Borítókép: Pénzügyek Világerdejében  II. rész – mit „szolgáltat” a bank egy adósnak? Forrás: unsplash.com

Pénzügyek Világerdejében II. rész – mit „szolgáltat” a bank egy adósnak?

Az első részben megtapasztaltam, milyen két különböző bankban ügyintézni Covid idején. Most azt mesélem el, mennyire bonyolult visszafizetni egy egyszerű hitelt egy közönséges végtörlesztéses tranzakcióval. De végül is én vagyok a hibás. Én kértem kölcsön egy banktól, hogy a közlekedési bírságomat rendezzem…

MÁSODIK NAP

Zavarodott fejjel ébredek. Kiszámolom, hogy tegnap a sárga fecnin kapott összeget milyen részletekben tudom majd megfizetni anyámnak. Kellemes hangulatban kávézom. A hitelt ma kifizetem. Anyám jó fej. Az Egyszínű Minőség Bankja is jó fej volt, segítettek begyűjteni a pénzt. Igazából a Kreatív Átlagosok Bankja is. Ügyesen megmondták, mennyivel tartozom. Mind jófejek. Ma minden lezárul. Nyitáskor ott türelmetlenkedem a legközelebbi Kreatív Áltagos bankfiók előtt.

Hurrá! Eltaláltam az időpontot! Újfent a fiatal, komoly képű hölgy fogad, és rögtön emlékszik rám. „Várjon, nem kell új sorszámot húznia! Azonnal hívom az Ön szakértőjét!”

Nem veszem észre a protokolldumában rejlő csapdát. Lelkesen fészkelődöm: mindjárt vége ennek a borzalmas hitelmizériának (THNX, Anya!). De…

A Szakértő tudományos komolysággal ereszkedik le a székre és tekint bele a monitor által kiadott lehetőségek fül-halmazaiba. „Nos, akkor, ha jól tudom, Ön végtörleszteni szeretne…” – mondja szenvtelen, szakértő hangon. A komoly képű kollegina leül félig mögé, és megint iskolássá válik. Tanul. A szigorú iskolaigazgató figurát most nem látom. Közben kicsit kuncogok, túl korán. Anyámra gondolok és megállapítom, hogy tegnap igaza volt: ebben a bankban tényleg csinosabbak az alkalmazottak. A Szakértő a legcsinosabb.

„Rendben van! Az összeg ennyi: XX.xxx” És mond egy számot, ami jelentősen nagyobb, mint a tegnapi ötszámjegyű a sárga cetlin. Azért, mert a kollégái egy tételt kihagytak. Mintha az űrhajós kiképzés többtengelyű székében forgattak volna meg. Miért ennyi? Mert tegnap a kolleginák nem számolták hozzá az egyik tételt (nem írom le, melyiket, nehogy banki információt adjak ki). És ezt így, a Szakértő: egyenesbe, profiba, mosolyogva az arcomba. Azt üzeni: ez a kis megszeppent lány mögöttem, meg a rendőrnek kinéző kollégám hibázott, de mi egy bank vagyunk, és én tudom, mi az eljárás. Nem mondta, dehogy mondta ki. Csak így nézett. Asszem. Bár a huszonharmadik változótengelyű csavar közben nehéz nem hányni.

Hát én egy idő után kijelentettem, hogy azért tegnap más összeg volt, és ennyi most nincs átutalva a hitelszámlára, és hogy most akkor mit tegyünk? Most tessék figyelni, kedves Olvasó! Nagyon tessék figyelni, mindenki, akinek van, vagy lesz, vagy volt hitele, aki volt vagy van, vagy lesz bank ügyfele: „Értem. Nincs meg a megfelelő összeg. Akkor nem kívánja indítani az ügyletet?”

Arra kért a Szakértő, hogy én mondjam ki, hogy akkor semmis a végelszámolás. Nem számít, hogy félretájékoztattak, hogy tulajdonképp elbénázták. Én jelentsem ki, hogy nem is akarok fizetni. Mit tehettem. Akkor semmis a dolog. Kaptam egy új, ezúttal rózsaszín cetlit a megemelt összeggel.

Anyámat felhívtam, hogy további pénzt kérjek tőle, volt neki, tudtam tegnapról, ott ültem, mikor számlaegyenleget kapott. Megalázva, eltiporva éreztem magam, holott csak szeretnék visszafizetni egy adósságot. Az előző napon a saját bankárjától kapott instrukciók alapján anyám hamarosan elutalta a hiányzó összeget a telefonján keresztül. És meg is nyugtatott, mikor azt mondta: „Fiam, én ezekre ráborítanám az asztalt! Hogyhogy tegnap ezt mondták, ma meg azt? Bankárok ezek? Még számolni se tudnak.” Persze nem borítottam rá senkire semmit. Visszamentem fizetni a Kreatív Átlagosok hozzám legközelebbi fiókjába, meghurcoltatásom korábbi helyszínére...

Sorszám húzása nélkül ültem le a Szakértővel szemben. Csodás, ragyogó szemeket nyitott: „Megvan a hiányzó összeg?”. Hát ez tudta, hogy vissza fogok jönni! De könyörgöm, ha van ilyen szintű ügyfélismeret, miért nem lehet alkalmazni? Miért nem szólhat emberi hangon? Miért nem kérhet elnézést, hogy hibáztak? Miért kell a merkantilizmusnak érvényesülnie egy olyan helyen, amit ügyfélszolgálatnak neveznek maguk a banki szolgáltatók?

Persze, most már itt van a pénz. Az eredeti felvett összegnél tulajdonképpen csak tizenezer forinttal nagyobb végtörlesztés. Elkezdjük a folyamatot megint.

Vége? NEEEEEM!

A Szakértő, aki olyan lelkesen fölébe helyezte magát korábban a rossz összeget számoló iskolás és végrehajtó kollégájának, a híres, a neves, a legdekoratívabb, a fiók sztárja azt mondja:

A végösszeg a korábban mondott + 1%” „Milyen + 1%?” „Szerződésmódosítási díj.

Most volt az, hogy le szerettem volna fejelni a plasztikfalat, elővenni egy bombát, gránátot, géppisztolyt, vagy legalább nyakon önteni ezt a nőt a táskámban lévő kólával. „Hölgyem! Öntől kaptam ezt a számot” – és mutattam a rózsaszínű cetlit. „Igen, de Ön azt mondta, hogy fejezzük be a végelszámolást, mielőtt még a szerződésmódosításhoz juthattunk volna.” Felrobbanok, lesorvadok, megértem. Egy adatlap vagyok. A protokoll által előírt listára adott válaszok halmaza. Igenek és nemek statisztikai eredője egy űrlapon.

Csak azért sem! Ha már elkövettem ezt az égbekiáltó hibát, hogy egy bankkal szóbaálltam, most, itt befejezzük! A saját (egy harmadik banknál lévő) számlámról ott helyben átutaltam a maradék összeget. Még volt annyi. A Szakértő rendkívül megértő fejjel várt. „Örülök, hogy megvolt végül a fedezet valahol!” – mondta. „Meg, de csak nem képzeli, hogy az Önök bankjánál tartom a pénzem?” Ez volt minden visszavágásom. Ennyire voltam képes.

A Szakértő öntudatosan nyomtatott. Én széthullva, lesajnálva ültem. Tényleg: miért kellett gyorshajtanom? Tényleg, miért kellett hibáznom? Tényleg, miért kellett elhinnem, amit mondtak. Akkor, tegnap, ma. „Na, megvagy?” – kérdezte anyám. „Ja.” – mondtam én. „Figyelj, ne vegyél fel többé hitelt, jó?” Mit lehet erre mondani. „Jól van, Anyukám!”

Nem tudom, mi a tanulság. Talán az, hogy extrém helyzetben mindenki extrémül viselkedik. Talán az, hogy addig nyújtózz, amíg… talán az, hogy nem mindenki szolgál, aki ügyfélszolgálaton tevékenykedik.

Történt már velem hasonló, csak az nem pénzre ment. Orvosi rendelőben – de ha jól sejtem, az is szolgáltatás. Emlékszem, nagyon kiakadtam, mikor a jogosítványom megújítása miatt várakoztam, és ezt mondták: „Kérem a következő beteget!” De hát én nem vagyok beteg. Csak kell a jogsim… Pedig Ursula a Bubó doktor sorozatban olyan szépen tudta mondani: „Kérem a következőt”. Úgy látszik bizonyos dolgok csak a mesében léteznek.

Utózönge:

A végtörlesztés után egy héttel visszatértem a Borzalmak Bankfiókjába. A többször iskolássá szelídült gyakornok bankárkislányhoz kerültem megint. Megismert. „Jó napot kívánok!” – mondta. „Emlékszem! Megtörtént a végtörlesztés? Akkor szüntessük meg a számlát, ugye?”

Ha kíváncsi vagy, hogy milyen összeesküvés-elméletet igazolnak egy húszfontos bankjeggyel, kattint a lenti galériánkba.