Most akkor jó vagy rossz az online?

„Én ezt az egész online tanulást el akarom felejteni.”

„Sosem tanultam, úgy voltam kitűnő: csak ami az órán jött. És most el kellett kezdenem... tanulni? Önállóan dolgozni.”

„Én reggel nyolckor odaültem, és volt olyan, hogy anya este nyolckor jött fel, hogy hagyjam már abba. Nem is ettem egész nap.”

„Z vagyok? Igen. De képtelen voltam online tanulni.”

Ezek a vallomások nyolcadikos diákoktól származnak. A tanulmányaikat szeptembertől különböző középiskolákban megkezdő fiatalok szinte egybehangzóan állították, hogy számukra az online tanulás felkért egy rémálommal. Hosszúnak, nehéznek, kegyetlennek jellemezték, és pozitívumként csak annyit említettek, hogy mindig világos volt, mi a házi, a „lógás” szót pedig átmenetileg törölték a szótárból. Bár ősztől teljesen új közegben helyt állniuk, mindannyian várják, hogy emberekkel találkozhassanak, és furcsa lesz ugyan megint ébresztőre kelni, de „legalább lesz értelme”.

Valamivel árnyaltabban nyilatkoztak a középiskolások. Többen értékelték a „csomagalapú” oktatást (ahogy nevezték): azaz hogy nem 45 percekben mérték a tanulnivalót, hanem blokkokban, akár több napos határidővel. Az online órákat valaki igényelte, mások nem szerették. „A tanárok lenyomták ugyanazt, mint a suliban, csak még unalmasabb volt az egész. Bevallom, többször elaludtam. Ezt az iskolapadban biztosan nem tehetném meg.”

A valóság is ezt a sokféleséget támasztja alá. Gécs Kinga iskolapszichológus, család- és párterapeuta-jelölt szerint van, aki az online létet szabadságként élte meg: jól menedzselte a mindennapjait, tudott tanulni otthon, és nem zavarta a családdal való közelség. „Vannak azonban olyanok, akiknek a szubjektíve megélt vagy ténylegesen sok feladat, esetleg az önálló tanulás sok nehézséget okozott.” Hasonló tapasztalatokról beszélt Mátis Eszter tanár, mentálhigiénés szakember. „Az elmúlt időszakot minden gyerek másképp élte meg, ráadásul különböző élethelyzetekben találta őket. Volt, akinek bejött a dolog, jobban koncentrált a lényegre, sok szabadideje maradt olyan dolgokra, amikre iskola mellett nem futná. Más azonban elveszett a feladatok között, motiválatlanná vált, aki pedig eleve nehéz élethelyzetben volt, a társai hiányától végletesen rossz mentális állapotba került.”

A visszatérés

„Fura, hogy hónapokig nem volt suli, nem tudom, milyen lesz újra bejárni.”

„Asszem anya azért imádkozik, hogy ne kelljen újra a tesómmal foglalkoznia mindenféle tantárgyakból.” (nyolcadikos diákok)

A szeptemberi visszatérés ismét óriási változás lesz, és különféle módon érinti majd a gyerekeket, véli a pszichológus. „Van, aki az osztályban kedvezőtlenebb pozíciót tölt be, ő valószínűleg szívesebben maradna otthon. De a többségnek fontos az osztálytársak jelenléte, hisz van kivel beszélgetni, viccelődni, zenét hallgatni a szünetekben.”

Kinga fontosnak tartja, hogy ha a tanárok visszatérnek a hétköznapokba, ismerjék meg a gyerekek helyzetét, és dolgozzák fel velük az élményeket: legyen idő a nagy beszélgetésekre. „Az elmaradt rituálékat (ballagás, osztálykirándulás), amennyiben van rá igény, érdemes lenne bepótolni. Nyilván a tanuláson van a hangsúly, de az is fontos, hogy jól érezzük magunkat az iskolában. Én mindenesetre nagyon várom.”

Pappné Lukács Ágnes iskolaigazgató szintén várja a kezdést, ugyanakkor nehezen tudja elképzelni, hogy amikor majd közel hétszáz ember tartózkodik az épületben, minden simán fog menni. „Elég egy hordozó, és máris kész a baj. Bár még konkrét intézkedéseket nem fogalmaztunk meg, szinte biztos vagyok benne, hogy a maszk használata kötelező lesz, és többször fel kell hívnunk a tanítványaink figyelmét az alapos kézmosásra. Nincs okunk panaszra, megkaptunk minden támogatást, ugyanakkor nehéz lesz az új diákokat megismerni a maszk alatt, arról nem is beszélve, ha másik maszkot vesznek fel…” Lőcsei Hajnalka némettanár is ettől tart a legjobban. „Hogyan lehet majd így tanítani, tanulni napi 8 órában? Vagy hogy lehet a távolságot betartatni a kisebb gyerekekkel? Számomra ez elképzelhetetlen.” A magyar oktatás egyik legnagyobb dilemmáját is megfogalmazta: „A visszatérés nem kérdés, bár időben is visszautazunk majd, hisz az online tanrend egy új formát adott tanárnak, diáknak egyaránt, s ezt a tantermi körülményekre nehéz adaptálni. Továbbra sem lesz a diákok előtt notebook, és még mindig a nyomtatott, és nem a digitális tankönyv az alap.”

Mátis Eszter szerint nagyon fontos, hogy normál módon kezdődjön a tanítás, hiszen a személyes kapcsolat mindennél fontosabb. Lehet a tanár csúcsszuper online oktató, akkor is szükség van a jelenlétre, az egymásra hangoltságra, a gesztusokban megbújó jelzésekre. A tanítás sikeressége nagyban a felek közötti kapcsolaton múlik.

„Tapasztalattal, tanulsággal mindenkinek szolgált a hirtelen jött váltás. Ha ezt beépítve lépünk tovább, akkor nem volt minden hiába, egy esetleges újabb időszakos iskolabezárás már nem lenne olyan, mint az első. Tanárként is tudom, melyik módszer nyerőbb ebben vagy abban a csoportban, ki kerülhet ki jobban a látókörömből, kit kell másképp segítenem, mint az iskolában. A következő időszak, akárhogy is alakul, jóval tervezhetőbb, s így a bizonytalanság, kiszámíthatatlanság nem visz el olyan sok energiát. Mindenki maga döntheti el, mit használ és mit hagy el a korábbiakból, vagy mi az, amin az új tapasztalatok alapján változtat.”

Nem csak deréktól felfelé

Nem maradhat ki a felsorolásból a szülői szempont sem. Horváth Zsuzsi tanárként és anyukaként egyaránt szembenézett az erőpróbák sorozatával, és nem hallgatja el a kritikát kollégáival szemben. „A lányom kilenc évesen először ült számítógép elé. Saját elmondása szerint egy jó volt az egészben: mindig finom volt az ebéd. Szóval a közétkeztetés megbukott, de számomra az iskolája is. Minden tanár más felületet használt, követhetetlen mennyiségű tananyagot nyomtak le, s ami a legrosszabb: nem számított, hány óra van és milyen nap. Elfáradtam, elfáradtunk…Bízom benne, hogy ezúttal a történelem nem ismétli önmagát.”

Bár itthon szeptemberig várni kell, azért kaptunk egy (szerencsére pozitív) előrejelzést. Dóra Witschi Svájcban él, ahol május végétől visszaállt a rend: eleinte csak kisebb, elszigetelt csoportokban tanulhattak a gyerekek, később pedig már a szokásos üzemmódban, olajozottan ment minden. Nagy megkönnyebbülésként számolt be a változásról. „A karantén idején én és a férjem is otthonról dolgoztunk, nehéz volt a két gyerekkel. Amikor a hét éves fiam visszament az iskolába, mindenki örült. Beállt a napi rutin, már nem kellett húsz percenként más szerepbe helyezkednem, helyt állnom anyaként, felügyelőként, tanítóként, bölcsis barátként, és tréningszervező munkavállalóként. A fiam is élvezte, hogy a barátaival lehet, és hogy végre nemcsak deréktől felfelé, hanem egészben láthatja kedvenc tanító nénijeit.”

10 új tantárgy, amit a következő 10 évben már tanítani fognak az iskolákban