen arca is, és képes ilyet leírni, kétszer is, közel hasonló megfogalmazásban, de azonos üzenettel. Egy másik 11 éves lány szünet nélkül képes gépelni a bántó, lekicsinylő fölényes mondatokat és még 1-2 másik lány még harsányabban vagy csak egy sírva röhögő arc kíséretében végignevetgélni a levelezést.

Nálam délután -amikor a gyereket láttam, hogy küszködik valamivel, majd megmutatta az egész kommenthadjáratot- megállt a munkamenet. Igyekeztem megérteni a támadás miértjét.

Okot adhat ilyen hangvételre az ’én versenyre megyek’ mondat?

A másik iránti unszimpátiát így kell kezelnie egy 11-12 éves lánynak?

Lehet mentsége egy gyereknek arra, ha pusztán poénból, egy jó összeröhögésért úgy beletapos a másik osztálytársába, hogy az már fájdalmas?

Lehet élvezet az, hogy egy kortársat teljesen aláásnak egy közösségi online térben vagy akár szóban, személyesen??

Én nem hiszem, hogy ezt egy ejnye-bejnyével lezártnak lehet tekinteni. Nem gondolom, hogy egy telefon elvétel, egy online tértől való elzárás megoldaná ezt a problémát. Nem gondolom, hogy ez egy gyerekcsíny. Elborzaszt, hogy a kárörvendő fennhang könnyedén és fék nélkül csúszik ki ötödikes lányokból.

Mi lehet vajon egy ilyen kommenthadjárat mögött?

Vajon a szülő tudja-e, hogy a 11 éves gyermeke mikről ír a közösségi felületeken?

Tud-e vajon arról, hogy milyen stílusban fogalmazza meg gyermeke a vélt vagy valós gondolatait?

Tudjuk-e mi szülők, hogy gyermekünk milyen arcot mutat a kortársai felé, ismerjük-e azt az arcát?

Megszokta-e kérdezni a szülő, hogy valóban hogy van a gyermeke? Így a gyerekkor, pubertás kor átmenetekor a szokottnál több odafordulás kell nekik, hisz lassan elkezdik keresni saját identitásukat. Vajon azt szeretnék-e, hogy egy támadó, másikon jót röhögő minta rögzüljön gyermekükben?

Beszélünk-e eleget arról mi szülők, hogy vitás helyzeteket, hogyan kell megoldani? Mi a járható út és mi az, ami már normán kívüli. Hol van annak a határa, ahol úgy védjük meg magunkat, ahogy kaptuk a kritikát, mert már elég a bántásból és nekünk is mutatnunk kell valamit és hol van az, amikor jobb kerülni a konfliktust és a másikat is? Beszélünk-e eleget ilyenekről a gyerekeinkkel, mi szülők?

Odaszólogatások mindig is voltak vannak, és lesznek közösségen belül gyereknél, felnőttnél. Igaz én a saját gyerekkoromból egyet se tudok visszaidézni, mert nincs mit. Megvédem magamat is, ha egy minőségen túl ér sérelem, de ez több mint nem helyénvaló, hogy szándékosan bántja egyik gyerek a másikat, csak mert nem kedveli őt. Nem ez a megoldás az ellenszenvre.

Kedves szülő, akinek a gyereke egyszer vagy rendszeresen bántásnak van kitéve!

Az, hogy a te gyereked nem egy rafkós gyerek, hogy nem csípőből tüzel vissza, hogy nincs máson szándékosan élcelődő hangja, az teljesen oké. A legtöbb, amit tehetsz, hogy felkészíted arra, hogy képviselje önmagát, meglássa, hogy a másik bántó szavai mögött, saját sérelmei állnak. Elmondod neki, hogy ne a bántó szavakból lássa, építse fel saját magát, mert azok nem az ő szavai: azok mind a bántalmazóé.

Mi az, amit tehetsz még? Felkeresed a bántalmazó fél szüleit és megkérdezed tudnak-e a történekről és konstruktív beszélgetést kezdeményezel. Emellett szólsz, jelzed a esetet a gyerek iskolai környezetében, ott, ahol az adott helyzet résztvevői összefutnak. Nem éri meg szó nélkül hagyni egy ilyen esetet, mert ez csak spirálként húzza be az érintettet és maradandó sérülést tud okozni.

És talán a legfontosabb: ha időben értesülsz egy ilyen áldatlan helyzetről, mert szól, hogy baj van, akkor az egyet jelent: megvan köztetek a bizalom. És a belé vetett hited lesz a legnagyobb támasza, ami ki fogja tudni húzni ebből az áldatlan helyzetből.

A verbális bántalmazás gyereket, felnőttet egyarát érint. Galériánkban olyan nőket mutatunk, akik ki mertek lépni a bántalmazó kapcsolatból: