Mi kell a nőnek 50 felett? – 8 vágy, ami jó volna, ha teljesülne

Borítókép: Mi kell a nőnek 50 felett? – 8 vágy, ami jó volna, ha teljesülne Forrás: Getty Images
Formálódnak az igényeink, minden időszakban másra vágyunk. Na de mire vágyunk 50 körül?

Nos, hol is kezdjük? Az ember sokszor hallja másoktól a mondatot, hogy „majd ha nyugdíjas leszek”, aztán persze látja azt is, hogy bőven túl az 50-en sem sikerül sokaknak meglelnie azokat a „majd ha” dolgokat. Ha jobban belegondolunk, egyrészről rengeteget változunk, másrészről pedig nem változunk semmit. Nem változunk, mert lélekben ugyanazok vagyunk, akik 10-20 évvel ezelőtt, csak jóval tapasztaltabban, érettebben. És változunk, mert folyamatosan alakulnak az életkörülményeink, formálódnak az igényeink, minden időszakban másra vágyunk. A teljesség igénye nélkül most néhány olyan dolog közül szemezgetünk, amiről még az ötödik x betöltése előtt úgy gondoltuk, lassan időszerű lenne, és amiről gondoltuk, hogy akarjuk, miután elértük ezt a nagyon is vonzó kort.

És még nyilván számtalan más dolog szóba jöhet. Te mire vágysz 50 felé vagy az után?