Március 6-tól már megvásárolható a 2025-ös tavaszi Éva Magazin!

Ha legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT! Digitálisan is megszerezheted a legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!

Nekünk, embereknek megvan az az egyedülálló képességünk, hogy „mentális időutazásban” vegyünk részt, azaz képesek vagyunk előrevetíteni magunkat, és visszatekinteni a múltra. Csakhogy annak ellenére, hogy megvan ez a képességünk, ezt nem mindig tesszük úgy, hogy ez olyan előnyökkel járjon számunkra, mint amilyenekkel járhatna a testi-lelki egészségünk szempontjából. Ilyen előnyök lehetnének például a jövőt is szem előtt tartó orvosi döntéseknek köszönhető jobb egészség, a kiadási és megtakarítási döntéseknek köszönhető jobb vagyoni helyzet, vagy a jelenlegi események jövőbeli kontextusba helyezésén alapuló nagyobb elégedettség. Minél közelebb érezzük magunkhoz a jövőnket, annál nagyobb valószínűséggel teszünk is érte. Ám ez korántsem olyan könnyű.

Miért vagyunk rövid távú gondolkodásra programozva?

Mindenki szeretne egészséges életet élni, de amikor ezen dolgozunk, akkor általában azonnali megoldást nyújtó dolgokkal vagyunk elfoglalva, például azzal, hogy befizessük a számlát, kipipáljuk az aznapi teendőket. „Minden hídon akkor kelünk át, amikor odaérünk. Ez egy természetes és érthető szemlélet, mégis számos akadályt gördít elénk abban, amit annyira szeretnénk, és meglehetősen korlátozza azt a képességünket, hogy tudatosan készüljünk arra, ami előttünk áll. Apró aggodalmaink gyengítik hosszú távú tervezési képességeinket” – magyarázza e jelenség hátterét Árvai Nóra egészségpszichológus, aki 2023-ban dr. Meskó Bertalan (The Medical Futurist) témavezetése mellett kezdte meg PhD-tanulmányait a Debreceni Egyetemen, orvosi jövőkutatás témában világelsőként.

Nóra elmondja, hogy a „jövőbeli én” szót jövőkutatóként rendszeresen használják, de úgy látja, a téma közérdeklődésre azért nem tart még igazán számot, mert sokan megrekedtek a rövid távú gondolkodásban. A nassolást hozza fel példának. „Ilyenkor általában két én között vacillálunk: megjelenik a jelenbeli énünk, aki megenne egy zacskó csipszet, de beférkőznek a tudatunkba olyan jövőbeli jó lehetőségek is, mint a karcsúság, a megfelelő vércukorszint, a klímatudatosság. Olyan, mintha két ember lennél: te és a jövőbeli te, akinek jólléte a most meghozott döntéseidtől függ. Logikus lenne, hogy jót akarjunk saját magunknak, az agyunk mégis nehezen kezd azzal az emberrel, aki jövőre vagy 10 év múlva lesz belőlünk. Holnapi énünk érdekeit valamennyire még szem előtt tartjuk, de például egy 5 évvel későbbi énünkéit már kevésbé vesszük figyelembe.”

Árvai Nóra szerint nemcsak empatikusak nem vagyunk ezzel az énnel, de felruházzuk olyan képességekkel is, melyekkel nem is rendelkezik. Pszichológiai kísérletek sora mutatta meg, hogy mindarról, ami nekünk itt és most nem esne jól, kényelmetlen volna (mint például megannyi macerás környezettudatos cselekvés), úgy vélekedünk, hogy jövőbeli énünknek közel sem lesz fájdalmas és nehéz. „Ez az oka annak, hogy felvesszük a jelenben a nagy kamatozású hiteleket, nem figyelünk az egészségünkre, mert abban a hitben élünk, hogy az a jövőbeli valaki, aki mi leszünk, majd úgyis könnyen megoldja azokat a problémákat, amelyeket mi okozunk neki a jelenben” – mondja a pszichológus és hozzáteszi: mivel az 5 évvel későbbi önmagunk számunkra egy idegen, paradox módon úgy gondoljuk, mindegy, mit fog kezdeni a helyzettel, nem a mi dolgunk. Ha azonban ennyire nem figyelünk arra, hogy jelenbeli döntéseink mennyire lesznek hatással jövőbeli énünkre, akkor nem igazán fogjuk figyelembe venni az eljövendő generációk érdekeit sem – talán ez is magyarázza korunk számtalan kihívását, például a klímaválságot. Árvai Nóra azonban azzal biztat, hogy az ember pszichológiai működésében nem csak az azonnali kielégülés, a lemondások nélküli élet vágya a legfontosabb. Lehetséges ugyanis felkeltenünk az empátiát, a törődést jövőbeli énünk, és ezáltal az utánunk következő generációk felé is.

Tedd élővé jövőbeli önmagad!

Minél élénkebbé tudjuk varázsolni a képet a jövőbeli önmagunkról, annál valószínűbb, hogy a jövőbeli énünk érdekében lépéseket teszünk majd. Akik jó kapcsolatot ápolnak a jövőbeli énjükkel, kiegyensúlyozottabb viszonyt alakíthatnak ki a jelen megélése és a jövő eltervezése között; javítanak jelenlegi életminőségükön, könnyebben váltják valóra jövőbeli terveiket. Kutatások azt mutatják, hogy a világjárvány első napjaiban azok a felnőttek, akiket véletlenszerűen arra kértek, hogy levelet írjanak jövőbeli önmaguknak, illetve jövőbeli önmaguktól jelenlegi önmaguknak, a negatív érzelmek azonnali csökkenését és a pozitív érzelmek növekedését tapasztalták azokhoz képest, akik csak a jelenre koncentráltak.

Egy 2022-es, 160, a San Franciscó-i öböl térségében élő nő részvételével végzett vizsgálatban pedig a kutatók azt találták, hogy azok az emberek, akik a napi stresszes eseményekre válaszul gyakran alkalmazták az időbeli távolságtartás technikáját nyolc napon keresztül, több pozitív és kevesebb negatív érzelmet tapasztaltak napi szinten. Nem véletlen ez, hiszen az időbeli távolságtartás segít a stresszorokat kontextusba ágyazni az életünkben, és a nehézségek mulandó természetére összpontosítani. Ez a stratégia abban is támogat, hogy szembeszálljunk a nem hasznos vagy káros gondolkodási mintákkal. Bármikor, amikor produktív változtatásokat akarunk végrehajtani, el kell képzelnünk egy olyan jövőt, ahol a dolgok jobbak lesznek a változtatások alapján – ez adja meg a motivációnkat. Kutatások kimutatták, hogy amikor az emberek négy héten keresztül hetente kétszer a jövőbeli énjükre összpontosító mentális képzeletbeli gyakorlatot végeztek, megnőtt a képességük, hogy empatikus perspektívával tekintsenek a jövőbeli énjükre, ami segített nekik csökkenteni a halogatásukat.

A folytatás és a teljes cikk az ÉVA Magazin tavaszi lapszámában olvasható! Már kapható!