Borítókép: Két napot kaptam, mikor az anyám meghalt Forrás: pixabay.com

Két napot kaptam, mikor az anyám meghalt

Csenge igazi székely csaj. Csíki merész. A legtávolabbi falu legkisebb zugából indult, és egy kolozsvári fizikus diploma megszerzése után Magyarországra jött. Tanítani, mert úgy nevelték, hogy amit tud, azt tovább kell adni.

Kitárt karok, csodás távlatok

Magyarország nem olyan hatalmas, mint Csík. De amikor én huszonéves voltam, milliószor tágasabb, nyitottabb világnak tűnt. Édesanyám, mikor a diplomámat átvettem a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, azt mondta nekem: „Szép a bizonyítványod. De ez az útleveled is. Menjél.”

Jártunk Magyarországra évfolyamtársakkal, és persze, mint a regényekben, távoli szerelmem is volt Budapesten, aki várt rám. Tényleg várt, mert bár váratlanul csöngettem fel hozzá három bőrönddel, és csak egy éjszakára, még aznap este feleségül kért.

Anya csak egy van

A férjem zenész. Csellóművész. Édesanyám a csíki nők szokása szerint csendben, elfogadóan könnyezett a menyegző alatt. Előtte és utána azonban számlálhatatlanul ontotta rám az érveit, hogy – finoman szólva – mennyire ügyetlenül választottam. Egy zenész? Egy muzsikus, ráadásul nem rocksztár, hanem csellós? Hogy fog ez a fiú családot adni neked? Ráadásul valami budai beképzeltről van szó!

Előddel ma már három felnőtt gyerekünk van. Csak egy lett közülük „szintén zenész”. Talán ennek is köszönhető, hogy édesanyám lassan elfogadta a választásomat. Magyarországon élek, próbálok boldogulni.

Testvérklub

A húgom, Szidónia más eset. Sokat szidott engem, mert milyen jó nekem ott, Magyarországon. Ő meg maradt az öregekkel egy kis csíki faluba’ reteszelve. Haragudtam rá, irigynek tartottam, de ma már tudom, hogy igaza van. Rájöttem, valójában sokszor én irigyeltem őt – persze soha nem vallottam volna be. Élhet a hegyekkel karöltve, a szüleivel természetes szimbiózisban, tulajdonképpen távol a vizsgák, bértárgyalások, szakmai önéletrajzok kegyetlen valóságától.

Már sokszor megengedtünk egymásnak azóta. Szidi modern farmot alkotott a szüleink kis tanyájából. Én pedig végleg Budapesten ragadtam, s tanítok, mint apám várta volna.

„…mint üveggolyót…”

Édesapámtól tanultam, hogy egy rendes székely mindig ellenkezik, de nem áll ellent a jónak. Nem hangzik valami nagy bölcsességnek, elismerem. Mégis, nekem egész életemben bevált.

Apánk sajnos már tíz éve elment. És most, május elején a húgom hívott: „Anyánk nagybeteg. Nincs sok már neki, Csenge, gyere haza!”

Azonnal megvettem a vonatjegyet. Foglalkoztam én munkáltatóval meg munkavállalói szerződéssel? Dehogy. Mentem a Keletibe. 23 órás út, csak még lássam anyámat.

Csík azért igazán messze van

Másfél nap az út. Útközben kaptam az SMS-t: meghalt. Ordítanék, sivalkodnék, mint egy kisgyerek: még ne! Még meg akarom fogni a kezét! Én a lánya vagyok! A nagylánya! De nem. Egy száraz SMS, egy zsúfolt vonatfülke, a rohanó táj. Csendben kell lenni.

Odaértem virrasztás közben. Persze lesújtó pillantással illettek az asszonyok. „A pesti lány.” Csak én tudom, hogy siettem, én és Szidi. Zokogva ölelkezünk.

A törvény az törvény

Még a vonatról írtam a főnökömnek: „Anyám meghalt. Megyek Erdélybe. Kérlek, helyettesítsetek!”

„Részvétem! Minden rendben lesz. Majd szólj, ha jössz.” – volt a válasz.

Ez egy hétfői nap, munka után indultam. Kedden, késő délután értem haza a húgomhoz. Két napot töltöttünk együtt, ügyvéddel, családtagokkal. Péntek éjjel indultam haza, hogy hétfőn mindenképp munkába álljak. Jó volt így.
De nem volt jó megérkezni Budapestre. A munkahelyemen közölték, hogy bár négy napot voltam távol, a közeli hozzátartozó halála miatt maximum egy napot adhatnak ki. Egy napot elnéznek nekem, mert megbízható munkatárs vagyok. Két napot azonban szabadságként vegyek ki.

Melyiket, amikor már hazafelé utaztam a halott anyámtól, vagy azt, amikor épp odafelé tartottam, és megtudtam, hogy már késő? Vagy esetleg azt, amikor otthon voltam a húgommal kb. 46 órán át?

Azóta feldolgoztam az egészet. De már megbántam, hogy a húgom kisfiának a fülébe súgtam: „Egyszer majd te is költözz Magyarországra!”

Hogyan őrizheted meg a munka-magánélet egyensúlyt?