Kezdetben elég rosszakat, később tűrhetőeket. Jót talán még soha. Aludtam Freud-kötettel a párnám alatt, feljegyeztem az álmaimat, és nem csak azokat, amiket jelentőségtelinek éreztem, írtam novellákat, elemeztem Csehovot, József Attilát, Antonionit. Kezdetben a gimis ofö kedvéért, aztán magamnak, aztán a köznek. Kerestem Istent is. Életem különböző szakaszainak külön istenei voltak. „Minden Egész eltörött”, mondhatnám sznob hanghordozással, hozzátéve, hogy egyszer, legkésőbb a végén biztos összeforr megint.

Forgatok egy régi naplót. Kezembe veszem a következőt. Nagyon kevés került bele arról, mi történt Magyarországon a fiatalságom alatt. Csak versekről, fiúkról, vérre menő lánybarátságokról szólnak. Mentségem, hogy eleinte tényleg sejtelmem se volt a piszkos háttérről, a múlt bűneiről, a hatalom hazugságairól, a besúgásról, a betiltásról, vagy a passzív rezisztenciáról. Minket már nem hajtottak ki hajbókoló tömegnek. Jelszavakat skandálni se kellett, csak néha elmotyogni a tanár után. Emlékszem viszont, ha halványan is, az erdélyi falurombolásra, hogy apám mennyire felháborodott rajta, az agyonlőtt Ceaușescu-házaspár semmibe meredő tekintetére, a taxisblokádra. Hogy az például egész jó buli volt. Teátrális ködképek az emlékezet láthatárán.

Később öntudatosodtam. 18 éves koromtól leadtam a voksomat a választásokon, tüntettem, kaptam az arcomba könnygázt, fenyegetett rendőr gumibottal, akart megverni kidobó, mert testemmel védtem előle a cigány haveromat. Sodrásban voltam, de nem írtam róla. Érdekes jelentés a múltból - rólam. Nem vetettem füzetbe, ami odakinn történik, csak a privát lelki életemet. A naplókból kiderül, hogy – alkalmi segédeszközök híján, s gondolok itt például az alkoholra - alkatilag már akkor is képtelen voltam igazán ellazulni, de az nem, hogy elmentem a drogtörvény elleni demonstrációra. Pedig emlékszem rá, és más fontosnak hitt tüntetésekre is. Volt, hogy úgy tűnt, mintha haladnánk. Vagy már akkor is egy illúzióban éltem? Csak én bírok versemnek hőse lenni, a többit megírják a törikönyvek, gondolhattam nagyképűen. Talán. Vagy nem gondoltam semmire, egyszerűen végezte a szelekciót a jobb kezem, mechanikusan, mintha értené a dolgát.

Gondolkodom most is. Vajon ma hogy állok ezzel. Már nem alszom Freuddal a párnám alatt, és nem jegyzem le az álmaimat sem. Írok ide, az Évába, és nem önszorgalomból elemzek József Attilát, hanem kamaszokkal (vagy inkább -nak, hagyjuk az idealizmust másra). És megszűntem közéletinek lenni, még a szó egyetemistás értelmében is. Mikor voltam utoljára tüntetésen? Persze olvasom a hírportálokat. Becsületből a kormánysajtót is. Csak hogy elmondhassam, tájékozódom, képben vagyok, elutasítom a nyájszellemet. Írni viszont egyáltalán nem írok róla. Kultúra, clickbait, konyhapszichológia. Jobb napokon novellák. Személyes, belső, intim tér. No politics.

Az igazgatónk e-mailje a beállt rendet ideiglenesen felforgatta.

Másfél hete tudtam meg ebből a bizonyos üzenetből, hogy listáztak minket. Nyár volt, a nagy szabadságban elmulasztottam megnézni a propagandaoldalt. Pótoltam. Ott volt fehéren-feketén. Hogy egy tanuló. Az iskolánkban. 2019-ben. Részt vett egy foglalkozáson, ahol szó volt az LMBTQ-ról. Lefényképezte a táblát. A kezdőbetűk magyarázata szerepelt rajta. Két évet várt, két évig lapult a sötétben. Honnan tudta, hogy érdemes? Talán megsúgták neki, hogy jön majd egy neki tetsző törvény? Amikor majd lehet jelenteni? Mindenesetre őrizgette a bizonyítékot 2021 augusztusáig, akkor fogta és elküldte a kormánymédiának. Akik egy cikkben legott listázták a gimnáziumot. Hogy mi. LMBTQ-propagandát. Folytattunk. Hadd lássa ország-világ, szülő, pedagógus, politikus, gyári munkás a bizonytalanidentitás-képző iskola sátáni nevét. Nyomtatásban.

Üldögéltem a könyveim között, amik zömmel humanizmusról, toleranciáról, klasszikus értékekről meg efféle hiábavalóságokról szólnak. A "propaganda" jelentésén tűnődtem, hogy kinek mit jelent ez a szó, hogy mégis hányféle értelme lehet. Aztán a régiekre gondoltam. Egy barátom nagypapájának a szomszédaira, akik azt mondták a bácsinak, hogy ha itt rendes kommunizmus lenne, őt már rég felakasztották volna. A barátnőm nagyszüleire, akiket megrugdostak kitelepítés közben. Arra, hogy Istenről jó ideig nem volt ajánlatos vitatkozni. Apámra, anyámra, akik nem tudták, hogy a munkahelyen, a táncházban, az LGT-koncerten merre bujkál az ellenség, ki az, aki némi parolázás és traccsparti után szorgosan jelent róluk a tartótisztjének. De legalább tudták, hogy van ilyen. Én csak most tudtam meg. Hogy ma is van. Beavatott lettem. Ennek az egykori tanulónak köszönhetően a bőrömön tapasztalom - amiről eddig legfeljebb könyvekben olvashattam - a múlt bűneit, a hatalom hazugságait, az árulást. A piszkos hátteret. A fogaskerék-embereket. Talán többet tanultam most, mint ezer tüntetésen, száz könnygázfelhőben. Hogy hogyan is működik ez az ügymenet adminisztratíve, a feljelentés, a névtelen besúgás, a házmester-mentalitás lenyűgöző, mindennapos és félelmetes logikája. Önként, dalolva tette ez a volt tanuló, mert ma olyan időket élünk, hogy nem az élete vagy a munkája a tét. Magánszorgalmú kutya, Illyés Gyula megmondta. Fantom. Tanítványokra gondoltam, akik nyíltan vállalták a másságukat. Naponta elmehettek egymás mellett a folyosón. Vagy együtt álltak sorba a büfénél. Talán beszélgettek, jóban voltak, közösen szidták a tanártársadalmat. Milyen a besúgói spiritusz? Mire gondolt ez a friss felnőtt, 2019-ben még gyerek, amikor a nyár utolsó napjaiban rásiklott az ujja a küldésre? Tényleg azt gondolta, hogy ezzel jobbá teszi a világot?

Mondta, hogy tanárnő kérem, elfelejtettem elolvasni a regényt, amit fel tetszett adni? Felelős vagyok azért, hogy ő így képzelte a rendrakást, az igazságszolgáltatást?

Tessék, írtam erről is. Valami elbődült bennem, amit csak betűszaporítással tudtam lecsillapítani. A ránk uszult ordas eszméknek, az elmúlt időknek hangja, mit hangja, ordibálása volt az. S a félelemé, hogy most már így lesz. Haladunk visszafele ebben a skizofrén, behunyt szemű országban, rákjárással lépegetünk a múltba, a hazugságok, a letiltások, a politikai korlátok világába, makacsul hátat fordítva a jövőnek. S erre nevelünk, erre oktatunk. Minden Egész eltörött - újra. Kádárabbak már nem is lehetnénk.

Nézz a galériánkban LMBTQ-filmeket!