A humanisztikus pszichológia figyelmének fókuszában az élményeket átélő, egyedi személy áll. Ki ő, miként éli meg saját magát és a világot? A lélektan ezen ága igyekszik nem általánosításokon, hanem az egyén szemüvegén keresztül tekinteni az eseményekre, és ezáltal igyekszik minél inkább megérteni őt.

A humanisztikus pszichológia nem azzal foglalkozik, hogy az általánosan elfogadott normákhoz képest hol "romlott el" valakinek a működése, hanem a pozitív gyökereket, alapokat keresi.

Az emberközpontú szemlélet egyik legnagyobb alakja Carl Rogers volt, aki mélyen hitt az alapvető emberi jóságban és a pozitív változásra, fejlődésre való képességünkben. Sokat dolgozott együtt fiatalkorú bűnelkövetőkkel (eredményesen), ami számomra csak még hitelesebbé teszi a téziseit. Úgy vélte, az ember a kínálkozó lehetőségek közül mindig azt választja, ami a személyes növekedéssel, érettebbé válással jár együtt. Alapvető motivációnk, hogy meglévő képességeinket minél inkább fejlesszük és kibontakoztassuk. Rogers kétféle ént különböztetett meg, a reálisat és az ideálisat. Az első azt tükrözi, akik aktuálisan vagyunk, a második pedig azt, akivé válni szeretnénk. Minél közelebb van egymáshoz a jelenlegi és az ideális énem, annál boldogabbnak érzem magam, és annál közelebb járok a lehető legjobb önmagam megvalósításához.

A képességek kiaknázásáról Abraham Maslow is hasonlóan gondolkodott. Meglátása szerint az önérvényesítés nemcsak egy cél az életünkben, hanem egyenesen szükséglet. A híres Maslow-féle piramis alján találhatók azok az igények, melyek valamilyen hiányból fakadnak, tehát valamilyen belső feszültség megszüntetése a céljuk, mint például az éhség. Ide sorolja a biztonságot, a valahová tartozás vagy az elismerés igényét is.

Amint ezek a szükségletek kielégülnek, feljebb léphetünk a piramis képzeletbeli lépcsőfokán, és elkezdhetjük kiteljesíteni magunkat kognitív és esztétikai téren, majd kielégíthetjük önmegvalósítási igényünket.

Utóbbi fogalom a hierarchia tetején áll: ez a legmagasabb szintű szükséglet Maslow szerint, amit az egyén megtapasztalhat. A pszichológus kritikusai szerint azonban a felsőbbrendű szükségletek megjelenését nem feltétlenül előzi meg a hiány alapúak kielégülése. Hiszen például olyan művészek, mint Vincent van Gogh vagy Radnóti Miklós gyakran élhetetlen és méltatlan körülményeik ellenére is képesek voltak maradandót alkotni.

Maslow összegyűjtötte a hiteles emberek jellemzőit is. Arra jutott, hogy ők képesek elfogadni mind önmagukat, mind a környezetüket, kreatívak és spontának, jó humorérzékkel rendelkeznek, valamint gyakran szembe mennek a kulturális szabályokkal – lázadók, ha nem is szándékosan. Fontos számukra mások jólléte, őszinték, felvállalják a felelősséget, és tudatában vannak, hogy valószínűleg nem mindenki ért majd egyet velük vagy a cselekedeteikkel. Maslow azt is hozzáfűzte: mindegy, mivel foglalkozik az ember, a lényeg, hogy feladatát a legjobb tudása szerint végezze el.

Viktor Frankl, a logoterápia megalkotója – olyan pszichoterápiás eljárás ez, amelynek középpontjában az élet értelmességének keresése és megélése áll – éveket töltött el különböző munkatáborokban, többek között Auschwitzban is. Úgy látta, a lágert azok élték túl, akiknek volt mibe kapaszkodniuk: egy ember, egy hely, egy feladat, ami várta még őket odakint, amiért érdemes volt felkelni és átvészelni még egy napot. Frankl azt is megállapította, hogy az emberben létezik egy olyan belső, szellemi szabadság, amit a külső körülmények sem dönthetnek romba, nem lehet tőle megfosztani minket.

Élményei alapján arra jutott, hogy ha ha az életnek értelme van, akkor a megpróbáltatásoknak is.

Mindez azt is jelenti, hogy nem csak az élvezhető és boldog életnek van értéke, de a gyötrelmes létezés is mindig értelemmel bír. Frankl szerint paradox módon minél inkább koncentrálunk az életcélunk megtalálására, annál valószínűbb, hogy az elkerül minket.

Ám ha sikerül megtalálnunk azt a valamit vagy valakit – hiszen életünk értelme lehet egy személy is –, aminek hatására megfeledkezünk önmagunkról, akkor viselkedünk majd a legemberibb módon, és akkor kerülünk a legközelebb önmagunk megvalósításához. Az önmegvalósítás itt csalóka szóhasználat, mivel Frankl szerint bekövetkezésének feltétele, hogy túljussunk önmagunkon. A lét értelme nem az emberben magában keresendő, hanem valahol a világban. Ha megtaláljuk, elmerülünk és feloldódunk benne, már meg is valósítottuk önmagunkat.

Hogyan bukkanhatunk rá tehát életünk értelmére?

Frankl szerint úgy, hogy nem keressük, de nyitottak vagyunk rá.
Maslow elmélete alapján először foglalkozzunk testi és társas szükségleteinkkel, ezután következhet a képességek fejlesztése és a kiteljesedés.
Rogers úgy látta, alapvető motivációnk, hogy egyre érettebbek legyünk és növekedjünk, hiszen jónak születünk mindannyian.
Az igazság az, hogy ahány ember él a világon, legalább annyiféle módja van az önmegvalósításnak – nem létezik biztos recept. A jó hír viszont az, hogy akárhol legyünk is, bármilyen munkát végzünk, akármilyen nehézségeken megyünk is keresztül, egy biztos: a létezésünknek mindenképpen értelme van, mindannyian fontos szerepet töltünk be a világban.

Ha érdekel a pszichológia, a galériában ajánlunk néhány animációs filmet, melyeknek fontos lélektani üzenete van