"Segítsetek Vuknak... izé Rozinak, a "rutinos" 3 gyerekes anyának!"

Borítókép: "Segítsetek Vuknak... izé Rozinak, a "rutinos" 3 gyerekes anyának!" Forrás: Zubor Rozi
Avagy hogyan NEM rázok ám ki semmit a kisujjamból - még 3 gyerek után sem!

És ha még egyszer ezt mondja valaki, kupáncsapom. Gyereket vállalni, szülni, aztán gondozni, életben tartani, nevelni, nem olyan, mint a vezetés, vagy a zongorázás, hogy minél többet gyakorlod, annál jobb leszel benne. Vagyis de, viszont, ha évekig nem csinálod, akkor majdhogynem a nulláról kell majd kezdened, megint. Nem teljesen, de segítséggel, idővel és türelemmel újra bele kell rázódj. Nem fog menni ennyi idő után megint minden rutinból.

Hiába számítok 2021-ben a magam 32 évével fiatal, háromgyerekes anyukának – ezt onnan is sejtem, hogy a terhesgondozás alatt 10 után már nem számoltam, hogy hányszor kérdezik meg: „Első baba?” -, a sokadik gyerek miatt valahogy mindenki egészen máshogy kezel. Mindenki mondataiban ott egy nagy adag riszpekt, aminek van, aki hangot is ad, van, akin csak érzem. A kórházban egy csecsemős például, amikor megkérdeztem, hogy most épp mi a köldökcsonkápolási policy, úgy kezdte, hogy „Anyuka, én tiszteletben tartom, hogy magának már a harmadik babája van, és úgy is szeretném kezdeni, hogy úgy csinálja, ahogy szeretné és ami magának bevállt, de el kell mondanom, hogy...” Hát tátott szájjal néztem – egyrészt mert a gyerekszülési pályafutásom alatt kevés ilyen jófej csecsemő gondozóval találkoztam, másrészt meg tényleg nagyon jól esett, amit mondott.

Annak ellenére is, hogy be kell valljam, hiába adtam életet már a harmadik gyermekemnek, majdnem olyan elveszetten álltam a kórház 3. emeletén található újszülött osztály 3-mas kórtermének háromágyasának közepén, karomban a harmadik gyermekemmel (jézusom, mennyi hármas...), sajgó császár sebbel, valójában pont ugyanannyira azt se tudtam, mit csináljak szegény gyerekkel, mint 6 éve, az elsőnél.

„Anyuka, maga már tudja!”
„Anyuka, hát nem emlékszik?”
„Maga már kirázza a kisujjából!”
„Három gyerek után rutinos már!”


Tényleg nagyon jól esett, hogy ezt feltételezi mindenki. De jó is lenne, ha így lenne... Ám az a helyzet, hogy pont 3 év telt el, mint mikor utoljára kisbabát kellett életben tartanom, és emlékszem, hogy pont akkor is annyira tanácstalan és bizonytalan voltam, mint most. Ráadásul nem szabad elfelejteni azt sem, hogy nem közhely: minden gyerek más. Nekem a három gyerekem is teljesen más, mint ahogy a három szülésem is az volt.

Az első alkalommal 5 nap után hazatérve a kórházból, 26 évesen még vígan nekiálltam felporszívózni otthon friss császár heggel – még a varratszedés előtt. Most varratszedés után, a szüléstől számított 11 nappal később a porszívó gondolatától is sajog a sebem. Akkor az elsőszülöttem tényleg átaludta az első 24 óráját, Hármaskám onnantól, hogy „összetalálkoztunk”, le sem cuppant rólam. Nem hiába indult be a tejem majdnem egy hét után 6 éve, míg most már a 3. napon mérhető adagot tudott szopizni a kislányom. Nem azért, mert ő már a harmadik, hanem mert ő ilyen típus. Addig szopizott, míg lett is mit.

Hogy az elején sebesre szopizza a mellbimbót? Hogy mennyire fáj a császár heg? Hogy büfiztetni kell szopizás után, mert különben ne csodálkozzak, ha nem alszik? Hogy ott a köldökcsonk is? Hogy iratokat kell neki intézni? Hogy megint felejtsem el hónapokig, sőt évekig, hogy 2 óránál többet alszom egyben? (És ennyinek is nagyon örüljek?) Hogy megint kezdődik az oltások sorozata, meg a havi státuszok, meg az ortopédiára, meg hallásvizsgálatra, meg mindenhova menetel? Hogy még hónapokig felejtsem el a napi rutint, meg rendszert, mert pont, mire beáll valami, már jön a következő lépcsőfok és változik megint újra minden?

Na erre mondja azt a „rutinos” 3 gyerekes anyuka (én), hogy persze, tudtam én, hogy vannak ezek. Csak nem emlékeztem! :D

És akkor egyem meg, a védőnő is úgy ment el az első babalátogatás után, hogy szeretném-e, ha még jönne. Mert hogy tudok mindent. Dehogy tudok! Pont olyan kétségbeesetten írok a még szoptató Mesélj, Anyukám!-os barátnőimnek az éjszaka közepén, hogy „mit csináljak, nem elég a tej!” vagy ülök én is néha napközben összetörve a szoba közepén, és nyüszögök, még a harmadik gyerekkel is, mint Fekete István kis Vukja. Tudjátok:

Csak én közben ezt mondom:

„Segítsetek Rozinak, a „rutinos”, 3 gyerekes anyának!”

Szóval innen is üzenem a védőnőnknek, hogy jöjjön, nagyon várom! És kérdésem is lesz! :)

Ki volt hasonló cipőben a többedik gyereknél, mint én? Vagy ti kiráztátok már a kisujjatokból? Előjött gyorsan, rögtön újra minden?

Addig is íme pár őszinte rajz az anyaság legszebb és legnehezebb pillanatairól - vegyesen!