Hetek óta mást sem hallok minden egyes nap, mint kérdések hadát. Hogy örülök-e a gondoskodásnak, az érdeklődésnek? Persze! Hogy ilyen rendszerességgel? Dehogy!

Mégis mi a fenéért beszélünk minden áldott nap, szinte minden egyes órájában, minden szerettünkkel, barátunkkal, kollégánkkal, szomszédunkkal, amikor semmi sem történik? Amikor a koronavírus-járvány előtt sem beszéltünk minden áldott nap. Amikor néha magamat is nehezen viselem a négy fal között, nemhogy másokat.

Kemény vagyok? Talán. És mégsem. Hiszen ezeket csak gondolom, de eddig senkinek sem mertem a szemébe mondani - veled osztom meg először. Nem úgy, mint Viola barátnőm, aki a napokban tervezett csoportos videócsetelést megelőző toborzó üzenetre, hogy ki szeretne az online térben találkozni egymással, csak annyit válaszolt:

Hogy megsértődtünk-e az üzenetén?

Én egy óriási szívecskével díjaztam ezt a pár sort. Hogy a többiek hogyan éreznek, azt nem tudom, tudniillik a közös videócsetelés végül elmaradt, és nem beszéltem velük azóta sem. Egyikükkel sem. Csak Vióval, akinek elmondtam, hogy mennyire megemelem a kalapom előtte.

Tehát nem. Nemhogy nem sértődtem meg, baromi büszke vagyok rá, hogy őszintén kimondta, amit gondol, hogy nem pazarolja ebben a nehéz időszakban az energiáit, amiből most amúgy sincs sok. Hogy tudja mit akar, mire vágyik, mi a fontos neki.

Ha kell, majd beszélünk. Akkor, amikor kell. Akkor, amikor újra tudunk egymásnak mondani valamit. Valami olyat, amitől jó kedvünk lesz, amin el tudunk nevetgélni, amin el tudunk gondolkodni, ami miatt rájövünk, miért is szeretjük a másikat annyira. Ehhez azonban az kell, hogy feltöltődjünk, és ne bombázzuk egymást naponta a tartalmatlan beszélgetésekkel.

Ő az tehát, aki ráébresztett, hogy baromira fogytán van az energiánk, és baromi fontos, hogy fókuszáljunk magunkra, hogy mentálisan is egészségesek maradhassunk. De persze az is fontos, hogy ne hagyjuk magára a bajban lévőt, a magányosat, azt aki megreccsent. De beszéljük meg; hogyan, mennyit, és milyen formában kommunikáljunk. Hogy a mennyiség, semmiképp sem menjen a minőség rovására. Egy tartalmasabb beszélgetésből, ami ritkábban történik meg, sokkal jobban töltekezhetünk, mint a napi 1-2 hívással, amivel semmivel nem leszünk gazdagabbak, okosabbak, energikusabbak vagy boldogabbak. Így lesz a kevesebb már megint csak több…

Így éld túl a hirtelen jött magányt, és így lépj tovább!