
Buddha: „A boldogsághoz nem vezet út, az út maga a boldogság.”
A „Bruttó Nemzeti Boldogság” fogalmát Bhutáni Királyság vezette be, hogy mérhetővé tegye lakosai életének minőségét és a nem anyagi jólétet. A kilenc pontból álló index segítségével megbecsülhető, hogy érzik magukat az ország lakosai gazdasági, társadalmi és érzelmi szempontokat vizsgálva.
És hogy a boldogság mennyire fontos, –nem csak ez egyén, az egyéni megélések, de össztársadalmi szinten is- mutatja az is, hogy az ENSZ Közgyűlése is kimondta, hogy “A boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja”, így a boldogság világnapjaként ki is jelölték március 20-át, mellyel céljuk felhívni a figyelmet az emberek jóllétének, tényleges boldogságának fontosságára. Az ENSZ minden évben rangsort készít az országokról boldogságindexük alapján.
A boldogság a pszichológiának is egyik kiemelten fontos kutatási területe. Nagyjai évszázadok óta keresik mibenlétét és forrását. Carl Rogers pszichológus így vélekedik a boldogságról: „Az igazi boldogság abban áll, hogy elfogadod önmagad és kapcsolatba lépsz magaddal.” Ahhoz, hogy teljes életet élhessen valaki, hogy boldog lehessen, fontos, hogy lelki problémáival meg tudjon küzdeni és megoldhassa őket. A depresszió komoly probléma, amely milliókat érint világszerte, óriási nehézségeket okozva az élet minden területén.
A mentális jóllét a boldogság egyik összetevője az ember életútján. A Végeken Alapítvány a European Alliance Against Depression (EAAD) magyarországi képviseleteként elkötelezett a depresszióról szóló felvilágosítás és a megelőzési stratégiák népszerűsítése mellett. Kifejezetten fontos a depresszió javításával foglalkozni, hiszen ez is lehet a boldogság útja – ahogy Buddha is mondta. „A boldogsághoz nem vezet út, az út maga a boldogság.”
Forrás: Végeken Alapítvány