Második babáját és 2020 történéseit gyászolja Meghan Markle

Meghan Markle, vetélés, babagyász Forrás: Getty Images
A New York Times-ban jelent meg Meghan őszinte vallomása a vetélésről és fontos dolgot üzent minden nőnek!

Meghan terhességéről nyáron kaptak szárnyra a pletykák, de a média hiába várta a nagy bejelentést, az mégsem történt meg. Eleinte mindenki arra gyanakodott, hogy Meghan és Harry magánéletük védelme érdekében nem nyilatkozott a babavárásról. Pár hete azonban Sussex hercegnéje véleménycikket írt a New York Times-ba, amelyben őszintén beszámolt a júliusban történt vetélésről és az azt követő elviselhetetlen gyászról.

A cikk „A veszteségek, amiken osztozunk” címet kapta, és már ebből sejthető, hogy nemcsak a saját traumájáról szeretne írni.

"Júliusi reggel volt, ami úgy kezdődött, mint bármelyik másik nap. Reggelit csinálni. Megetetni a kutyákat. Beszedni a vitaminokat. Megtalálni az eltűnt zoknit. Felszedni a piros zsírkrétát, ami begurult az asztal alá. Lófarokba fogni a hajam, mielőtt kiemelem a fiam a kiságyból.”- idézte fel az aznapi történéseket Meghan.

Minden úgy zajlott, mint máskor és Meghan akkor még nem sejtette, hogy pár órán belül minden megváltozik.

Miután kicseréltem a kisfiam, Archie pelenkáját, éles görcs hasított belém. Tudtam, miközben magamhoz szorítottam az elsőszülött gyerekemet, hogy elveszítettem a másodikat.
írta vallomásában.

A következő kép, amelyről ír, a kórház, az ágya és mellette a férje, Harry, akit talán még jobban megrázott a baba elvesztése, mint Meghant. Mindketten könnyek között próbálták feldolgozni, ami történt. Elárulta azt is, hogy a férjével sok időre volt szükségük, amíg feldolgozták a veszteséget.

Egy gyermek elvesztése majdnem elviselhetetlen szomorúságot jelent, amelyet sokan átélnek, de nagyon kevesen beszélnek róla.
írta.

Majd hozzátette: "Sajnos manapság is tabunak számít erről beszélni, illetve szégyennek minősül beismerni a vetélést, és emiatt sokaknak magányosan kell feldolgozniuk a traumát."

Meghan Markle-nek a kórházban eszébe jutott az a mondat, amit egy kimerítő afrikai út - és nem sokkal szülése után- egy riporter szegezett neki: "Jól van?" – kérdezte. Mint írja cikkében: "Őszintén válaszoltam neki, nem tudván, hogy amit mondok, az sokaknál visszhangra talál – kismamáknál, idősebb édesanyáknál, és mindenkinél, aki valamiért csendben szenved. 'Köszönöm, hogy kérdezi – mondtam.' Nem sokan vannak, akik ezt megkérdezték".

Meghan saját példáján keresztül hívja fel a figyelmet arra, milyen sokat jelent egy babáját elvesztő vagy más tragédiát megélő nő számára, ha vannak körülötte olyanok, akik őszinte és jóindulatú érdeklődéssel veszik körül. Szerinte sokszor egy kérdés – „Jól van?”- is elég, hogy úgy érezd, nem vagy egyedül.

A hercegné cikkére számos brit szervezet reagált, amelyek abban bíznak, hogy a királyi család tagjának bejelentése segíthet feloldani a szégyenérzetet és a tabukat.

Az őszintesége és a nyitottsága erőteljes üzenetet küld azoknak, akik már elvesztették egy gyermeküket. Azt üzeni nekik: nem vagytok egyedül.
mondta Sophie King, a Tommy’s nevű szervezet munkatársa.

Meghan, cikkében azonban nem csak saját tragédiájáról ír:

„2020 nagyon sokak számára veszteségekkel és fájdalmakkal teli. Egy nő elkezdte a napját, úgy, ahogy általában bármelyik másik napot, de aztán kapott egy hívást, hogy a koronavírusban elvesztette idős édesanyját. Egy férfi felkelt, jól érezte magát, csak egy kicsit lomhább volt, egyébként semmi különös. Pozitív lett a koronavírustesztje, és hetekkel később – mint ahogy másik több százezer ember – meghalt."

Egy fiatal nő, úgy hívták Breonna Taylor, elment aludni, de nem élte meg a reggelt, mert egy rendőrségi házkutatás rosszul sült el. George Floyd kilépett egy kisboltból, és nem tudta, hogy valakinek a térde alatt fog utoljára levegőt venni, és az utolsó pillanataiban az édesanyját fogja emlegetni.

Cikkében – a hálaadás napjának közeledtével – nemcsak magát, de az egész évet gyászolja: a vetélésről a tabusítás miatt még mindig beszélni képtelen anyák és a társadalom egészének, mindannyiunk veszteségeit temeti. De Meghan szerint van remény. Ha odafigyelünk egymásra, és segítünk, ha úgy látjuk, a másiknak arra van szüksége.

Meghan szerint minden egy egyszerű mondattal kezdődik: "Jól van?"

A hercegné válasza pedig: "Jól leszünk." Kívánjuk, hogy legyen igaza!

Milyen gondolatokat fogalmaznak meg a vetélésen vagy abortuszon átesett nők? A galériában megnézheted: