Azt mondták meddő vagyok, pedig valójában a stressz miatt nem estem teherbe

Borítókép: Azt mondták meddő vagyok, pedig valójában a stressz miatt nem estem teherbe Forrás: Getty Images
Akár a kivizsgálásnál, akár a sokadik lombiknál tart valaki, a babatervezés nehézségei alaposan igénybe veszik testet és lelket egyaránt. Néha a reményt és az eltökéltséget kerekedik felül, máskor a düh. A testre ilyenkor lehet tekinteni, amiért nem azt teszi, amit elvárnánk tőle. Így volt ez Barbinál is.

A famiily.hu cikke.

Ne görcsölj!

“Hányszor hallottam ezt a mondatot! – kezd történetébe Barbi. – Bár úgy működnének a félelmek, hogy egy kapcsolóval ki tudnánk iktatni őket! Nekem sajnos nem igazán ment. Eleve úgy indultunk a babavállalásnak a párommal, hogy az orvosom kijelentette, olyan hormonértékekkel és adottságokkal – többek között egy petefészekkel, hátrahajló méhhel-, amilyenek nekem vannak, soha nem fogok teherbe esni és a lombiknak sincs sok értelme. A papíromra pedig odaírta: meddő.”

Barbiék orvost váltottak, olyan szakembert választottak, akit hasonló cipőben járó barátaik, ismerőseik is jó szívvel ajánlottak és akinek ők a gyermekáldást köszönhették.

“Sajnos az inszeminációk, majd a lombikos kísérletek is mind sikertelenek maradtak.

Úgy éreztem, a testem cserbenhagyott. Akkor még egyáltalán nem foglalkoztam a meddőség lelki oldalával, a testemet hibáztattam mindenért és egyre jobban gyűlöltem.”

Barbi szemét egy újságcikk nyitotta fel, amelyben arról olvasott, hogy a meddőségi kezelésen résztvevő páciensek stressz-szintje a kezelések alatt az idő előrehaladtával nő. A sikertelen ciklusok után a depressziós tünetek, azaz a lehangoltság, a csökkent önértékelés és a bűntudat mellett a harag és az elszigeteltség érzése is megjelenik, és ezek az érzések hosszú időn keresztül fennállnak. Kutatások szerint a ciklus előtti pszichés állapot befolyásolja a később leszívható és a megtermékenyített petesejtek számát, a teherbeesés sikerét, sőt az élveszülés esélyét és a születendő baba születési súlyát is (minél alacsonyabb az IVF-ciklus előtti stressz, annál jobbak ezek a mutatók).

“Megdöbbentettek és mélyen belém ivódtak ezek a mondatok és a cikk végén a konklúzió, miszerint a meddőségi kivizsgáláson és kezeléseken részt vevő nők körében mind az egyéni, mind a csoportos pszichoterápia csökkenti a stresszt, a szorongásos és a depressziós tüneteket, mitöbb, sok esetben növeli a teherbe esés esélyét is.”

Barbi utánajárt és felkereste a cikkben szakértőként nyilatkozó orvost, a pszichoterapeuta, mozgás- és tánterápiás csoportvezető dr. Polgár Patriciát. A szakember elmagyarázta, hogy Barbi esete egyáltalán nem egyedi,

a meddőség okozta krónikus stressz érzelmi kimerüléssel jár és testi működéseinkre is hatással van, beleértve a szív-érrendszert, a hormonrendszer működését, olyan testi változásokat okozva, amelyek tovább ronthatják a fogamzóképességet.

Az erő benned van

“A pszichodinamikus mozgás- és táncterápia a testtudati gyakorlatokat és a mozgásimprovizációban rejlő gyógyító lehetőségeket kapcsolja össze a csoportterápia eszközeivel. A mozgás- és táncterápia egyrészt, úgynevezett explicit belátás révén segít megérteni tetteink mozgatórugóit: az ember megérti például, hogy a nagyon kritikus, domináns apja miatt fél a kudarctól és teljesítményhelyzetekben mintha apja hangja szólalna meg a fejében és mondaná, hogy “úgysem fog sikerülni”. Emellett a terápia a szavakkal ki nem fejezhető, testbe zárt emlékek, érzések megélése, élményszerű átdolgozása, vagyis az úgynevezett implicit tapasztalatok átformálása révén is hat”- mondja a szakember.

A változáshoz mindkettőre szükség van. A mozgásterápián ezért minden alkalom szóbeli résszel kezdődik, mozgásos résszel folytatódik, és szóbeli résszel fejeződik be. A csoportterápiák számos előnnyel rendelkeznek az egyéni terápiákhoz képest. A csoporttagok megosztják tapasztalataikat, érzéseiket, ezáltal felismerik, hogy azok nemcsak rájuk jellemzőek, így csökken az elszigeteltség érzése.

A cikk további részét a linkre kattintva olvashatod!

6 dolog, ami tilos és nagyon tud hiányozni veszélyeztetett terhesség alatt