Borítókép: Miért káros, és miért ne higgyük el, ki milyen anyának mutatja magát az interneten? Forrás: GettyImages/Wundervisuals

Miért káros, és miért ne higgyük el, ki milyen anyának mutatja magát az interneten?

Ha a közösségi médiában látottak alapján szűröd le azt a tanulságot, hogy nem vagy elég jó anya vagy kellően szexi feleség, aki szülés után pár nappal már újra bombaformában van, akkor nagyon tévúton jársz. Mert a legtöbb sztori és csilivili kép bizony teljesen hamis képet fest és egy olyan online alteregóról készült, ami valójában nem is létezik. Ám még ha meg sem közelíti a valóságot, mindenképp hat az életünkre. Csak sajnos többnyire negatívan.

Itt a szép idő, magamon és az ismerőseimen is tapasztalom, hogy már ez is segít az ember általános kedélyállapotán, de egy pár hete még nagyon mélyen volt a kisgyerekes barátaim hangulata, nem egyszer az enyém is. Egy extra szociális és nyitott embernek a jelen helyzet borzalmas nehezen viselhető (meg minden más embernek is), és ahogy látom a kisgyerekes szülőknél ez még nehezebb: a barátok, nagyszülők, rokonok segítsége sokszor vagy minimum meggyérült, vagy el is maradt, a kicsiknek nincs lehetőségük más babákkal szocializálódni, az ember életkörülményei beszűkültek. És akkor ott van az online tér, ha már máshova nem, oda lehet menekülni.

Most arról nem beszélek, hogy ez sokszor azzal jár, hogy az ember a gyerek mellett is a telefonját nyomogatja, ami mind példamutatás mind odafigyelés szempontjából katasztrófa (én is belecsúszok), mert a hangsúlyom most az internet világában mutatott képünk hatásain lesz: ránk nézve és azokra, akik olvassák, nézik.

Egy pár hete vagy hónapja történt, hogy egy mosolybomba képet láttam egy ismerősömnél, a hozzá tartozó poszt szövege is csodálatos életről, állapotokról árulkodott, én is elmosolyodtam, mert örültem neki. Még aznap valamilyen okból felhívtam, vagy ő engem és hallottam, hogy nagyon nincs jól. Beszélgettünk, kiderült, hogy nagyon mélyen van, megviseli a bezártság, a gyerekek betegsége vagy éppen az aktuális teendők, az időjárás… Jól esett neki a beszélgetésünk, azt mondta a végén, hogy jobban van. És akkor elkezdtem gondolkodni, hogy ha egy „véletlen” (amik szerintem nincsenek) nem hozza úgy, hogy beszéljünk telefonon, akkor én nem tudtam volna róla, hogy segítségre van szüksége, akár csak nyitott fülek képében. Akkor azt hittem volna, hogy minden rózsaszín és csodálatos az ő világában, hisz a hívás előtt nem sokkal tett ki erről egy bejegyzést.

Elkezdtem azon merengeni, hogy vajon hány ismerősömnek lenne szüksége még hasonló beszélgetésre, akinél azt hiszem, hogy minden rendben van. Nem hívhatok végig mindenkit, a legközelebbi barátaimra, családtagjaimra is nehezen találok olyan időt, hogy nem 1-2-3 gyereket terelek közben. Persze más a helyzet, ha látom, hogy valakinél gond van…

Aztán azon is elkezdtem gondolkodni, hogy vajon rólam milyen kép látszik. A gyerekeimről maximum zárt csoportba teszek fel beazonosítható képet, mégis rendre megkapom, hogy „veletek látom, minden rendben van”. Hogy miért? Mert én is az örömeimet osztom meg leginkább, de azért igyekszem hiteles maradni (ez remélem az általam írt cikkekből is kiderül). Vajon a közösségi média mennyire tol el minket abba az irányba, hogy csak a szépet és jót mutassuk?

A cikk még nem ért véget! Ha kíváncsi vagy a folytatásra, kattints ide!

Ha szeretnél egy kicsit kikapcsolni az online világból, íme 8 tipp, ami tényleg beválik!