Borítókép: Két oltással mégis Covidos lettem, de szerencsére nem komoly Forrás: Getty Images

Két oltással mégis Covidos lettem, de szerencsére nem komoly

Ági időben felvette az oltásokat, mégis megfertőződött. De ha nincs oltás, lehet, hogy rosszabb lett volna?

Amikor megszaglásztam az ecetet, és nem éreztem a világon semmit, elsötétült a világ. Két Pfizer után hogyan történhetett ez meg velem, kérdeztem magamtól, mint egy csalódott szerelmes.

Úgy kezdődött, hogy váratlanul megszédültem a munkahelyemen, és azonnal le kellett ülnöm. A torkom, amit éjszaka is éreztem, erősebben rákezdte a kaparást. Akkor már köhögtem is egyet-kettőt. A kolléganőm, aki jobban fél a koronavírustól, mint a pestistől, kissé sötéten nézett rám, úgyhogy jobbnak láttam, ha néhány zsebkendőt felmarkolva azonnal elhagyom a helyiséget.

Hazaérve estem túl az ominózus ecetpróbán, és csúfosan elbuktam. Akkor már nagyon köhögtem, és – valószínűleg a pániktól – fulladtam is. A férjem gyorsan ágyba fektetett, és messzire zavarta tőlem a gyerekeket, akik kellő tisztelettel – és néma csendben, ilyen csoda sem volt még – figyeltek a távolból. Tárcsáztam a háziorvost, akit alig lehetett elérni, közben a férjem leszaladt a patikába gyorstesztért. Az orvos sem tudott mást mondani, mint hogy teszteljünk, és az eredménnyel azonnal hívjuk vissza.

A teszt természetesen pozitív volt. Az orvos karanténba zárt, és kért egy hivatalos PCR-t.

A szaglásom elvesztése után már egyáltalán nem lepődtem meg a gyorsteszt eredményén, csak egy-két könnycseppet hullajtottam, hogy lám, eddig elkerült a nyavalya, becsülettel és időben beoltattam magam két Pfizerrel, és erre ez a hála. Persze tisztában vagyok vele, hogy oltások mellett is el lehet kapni ezt a kórt, csak az ember szeret úgy gondolkozni, hogy a rossz dolgok más emberekkel történnek meg, és nem ővele.

A napokkal később érkező hivatalos teszt igazolta, hogy olyan pozitív vagyok, mint a sicc. Végigcsináltam ugyanazt a műsort, amit a húgom egy évvel ezelőtt, és amit akkor sajnálkozva és empatikusan hallgattam végig telefonon keresztül. Köhögtem, aludtam, nehezen vonszoltam magam vécére, aludtam, köhögtem, nehezen vonszoltam magam vécére, és így tovább. Ettem, de szinte semminek nem éreztem a szagát, az ízét. Nóri, a húgom engem játszott újra: mindennap felhívott, aggódott egy sort, beszámoltatott arról, hogy vagyok, és küldött egy halom kaját, amit a férjem sóhajtozva fagyasztott le. A gyerekeket Nóri és a férjem felváltva hordta suliba, ők pedig, ha otthon voltak, udvariasan s kissé félénken tartották tőlem a távolságot. Magam sem hittem volna, de egy-két nap után arra vágytam, bár ugyanúgy ugrálnának és visítoznának, ahogy egészséges időszakokban szokás.

Egy hét után jobban lettem, a második hét elején olvastam és filmeket néztem, a hét végén már csak unatkoztam, és meséket olvastattam fel a férjemmel magamnak és a gyerekeknek. Felszabadulás volt, amikor lejárt a karantén, a gyerekek újra a megszokott harsányságukban tündököltek, én pedig ismét mehettem dolgozni. Az emberek lelkesen fogadtak, mintha a halálos ágyról tértem volna vissza, de azonnal megrohant két kaján oltásellenes kolléga is. Na látod, mondtuk mi, hogy a vakcina légykakit sem ér, kuncogtak. Bár tudom, hogy a válaszom rögvest tanmesévé változtatja ezt a cikket, mégsem hallgathatom el: ti is tudjátok, hogy az oltás nem száz százalékos, és ki tudja, ha nem kapom meg őket, talán most kórházban vagy lélegeztetőgépen lennék. Van ugyanis alapbetegségem. Nem kockáztattam volna.

Nyilván nem győztem meg őket, de van jobb dolgom is, mint a károgókat hallgatni. Szerencsére nem maradt nyoma a két hétnek: nem köhögök, nem zörög a tüdőm, nagyjából helyreállt a szaglásom és az ízlelésem. Senkit nem fertőztem meg. A gyerekeim újra a régi vagányok. A férjem és a húgom örülnek, hogy visszaálltam a csatasorba. Nincs tanulság, nincs tragédia, nincs eufória sem. Minden hétköznapi, és minden rendben van. És ennél több nem is kell.

Olvass galériánkban híres emberekről, akik oltás mellett kapták el a vírust!