Borítókép: Megkértem apámat valamire a végrendeletével kapcsolatban Forrás: pixabay.com

Megkértem apámat valamire a végrendeletével kapcsolatban

Gabi már bánja, amiért ezt tette, és tudja, hogy baj lesz belőle.

Hétéves voltam, amikor az anyukám meghalt. Apám nagyon szerette, sokan attól féltek, hogy nem lesz többé szerelmes. Két évvel később azonban váratlanul megismerte Katát, és néhány hónappal később elvette feleségül.

Ami apámnak igazi boldogság volt, nekem trauma. Kata eleinte megpróbált szeretni engem, de soha nem tudott. Talán az zavarta a legjobban, hogy cseppet sem hasonlítottam rá: félénk, csendes gyerek voltam, ő pedig hangos, vidám, és nagyon szőke. Hamar rákapott arra, hogy állandóan utasítgasson. Észre sem vettem, és én lettem a kis rabszolgája. Gabi, hozd ide a szemüvegem, Gabi, söpörd fel a konyhát, Gabi, csinálj egy szendvicset, és így tovább. Kamaszkoromban jóval keményebben fogott, mint a barátnőimet a többi anyuka. Kilencre otthon kellett lennem, nem sminkelhettem magam, és nem engedett el az egyik osztálytársam szülinapjára, hiába könyörögtem neki.

Alig emlékszem rá, apám hol volt, mit csinált ilyenkor. Anyám haláláig sem foglalkozott velem különösebben, utána pedig a nevelés minden ügyét-baját ráhagyta Katára. Nem vette észre, hogy a felesége nem szeret engem, vagy csak nem érdekelte. Kata egyébként igen ügyes volt a leplezésben: mások előtt kedves volt velem, sőt mézesmázos, sokat dicsért. A foga fehérjét leginkább akkor mutatta ki, amikor kettesben vagy hármasban voltunk.

Önállótlan felnőtt lett belőlem. Otthon laktam harminc éves koromig és csináltam, amit a mostohaanyám mondott. Bár elvégeztem a közgázt, nem kaptam jó állásokat. Alig randiztam, hosszú kapcsolatom egyáltalán nem volt. Mintha mindig Kata szigorú szeme kísért volna. Az utolsó kitörési kísérletem az volt, amikor el akartam utazni Angliába egy munka miatt. Nem engedtek, pedig már elmúltam harminc. Kata zseniális érzelmi zsarolásával elérte, hogy otthon maradjak. Én pedig beadtam a derekamat. Ma már nehezen tudom megmondani, miért.

Nem sokkal később idegösszeomlásom volt.

Amikor néhány héttel később kiengedtek a pszichiátriáról, szerencsére egy jó orvos kezébe kerültem. A kezelések apránként ráébresztettek, hogy ez így nem mehet tovább. Fogtam magam, és elköltöztem egy albérletbe. Elkezdtem módszeresen visszaverni Kata aljas támadásait. A magam módján: inkább nem álltam vele szóba. De a lényeg az volt, hogy felismertem kapcsolatunk mérgező voltát. És elkezdtem valóban függetlenné válni.

Apu nemrég megbetegedett. Annyira komolyan vette a jeleket, hogy – felkészülve a legrosszabbra - nekiállt megírni a végrendeletét. Én pedig – nem tudom, mi ütött belém – odaálltam elé, és szinte hisztérikusan kértem a jussomat. Ismertem Katát. Nem akartam, hogy apám halála után megrövidítsen.

Már bánom, amiért ezt tettem. Apa szívtelennek, hálátlannak nevezett. Természetesen semmit nem változtatott a végrendeleten, és mindent elmondott a feleségének. Rosszabbul jártam így: a halála után Kata biztosan meg fogja találni a módját, hogy bosszút álljon.

De igazából már nem érdekel. Van állásom, fizetem a kis albérletemet. Nemrég az egyik társkeresőn megismerkedtem egy kedves férfivel. Elboldogulok. Akkor is, ha az utolsó fillérig kisemmiznek az örökségemből.

Nézz meg 7 híres mozaikcsaládot!