Egyre többen vállalják a tudatos gyermektelenséget

Borítókép: Egyre többen vállalják a tudatos gyermektelenséget Forrás: Unsplash / Reproductive Health Supplies Coalition
Tragikus-e a gyermektelenség? A tudatosan gyermektelenek számára a válasz egyértelműen nem. De mégis mi jár azoknak az egészséges felnőtteknek a fejében, akik önszántukból teszik le a voksukat a gyermekmentes élet mellett?

Egyre többen döntenek úgy, hogy nincsen szükségük gyermekáldásra az életük kiteljesedéséhez, sőt, úgy érzik, a boldogságuk képletéhez hozzátartozik a gyermektelenség.

Őket nevezi a szakirodalom tudatos gyermekteleneknek.

Ha már kislányként is komolyan vetted a babázást, és mindig is tudtad, hogy anyuka szeretnél lenni, talán értetlenül állsz a jelenség előtt. De az is lehet, hogy még nem alapítottál családot, és ahogy telik az idő, egyre bizonytalanabb vagy azt illetően, valóban vágysz-e erre. Ha az utóbbi kategóriába tartozol, valószínűleg sokkal könnyebben megérted, miért nyilvánítja valaki gyermekmentes zónává az életét.

Úristen, hogy fér el ott egy baba?!

Hallottad már azt a kifejezést, hogy tokofóbia? Mint minden fóbia, ez is egy nagyon erős félelmet, viszolygást jelöl, méghozzá a terhesség és szülés folyamatától való rettegést. Természetes, hogy a várandós nők valamennyire félnek a szüléstől, Dunát lehetne rekeszteni a fájdalomról és vérfürdőről szóló rémtörténetekkel, és ha valamilyen csoda folytán nem is fárasztják ilyen történetekkel a kismamát, a szülés akkor is megterhelő fizikailag. Illetve az ember lánya mégiscsak egy életet hoz a világra, ez óriási esemény, az óriási eseményekhez pedig természetszerűleg gyakran társul szorongás. A tokofóbia ennél sokkal többről szól, szélsőséges esetben okozhat pánikrohamokat, alvászavart, teljesen felboríthatja az érintett nők mindennapi életét. Enyhébb formában a tokofóbia nem akadályozza a normális életvitelt, azonban belátható, hogyha valakit a hideg kiráz a terhesség alatt átrendeződő szervek gondolatától, nem is beszélve a szülésről, valószínűleg nem érez nagy késztetést arra, hogy keresztülmenjen mindezeken.

Megtörni a kört

Bár mentális, pszichés problémákkal küzdeni a mai napig tabutéma, szerencsére kezd változni ez a tendencia, aminek következtében egyre többen ismerik fel saját gondjaikat és fordulnak szakemberhez. Ezen emberek közül kerülnek ki végül azok, akik úgy döntenek: nem adják tovább gyermeküknek a szenvedésük okát, a depressziót, a szorongást, a generációk óta hordozott sebeiket. Ma már tudjuk, hogy a pszichés zavarok, sőt, a családi minták is átadhatók a génkészlettel a következő generációnak (bár ennek a folyamata még nem tisztázott, és nem is jelenti, hogy a depressziós szülőnek mindenképpen depresszióval fog küzdeni a gyereke is). Nehéz, de érthető lépés, ha valaki meg akarja törni az „ördögi kört”, vagy esetleg úgy érzi, saját lelki poggyásza súlya mellett már nem lenne képes egy másik emberért is felelősséget vállalni.

Bizonyos értelemben ez is lehet felelős szülői magatartás.

Akarom, vagy mások akarják, hogy akarjam?

A gyermekvállalás tipikusan olyan téma, amit nem lehet a társadalmi elvárások nélkül vizsgálni, a döntést tehát nem egyedül az befolyásolja, szeretne-e valaki gyereket vagy sem. A pszichológiai fejlődés-elméletek legtöbbje szerint a felnőtt élethez elvehetetlenül hozzátartozik a családalapítás. Ez persze nem azért van így, mert a pszichológusok csőlátásúak, hanem azért, mert ma egészen más időket élünk, mint amikor ezek az elképzelések megszülettek. A nők egyenjogúságáért folytatott harc az élet egyre több területére terjed ki, így a gyermekvállalás kérdésére is. A dilemma valahogy így hangzik egy mondatban:

„Muszáj-e gyermeket vállalnom csak azért, mert nő vagyok?”

A férfiakra persze ugyanúgy vonatkozik az elvárás, hogy házasodjanak meg és váljanak szülővé, de azért a babát még mindig a nők szülik meg, így eléggé sarkalatos kérdés, akarnak-e a nők élni ezzel a lehetőséggel. Nem biztos, hogy régebben nagyobb volt a gyermekvállalási kedv, viszont tényleg nem állt rendelkezésre más opció. Most, hogy a nők önállósodhatnak, és meg is teszik, megvan arra is a lehetőségük, hogy nemet mondjanak.

A tudatos gyermektelenség ugyanolyan érvényes és megalapozott választás, mint a nagycsaládos élet.

A kényszerből történő gyermekvállalás ritkán vezet boldog családi környezethez, a gyermekben pedig komoly lelki törést okoz a tudat, hogy csak terhet jelent a szülei számára – még akkor is, ha ezt nyíltan soha nem mondják meg neki. Tisztelnünk kell mások döntéseit akkor is, ha úgy gondoljuk, azok miatt esetleg kimarad valamiből, ami nekünk magát a boldogságot jelenti. A teljes élet mindannyiunk számára mást jelent, nincsenek „one size” megoldások. Ez lehet felszabadító felismerés: lehet, hogy téged más tesz boldoggá, mint másokat, és ez teljesen rendben van.

Ha te is gyermektelen vagy, biztosan ismerős lesz az alábbi galéria témája: