Karantén 2. felvonás – hogyan bírd ki ép ésszel?

Borítókép: Karantén 2. felvonás – hogyan bírd ki ép ésszel? Forrás: Unsplash/Anthony Tran
Minden jel arra utal, hogy hamarosan hasonló korlátozásokkal találhatjuk szemben magunkat, mint pár hónappal ezelőtt. A helyzet mégsem lesz egészen ugyanolyan, mint tavasszal, hiszen nem először fogjuk átélni a hosszú bezártságot, tehát nagyjából már tudjuk, mire számíthatunk. Ettől persze még stresszforrást jelent a karantén, érdemes ezért már most elkezdeni a lelki felkészülést, hogy minél könnyebben át tudjuk vészelni a hideg hónapokat.

Számtalan cikk született már a pszichés terhelésről, amit a járvány és az azzal járó bizonytalanság rótt az emberekre – még azokra is, akik alapvetően szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen a megélhetésük megmaradt, és még el is tudták foglalni magukat valamilyen hobbival, kreatív tevékenységgel. Sajnos nem tudjuk előre megjósolni, mi vár ránk a következő hónapokban, vannak derűlátó és katasztrófát előrevetítő forgatókönyvek is, a kettő között valahol pedig az igazság.

Nyomasztó érzés, amikor egy helyzetet nem tudunk irányítani.

Ez az egyébként teljesen hétköznapi élményünk kinagyítva és felerősítve telepszik ránk a járványhelyzetben, és már nem tudjuk félresöpörni, elmenekülni előle.

Viszont van néhány dolog, amit igenis hatalmunkban áll megtenni még ilyenkor is. Összegyűjtöttünk 4 egyszerű, de hatásos tippet a bezártsággal való megküzdéshez.

Limitáld a hírek olvasásával töltött időt

Persze, nagyon fontos, hogy naprakész legyél a világ történéseit illetően, de az a világ nem fog összedőlni vagy radikálisan átalakulni, ha 1-2 napig nem bújod megszállottan a hírportálokat. Ilyen vészterhes időkben gyakran csak ront a helyzeten, ha naponta háromszor megnézzük a statisztikát, és elolvasunk minden horrortörténetet a koronavírus-fertőzöttek kórházi élményeiről. Nem sok gyakorlati haszna van ezeknek az információknak (a hétköznapi olvasó számára), viszont drámai mértékben meg tudja növelni az egyébként is magas szorongást. Ilyenkor az a célravezető, ha megpróbálunk kicsiben gondolkodni, csak a saját kis mikrokozmoszunkra koncentrálni, és arra összpontosítani az energiánkat, hogy a saját közvetlen környezetünk és szeretteink rendben legyenek.

Igyekezz elhessegetni a „mi lesz, ha…” típusú gondolatokat, és csak azzal foglalkozz, ami ténylegesen van.

Ha van kapacitásod arra, hogy ezen felül idegeneknek segíts vagy egyéb módon beszállj a küzdelembe, az nagyszerű, de nagyon figyelj oda magadra, nehogy túlzottan kimerülj és kiégj a végére.

Mozgasd át magad – testileg és mentálisan is

A testmozgás hatására agyunk úgynevezett boldogsághormonokat (adrenalin, dopamin és endorfin) termel, amik még az edzés után sok-sok órával is kifejtik jótékony hatásukat – arról nem is beszélve, milyen sokat javítanak az általános közérzeteden. A rendszeresített mozgás ráadásul strukturálja a napjaidat, heteidet, így nem fogod olyan könnyen elveszíteni a fonalat, hogy melyik évszázadban is vagyunk.

Az edzés amellett, hogy happy hormonban pácolja az agytekervényeket, javítja az alvásminőséget is, ami sarkalatos pontja a mentális egészség megtartásának és helyrebillentésének is.

Az előző pontban azt javasoltuk, igyekezz csupán minimális időt a hírek olvasgatásával tölteni – ezeket a félórákat, órákat inkább fordítsd érdekes filmekre, könyvekre, podcastokra, egyszóval bármire, ami eltereli a figyelmed, kikapcsol, esetleg inspirál. A zombis-világvégés-mindmeghalunk tematikát lehet, hogy jobb hanyagolni, kivéve persze, ha kifejezetten ez a megküzdési módszered.

Tartsd a kapcsolatot minél több emberrel

Persze, Skype-on „kávézni” nem ugyanaz, mint beülni a törzshelyetekre, mégis többet számít, mint gondolnád. A kríziseket sokkal könnyebb átvészelni, ha tudjuk, hogy vannak körülöttünk emberek, akikre számíthatunk, és akiknek mi is támogatást tudunk nyújtani. A rendszeres beszélgetések enyhítik a magány érzését, a nehézségek megosztása pedig könnyít a lelki terheken. Egy rövid telefonbeszélgetés is elég lehet ahhoz, hogy ne veszítsd el a fejed, és a bezártság miatti frusztrációt ne ártatlan családtagjaidon vezesd le. A társas támogatás az egyik legnagyobb kincs, ami megadatik nekünk az életben, úgyhogy támaszkodjunk bátran a családunkra és a barátainkra, hiszen ők ugyanúgy segíteni akarnak nekünk, mint mi nekik. Engedjük, hogy mások is ott legyenek nekünk!

Sokan számoltak be arról, hogy régebben elhanyagolt, eltűnt ismeretségeik, barátságaik felújultak a járvány alatt. Az emberek talán átértékelték emberi kapcsolataikat, esetleg a vírus, mint új közös nevező segített abban, hogy néhányan újra egymásra találjanak? Talán mindkettő, talán egyik sem, mindenesetre öröm lehet az ürömben, ha sikerül rég nem látott barátokkal ismét felvenni a fonalat.

Légy türelmes önmagaddal

A képlékeny helyzetekben mindannyian igyekszünk helyt állni legjobb tudásunk szerint. Az első hullám alatt rengeteg helyről (például cikkekből vagy influencerektől) érkezett az az üzenet, hogy használd ki ezt az időszakot, barkácsolj, meditálj, sportolj, próbálj ki új recepteket, és úgy általában javíts az életeden, ahol csak tudsz.

Ezzel szemben az igazság az, hogy a legtöbb ember nem volt olyan helyzetben, hogy ezt megtehesse.

Állások vesztek oda, a távoktatás nem volt éppen problémamentes, és amikor épp nem álláshirdetéseket vagy matekleckét tanulmányoztunk, akkor idős rokonainkért aggódtunk. Elsőre vonzónak tűnhet az a hurráoptimista hozzáállás, hogy a home office és a kijárási korlátozás valamiféle meditációs elvonulás, amiből kiegyensúlyozottan tér haza az ember, és igen, van, aki ezt meg is tudja valósítani – de ha te nem tartozol ezen szerencsés emberek közé, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy bármit elrontottál volna. A mentális egészséged sokkal fontosabb, mint a kívülről érkező elvárások arra vonatkozóan, hogyan kellene egy világjárványból is a legjobbat kihoznod. Sokaknak a legjobb egyszerűen azt jelenti, hogy víz fölött tudnak maradni, ami most éppen elég.

További tippeket találhatsz a második hullámra való felkészüléshez galériánkban: