Kezdd el a karácsonyi készülődést már most, hogy ne legyen rohanás a vége!

Borítókép: Kezdd el a karácsonyi készülődést már most, hogy ne legyen rohanás a vége! Forrás: Pexels/Kristina Paukshtite
Mindig rohanás a karácsonyi készülődés, de van egy pár dolog, amit már hetekkel előre el tudsz készíteni vagy intézni, így nem csak beesel a fa alá 24-én.

Őrület ez a december. Úgy pörögnek a hetek, mintha az év gyorsan le akarná tudni aktualitását, és fáradtan azt hajtaná, hogy a helyére végre belépjen az új év. No és ennek a hajtásnak kik a legnagyobb áldozatai? Mi magunk.

Persze, ha hagyjuk!

-tegyük hozzá azért ezt a kis mondatot.

Mint, ahogy egy bevásárlásra is előkészülünk –kifaggatjuk ki, mit szeretne enni, majd listát írunk, kijelöljük a beszerzőhelyeket- úgy a karácsonyra is tervezetten készülhetünk. Nem kell persze óriás exel táblázatot szervezni az ügyre, mert minél inkább ráfeszülünk a listára, annál inkább sanyargatjuk magunkat azzal, hogy még mindig nem értünk a végére, szóval inkább rajzoljuk meg a főbb körvonalakat.

Mutatom nálam mik a főbb irányok:

  1. Dekoráció

  2. Ajándék

  3. Étel alapanyagok

  4. Szabadidő

Dekorációval kezdtem, mert, ahogy beköszönt a december, a téli lakásdíszek lassan-lassan helyet kérnek a szívemben és az polcokon.

Ajándékon nem lehet elég korán elkezdeni gondolkodni. Így mindig résen vagyok: hallok, figyelek, látok.

Ételek: mit együnk, hol szerezzük be, ki, mit főz/süt.

Szabadidővel is tervezek, mert nem vagyok hajlandó belerottyanni a decemberbe, így mindig tervezek közös családi kiruccanást, ami lehet egy tömbkör otthon, vagy hogy egyszerűen csak együtt vagyunk, de nagyobbat is betervezhetünk, például egy rétesezést egy kirándulóhelyen.

A galériában praktikus tippeket hozok nektek a fenti négy témakör vonzásában