Milyen reakció-variánsok terjedtek a környezetemben, amikor covidos voltam?

Borítókép: Milyen reakció-variánsok terjedtek a környezetemben, amikor covidos voltam? Forrás: Getty Images
Felgyógyultam. Tulajdonképpen egész jól megúsztam, hogy másodszor is kovid-beteg lettem november elején. Ám volt egy két napon át tartó elmúlás-tudatom. Abban az állapotban az ember elgondolkodik: „mit tettem?”, vagy: „kit fertőztem meg?”… És sebtiben végigtelefonál mindenkit, akivel kontaktált.

Tipikus delta-tünetekkel és súlyos koncentrációzavarral támadt rám a november. (Így írtam erről korábban). A betegség azonban nem csupán azt jelentette, hogy küzdenem kell a vírussal, a legyengüléssel, a vörösbe lobbanó, könnyező szemekkel, az orrdugulással. Küzdenem kellett a lelkiismeretemmel is. A betegség kitörését megelőzően öt barátommal találkoztam szűk térben, utaztam tömegközlekedésen, jártam dolgozni, ahol 40-50 emberrel érintkeztem nap mint nap. Ez a felismerés azért keményen beüt. És persze akkor, amikor amúgy is padlón vagy.

Igazolt közellenség

Nulladik beteg lettem. Nem orvosi értelemben, csupán a magam szemében. Én vagyok a Terjesztő. A Potenciális Veszélyforrás. De hiszen csak utólag vettem észre! Ezzel mentegetem magam. Hogy nem volt előjel. Honnan tudhattam volna, amikor találkoztam a barátaimmal, akik között kisgyerekes szülők is vannak? Vagy amikor felszálltam a tömött vonatra, hogy hamarabb érjek oda a külvárosba egy találkozóra? És bejártam dolgozni! A betegség nem ismerete korántsem mentesít a felelősség alól – ez a törvény! Csalárd árulás a szememben minden, amit tettem. Ha bárki beteg lesz, én voltam! Én szórtam szét! Én vagyok a legfőbb gonosz.

Nem érted, hogy tehettél ilyet

Mostanra a „Napi adatok” életünk része lett, akár az időjárás-jelentés. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy a többség közömbössé vált a számokban tükröződő halálesetek iránt. Az adatok lelki-immunissá tesznek, mert depressziósnak lenni nem szabad – élni kell.

És akkor tessék. Hirtelen én is a napi adatok részese lettem. És nekem köszönhetően talán még öten, tízen, húszan.

Úgy érzem, vége mindennek, még egy hülye B-kategóriás akciófilmet sem értek. Se ébren maradni, sem elaludni nem tudok, csak lassan kattog az agyam, hogy mi lesz? Mi lesz velem? De legfőképp mi lesz azokkal, akiket megfertőztem?

E gondolatmenet alapján hívogatom végig az embereket, akikkel találkoztam az elmúlt 5-6 napban.

Ismerősök és ismeretek

Nagyon különbözőek a reakciók. Mindegyik jogos, vagyis én mindegyiket elfogadom. A Covid-gondolkodásról szól ez az egész. A Covid-gondolkodás pedig igazi válságszemlélet.

Ilyen kérdéseket kaptam: „Hány nap múlva kell tesztelni, ha kedden találkoztunk?” „Mi a különbség az inkubációs idő és lappangási idő között?” „Ha nem volt semmilyen tüneted, nekem mikor lehet legkorábban?”

Én vagyok a „nulladik beteg”, úgyhogy nekem kell fellapozni a teljes web-irodalmat és covid-történelmet. A koncentrálatlan, maszlagos elmémmel.

Nem mintha most, normál aggyal válaszolni tudnék. Hogy pl. milyen magas volt a vírusszámom, amikor találkoztunk. Lassan rájöttem, hogy egy dolgot tehetek: azt javasoltam mindenkinek, a saját lelkiismeretem megnyugtatására is, hogy vegyenek covid-gyorstesztet.

Azonnal Cselekvő

Ő azonnal bepánikol és szalad tesztelni. Ám megmondják neki az orvosi rendelőben, hogy csak az igazolt kontaktszemély számára ingyenes a hivatalos tesztelés. Igazolt kontaktszemély pedig akkor lehet, ha engem majd 3-5 nap múlva hivatalosan leteszteltek. Azonnal Cselekvő barátom tehát csak 5-8 nap múlva tudhatja meg ingyenesen, hogy fertőzött-e. Addigra mindegy lesz, ha nincsenek is tünetei. Ha pedig látens fertőzött… na de minden történetnek ez a vége. A Covid-filozófia paradox, megsemmisítő gondolatmenete: mindenki potenciális terjesztő!

Azonnal Cselekvő azzal a lendülettel vesz egy gyógyszertári tesztet. Negatív. Én megnyugszom. Ő azért még kicsit aggódik, mert ezek a tesztek ugye negatív eredmény esetében csak százalékosan megbízhatóak. Hát vesz még egyet. Az is negatív. Hurrá!

Számomra ő az első megnyugtató üzenet: nem tettem semmi rosszat.

Kezdeti Érdeklődő

Jó dolog a beoltottság. Nem akarnám kipróbálni, milyen lett volna egy delta-műsor oltás nélkül. Lehetnének súlyosabb állapotaim is. De nem lettek. A legtöbb ismerősöm állandóan kérdezgetett. „Hogy vagy, milyen tüneteid vannak?” A kedvesség mellett a félelem is megjelent. Mit kaphattam el tőled? Persze nem hibáztatom őket.

Amikor a 4 nap letelt (a találkozásunk után), elmaradtak az érdeklődő üzenetek. Kevésbé voltak izgatottak a kérdések. Ha voltak egyáltalán. Pedig akkor voltam a legrosszabb állapotban. Egyedül édesapám hívott fel minden nap a 14 napos karantén alatt.

Nem tudok másra gondolni, a Kezdeti Érdeklődő a saját egészségét féltette… Van ennél érthetőbb? Vajon én másképp tettem volna?
Az oltás a többségünknél a biztonságtudat mellett a látens betegség-érzetet is növeli. Az oltás menekülés. Épp ez az oltásellenesek logikája. Oltottként menekülő ember leszel. Oltatlanként kitartasz! Nehéz lehet manapság kormánypártinak és oltásellenesnek lenni egyszerre.

Rémület Hercegnő

Ezzel a barátnőmmel a betegség kitörésének előestéjén találkoztam. Amikor valószínűleg legjobban fertőztem. Ugyanúgy kétszer oltott, mint én, szóval ugyanúgy elkaphatja a deltát – tőlem. Ráadásul idős szüleivel lakik. Egyszerre három embert veszélyeztetek! Nem csoda, hogy elsőként neki szóltam.

Azonnal ment a gyógyszertárba. Valós időben tudósított, hogy mi történik éppen. Most veszi le a mintát. Most vár az eredményre. NEGATÍV! Hurrá, hallelúja, haha és hihi!

Két perc múlva ír: „Ja bocs, nem vártam eleget. Megjelent a második csík. Pozitív.”

Van az a háromdimenziós kapszula, ami az űrhajósok kiképzésének része. Ami ide-oda rángat, amíg el nem ájulsz. Ebbe a készülékbe kerültem, és a gyomrom nyomban helyet cserélt az agyammal, a lábujjaimból pedig az arcomba tódult minden vér.

„Uramisten” – csak ennyit voltam képes kinyögni. Aztán csöngött a telefon és Rémület Hercegnő hívott. Megbeszéltük, hogy most akkor ő szobakaranténba vonul. Forgatókönyveket vázoltunk fel, mi van, ha lesznek vagy ha nem lesznek tünetei, cikkeket idéztünk, amik a három oltás előnyeiről szólnak – mert a szüleinek már megvolt a három. De hiába a beszélgetés, a tervezés. Én ott ültem – igazából hevertem – azzal a tudattal, hogy ha túlélem is, másokat talán súlyos kórba taszítottam. És már nem tehetek ellene semmit.

Tíz percig voltam ebben az állapotban, miután letettük a telefont. Akkor újra csöngött. „Ne haragudj. Ezt nagyon elszúrtam ám! Nem Covid-teszt volt. Véletlenül antianyag gyorstesztet vettem. Az pedig jó, ha pozitív!”

Gyomor, szürkeállomány vissza a helyére, vér vissza a végtagokba. Mondhatom, ez is ugyanolyan rókáztató élmény, mint odafele volt. Rémület Hercegnő rohant vissza a gyógyszertárba. Hamarosan megérkezett a megfelelő gyorsteszt eredménye: „Negatív. Nem vagyok fertőzött.” Kár, hogy közben jártam az űrben…

Becsületes Briganti

Én tényleg végigtelefonáltam mindenkit. És a többség komolyan vett. Miért? Sose voltam vírustagadó, túlzottan oltáshívő sem. Bár az elsők között regisztráltam az oltási kampányra, mindig higgadt voltam. Nehéz elmagyarázni: egyszerűen bennem volt a „komolyan kell venni” kártya, csak nem volt okom kijátszani. Most kijátszottam.

De Becsületes Briganti barátom nem foglalkozott ezzel. Olyan munkahelye van, hogy minden héten kötelezően tesztelik. Mindig negatív. Elege van, immunisnak tartja magát. Én mégis arra kértem, hogy ne menjen el egy buliba, ahova készült (és ahova én is hivatalos lettem volna). Vagy legalább csináljon előtte egy gyorstesztet. Először kinevetett. Azt hitte, részeg vagyok, nem covidos. „Butaság, miért ne mennék el?”

Aztán pár órával a buli kezdete előtt írt a szervezőnek, hogy covid-veszély miatt nem lesz ott. Persze, hát kontaktált velem… Engem beragasztott a nulladik-beteg szerepbe, de legalább „máma már nem terjed tovább”!

Aztán Becsületes Briganti barátom megint negatív lett a következő munkahelyi teszten. Kihagyott egy bulit, hogy nyugodtan alhassunk. Köszönöm!

A cikk leadásáig soha, egyetlen embert sem fertőztem meg bizonyítottan. Bárcsak valóság lenne a statisztika.

3 faktor, ami növeli a fertőzés esélyeit! A galériánkban.