Ezrével szórják tele a közösségi médiát az Idétlen időkig című filmből vett mémek, posztok és idézetek. Bill Murray kénytelen újra és újra végigélni ugyanazt a napot, ráadásul még meghalni sem tud véglegesen. Valahogy így érez most több százmillió tétlenségre és magányos, monoton napi rutinra kárhoztatott ember New Yorktól Vlagyivosztokig. Újdonságok és inspiráló nélmények híján egyik nap olyan, mint a másik, a hetek összefolynak, a hónapok zsugorodnak, a percek óráknak, a holdfázisok pillanatoknak tűnnek.

Mert bizony a változatosság nem csak gyönyörködtet, hanem a memóriát is edzésben tartja.

Az új élmények és benyomások fontosak az emberi psziché számára: ezekhez tudjuk kötni az idő múlását és sorba rakni az emlékeinket. Különben az időérzékünk eltorzul, elveszítjük a tájékozódási képességünket a múlt, jelen és jövő között. A freiburgi Mentálhigiénés és Pszichológiai Kutatóintézetben dolgozó Marc Wittmann ennek a területnek a szakértője, rendszeresen publikál az “érzékelt idő” témakörében. “Ha napokon és heteken át nem történik velünk semmi különös – amikor rendre ugyanúgy zajlik minden körülöttünk – akkor úgy érezzük, hogy az idő nagyon gyorsan eltelt mivel nincs semmi, amit a memóriánkban érdemes lenne elraktározni.” Tehát az unalmas napokról nincsenek emlékeink, szó szerint semmi emlékezetes nem történt.

Wittmann szerint az elme számára nehezen feloldható ellentmondást jelent, hogy az elröppenni látszó unalmas hetekkel és hónapokkal szemben a napok ólmos lassúsággal telnek. Az itt és mostban tehát lelassul a szubjektív idő, a múltra visszatekintve pedig felgyorsul. Az unalom mellett a szorongás is lassítja az érzékelt idő múlását. A koronavírus járvánnyal kapcsolatos félelmek is táplálják az egzisztenciális és lelki bzonytalanságot, a szakember szerint azonban az emberi kapcsolatok leépülése és főleg a személyes interakció hiánya már önmagukban elegendőek a szorongás kiváltására.

Amerikai börtönökben vizsgálta Kupers doktor a magánzárkában töltött idő hatását az elítéltekre. Persze egy szigorított börtöncella nem hasonlítható az otthoni bezártsághoz, de a pszichiáter szerint még ha enyhébb formában is, hasonló tünetek jelentkezhetnek. Különösen igaz ez a magányosan élőkre, mellettük ugyanis nincs családtag vagy élettárs, akihez szólhatnának.

Kupers egyértelműen állítja, hogy a legelső jelentkező tünet a szorongás. “Az izoláció pánikrohamot és erős szorongást vált ki. A paranoia sem ritka lelki reakció ilyen helyzetben. Ha nincs kivel megosztani a felmerülő gondolafoszlányokat, azok nagyon könnyen összekuszálódnak.” Rossz hír, hogy a komplex gondolkodásra és problémamegoldásra kiválóan alkalmas emberi elme egyúttal hajlamos a paranoid gondolkodásra is, amit jelentősen kordában tart a társas érintkezés. Ennek hiányában a valóságtól elszakadt gondolataink veszélyes terepre kalandoznak.

Pótolhatják vajon a közvetlen interakciót a Zoom konferenciák, és a FaceTime beszélgetések?

A szakemberek szerint az online kapcsolattartás is jobb a semminél, de sajnos semmi nem pótolja azt, amikor két ember egy helyiségben, egymás közelében tartózkodik vagy szemtől szemben beszélget.

A magányos bezárkózás ráadásul gyakran a napi rutin felborulásával is jár. Nincs, ami a szokott módon központozza a napot, nem kell adott időre odaérni, igazából mindegy, hogy mikor mi történik. Ez a legrosszabb, mert motiválatlanok és dezorientáltak leszünk. A pszichiáter szerint döntő fontosságú valamilyen napi rutinhoz ragaszkodni, például ugyanabban az időben kelni, napi célokat és feladatokat kitűzni és azokat megvalósítani.

Ha már a céloknál és kihívásoknál tartunk: ezek az elterelő hadműveletek lehetnek a szorongás és begolyózás leghatékonyabb ellenszerei. A szorongó elme ugyanis egyre szűkebb spirálban csavarodik rá ugyanazokra a visszatérő gondolatkörökre; ebből az ördögi körből kell valahogy kitörni. Kate Sweeny, a Riverside Kaliforniai Egyetem pszichológia professzora szerint a teljes figyelmet és odaadást kívánó, úgynevezett “flow” tevékenységek alkalmasak leginkább a szorongás enyhítésére. Ezért nem baj, ha ilyen helyzetekben rácuppanunk a sorozatokra. Egy korábbi tanulmány a Tetris játékról bizonyította be, hogy milyen hatékony elterelő és szorongásoldó eszköz, de a legtöbb videójáték alkalmas erre, bár a pszichológus inkább a tevőleges, eredménnyel járó cselekvést javasolja, mint például a kenyérsütés. A karantén első heteiben megindult házi kovász őrület, a több tízezer posztolt kakaós csiga és húsvéti kalács igazából a sikeres önterápia bizonyítékai. Bármi jó, ami eltereli a figyelmet a szorongásról. Ha jól csináljuk, legalább egy időre megfeledkezünk a megoldhatatlan gondokról – és eszünkbe jut, hogy mennyi fontos teendőnk van még a szomorkodás helyett.