Borítókép: Tranzitkapcsolat, azaz hogyan léptem túl két kudarcon is „angyali” segítséggel? Forrás: Getty Images

Tranzitkapcsolat, azaz hogyan léptem túl két kudarcon is „angyali” segítséggel?

Érzelmi trambulin. Tranzitállomás. Csúnya szavak lennének, ha többet jelentettem volna neki, de csak egy megmentendő alapanyag voltam. Kétszer.

2006

Öszödi beszéd. Augusztus 20.-i vihar. Október 23.-i tüntetések. Zavaros év volt. Én is nagyon össze voltam zavarodva.

Az első helyszín szakadt kocsma. Mindenütt cefreszag, a vécében olcsó fertőtlenítő szaga terjeng, én harminc évesen, magányos sztalkerként bolyongok ebben az infernális valóságban. Van párkapcsolatom, a végét járja, ezt akkor még nem tudom, annál inkább érzem. Nem feküdtünk le… mióta is? Ürítgetem a söröket, hajnali kettő lehet, a barátaim már hazamentek, vadidegenekkel ülök a csehó piszkos asztalánál, tök jó hely volt, azóta bezárt, most nem írom ide a nevét.

A fiúét sem, aki kétszer-háromszor elhaladt mellettem, és felfigyeltem göndör fekete hajára, kiskutyabarna szemeire. Pont az esetem, a francba. Belekortyolok a sörbe, megfogom a karját, húzom magam mellé a padra. Engedelmesen letottyan, csak egy kicsit csodálkozik. Nem telik bele két óra, repülünk is hozzá. Kevés részletre emlékszem. Ágyba kerülünk, valami történik, azt hiszem, nem megy végig, aztán kint találom magam a konyhában, ülök a kövön, sírok, mázolom a koszlott sminket a szemem körül. A fiú leül mellém, vigasztalni próbál. Kedves, de én törölni szeretném a jelenést. Szedem a cuccom, sietek haza, többre nem is emlékszem.

Két hónap múlva szakítok a kapcsolattal, akivel már nem feküdtem le ki tudja, mióta. A döntést a fiú személyével nem kötöm össze.

2017

A második helyszín az irodám. Diszkréten kopog az egyik kolléga az ajtón. Itt egy fiatalember, kezdi titokzatoskodva, ilyen meg ilyen dolgok kellenének a munkájához. Nem írom ide, mi volt az. Utólag összerakom, akkor nem tűnik fel, hogy a göndör barna fiú sűrűn pislogni kezd, amikor meglát. Kezet fogunk, bemutatkozunk, a neve, amit nem írok ide, nem mond semmit, odaadom neki, amit kér, beszélünk három mondatot. Eltűnik.

Másnap visszajön. Hogy emlékszem-e rá. Bután nézem. Az agyam nem lép működésbe. Ismerjük egymást? Bólogat. Végigpörgetem az iskoláimat, a munkahelyeimet, de nem dereng fel semmi. Zavartan heherészik, ebből sejtem, pikánsabb dolgok vannak itt készülőben, mint egy kollegiális kávézás. Lassan pöfögve, mint egy ócska mozdony, csak megindul az emlékképsorozat. Öszödi beszéd. Augusztus 20.-i vihar. Október 23.-i tüntetések. Zavaros év volt. És a fiú. Összeszedett a büdös csehóban, hazavitt, és ez a röpke, viharos találkozás recsegő-ropogó párkapcsolatomat egyszer s mindenkorra összeroskasztotta.

És most újraképződött a múltból. Talán angyal ez a fiú?

Megint jöttek a zavaros gondolatok. Rácseteltem, pedig hét éve éltem egy másik kapcsolatban, kedves, szeretetreméltó ember volt a társam, csak hát már volt másik családja, és a közös gyerek nem jött el. Halódtunk, ezt akkor még nem tudtam. Írogattunk egymásnak a fiúval, csupa döbbenetes dolgot, például hogy ő 2006-ban még csak huszonegy éves volt, hatással voltam rá, mint egy emlékezetes film jelenete, emlékszem-e arra az éjszakára, szívesen elmeséli, ha találkozunk. Megszédültem. Találkoztunk. Aznap még nem, de néhány héttel később ágyba kerültünk. Szinte józanul, ezúttal mindenre emlékszem. Félig jutottunk csak, ahogy legutóbb, inkább hazament. Kába voltam és szomorú, teljes súlyával rám telepedett az egykori kocsma és az egykori szakítás emléke: azt hiszem, a tizenegy évvel korábbi egyéjszakást csak akkor álltam neki feldolgozni.

Négy hónap múlva drámai módon véget ért a hét éves kapcsolatom is.

Epilógus

A fiú, akinek nem írom ide a nevét, egy ideig még keresett. Rendszertelenül, ötletszerűen, mintha az idő számára mást jelentene, mint legtöbbünknek. Eszeveszetten szerelmes voltam valakibe, fárasztott, hogy ez a kölyök munkának leplezett randikat akar kicsikarni. Pedig ő ment haza akkor éjjel. Konfliktuskerülő gyávaságot éreztem, húztam-halasztottam a végleges lerázást, nem is értettem magam, alig találkoztunk néhányszor, miért viselkedem úgy, mintha ez a fiú jelentene valamit? Aztán csak rájöttem. Érzelmi trambulinként szolgált. Tranzit-térként két kapcsolat között. Mindkétszer. Beteljesítette a feladatát, kirántott agonizáló viszonyokból, megerősített, új utakra helyezett. Aztán eltűnt, mintha soha nem lett volna. És ez fontos kötőerő köztünk, még ha valószínűleg többé sose látom.

Megírtam neki, hogy férjhez megyek. Utána már nem keresett.

Mik a legflörtölősebb csillagjegyek?